Macska-egér játék - 12. fejezet

A kis lámpák fénye már hangulatosan ragyogta be az esti sötétségbe borult kollégiumi udvart, ahogy lassan, lépésről-lépésre haladtak a bejárat felé, egyszer-kétszer elhaladva egy-egy ismerős vagy iskolatárs mellett, akik nem restellték megbámulni kettősüket. Jaejoong verejtékben úszó arccal próbálta magát tartani Yunho mellett, aki egyik karjával hóna alá nyúlva támogatta el az ajtóig. Maga sem értette, hogy miért nem volt képes összeszedni magát, míg korábban a buszmegállóban meg nem érintette ellensége a homlokát. " - Lázad van..." - emlékezett vissza a gúnymentes szavakra, melyek puszta tényként állapították meg a diagnózist. Nem volt kétsége afelől, hogy saját magát betegítette meg az állandó stresszel. Bár ki hibáztathatná érte?
- Emeld a lábad, lépcső! - hallotta meg ismét a mély hang utasítását, mire engedelmesen mozdította végtagjait, miközben lehunyt szemekkel szorította meg a mellette lévő karját.
- Fáradt vagyok – lehelte a szavakat reszketve, homlokára tapadt nedves hajtincseivel. A hideg őszi levegő sem segített állapotán. Egészen biztos volt benne, hogy másnap ki kell hagynia az órákat.
- Bírd még egy kicsit – válaszolta Yunho, ahogy keze lecsúszott derekára és megpróbálta betessékelni az ajtón.
Ahogy kinyitotta szemeit, embereket látott meg közeledni az előtérben, egyenesen feléjük.
- Innen egyedül megyek – motyogta kábultan és eltolta magától a segítő kezeket.
Yunho kárörvendően felnevetett, majd ismét dereka köré fonta karját.
- Mintha bárhova is el tudnál jutni nélkül...
A közeledő srácok vidám beszélgetése egyszerre hallgatott el, ahogy odaérve hozzájuk megpillantották őket. Bár homályosan látott, Donghae ledöbbent arcát mégis tökéletesen ki tudta venni.
- Mi van? Miért álltatok meg? - ütötte meg a fülét ezúttal egy ismerős hang és Donghae mögül nem más lépett elő, mint maga Yoochun. Teljes életnagyságban.
Gyorsan fordította el fejét, hogy még csak ne is láthassa volt legjobb barátja döbbent ábrázatát. Bár még így is magán érezte annak pillantását, ami szinte lyukat vájt belé.
Végül Donghae volt az első, aki megszólalt:
- Yunho-ya! Mi történt? - hallotta az aggódó hangot. - Jae... mi van veled?
Már épp válaszra nyitotta volna a száját, de ellensége megelőzte:
- Mint látod, beteg. Felviszem a szobánkba...
Nagyot rántottak rajta, ahogy újra indulásra késztették, mire ő nyögve adta meg magát és támaszkodott neki szobatársának. Rázta a hideg, és nem csak a betegség miatt. Ezúttal hálás volt Yunhonak, hogy elrángatja Yoochun mellől. A puszta gondolatától is rosszul volt, hogy...
- Hero – ütötte meg a fülét a gyengéd hang, és a név, amit oly rég hallott utoljára. Ösztönösen nyitotta ki szemeit, miközben elhaladtak barátja mellett. Nagy levegőt véve, minden bátorságát összeszedve fűzte össze tekintetét Yoochun zavarodott pillantásával. Abba a két másodpercben próbálta kifejezni üveges szemeivel minden, de minden fájdalmát, amit meg akart osztani a másikkal. A sok ki nem mondott szó, a sértődés, az aggódás, a kétség... a félelem.
- Várj!
Barátja automatikusan kapott keze után, melyet ernyedten lógatott maga mellett. A nyirkos, hideg tenyér határozottan ragadta meg forró, s reszkető ujjait, ami megállásra késztette kettősüket.
- Yoochun-ah... - motyogta fáradtan, ahogy egy percre se volt hajlandó levenni tekintetét a másikról.
- Mi lesz már?! Mennyünk! - rántott rajta egyet Yunho, majd mikor ismét ellenállásba ütközött, morcosan fordult hátra, hogy aztán döbbenten pillantsa meg az egymásba kapaszkodó kezeket. - Mi a fene... - húzta félmosolyra száját megkeményedett arcvonásokkal, míg dühösen izzó szemekkel bámult Yoochunra. - Ereszd el őt! - dörrent hangja határozottan, mire Jaejoong teljes testében rezzent össze és már el is lazultak ujjai, de a másik tenyere nem eresztette. Riadtan pillantott fel Yunhora, aki meglepetésére, nem őt bámulta, hanem legjobb barátját. Yoochun pedig... egyenesen Yunhora meredt. Mint aki épp most ismeri fel, hogy...
- Azt mondtam, ereszd őt el, a rohadt életbe! - kiáltott szobatársa, mire visszhangja rémisztően pattant vissza az előtér rideg falairól, miközben a jelenlévők mind fagyos arccal meredtek hármójukra. A tökéletes drámai közjáték...
- Yunho... - jött ki hang Donghae torkán és úgy bámult a férfira, mint aki most látja őt életében először. Hát csak sikerült megpillanatania másoknak is, hogy mi lapul a kedves, népszerű, úriember megjelenésű Yunho álarca mögött.
- Hero – szólította meg ismét barátja, s rezzenéstelen arccal próbálta meg figyelmen kívül hagyni az őt fenyegető hangot. - Gyere ide – mosolygott rá gyengéden, amitől amúgy is gyors pulzusszáma nagyot ugrott meg. Az apró gesztus láttán hatalmas megkönnyebbülés fogta el lelkét. Talán nem is gyűlöli? Csuklójára kúszott fel érintése és megpróbálta elhúzni őt szobatársa karjaiból, de nem járt sikerrel. Yunho ingerült mozdulattal kapott kettejük közé és erős mozdulattal tépte szét kezeiket, s magához rántotta a vékony testet.
Abban a pillanatban Donghae kapaszkodott rá Yoochun hátára, megpróbálva visszatartani a másikat attól, hogy valami meggondolatlanságot kövessen el:
- Látod, hogy rosszul van. Majd később beszéltek egymással – próbálta győzködni barátját, aki még mindig izzó tekintettel meredt Yunho birtokolni vágyó szemeibe.
- Cöh... - húzta gúnyos mosolyra száját, mint aki épp egy győztes csatából vonul ki, majd provokálóan csúsztatta erős kezét Jaejoong derekára, aki rémülten reszketett mellette.
Ha most a srácok hagyják, hogy magával vigye a férfi, ki tudja mit fog művelni vele a szobájukban? Biztos volt benne, hogy ellensége rettenetesen dühös és rajta fogja kitölteni minden bosszúságát és erőszakos perverzióját. Érezte, ahogy az indulattól és haragtól csak úgy remeg a teste, szíve pedig hevesen kalapált mellkasában, ahogy erősen szorította magához.
Nagyot rántva rajta ismét indulásra késztette, ahogy ezúttal már csöppet sem finomkodva rángatta magával a folyosón. Hiába fordult vissza, hiába próbálkozott még egy utolsó, kétségbeesett pillantással, Yoochun hezitálva és tehetetlenül bámult rá. Ezek szerint nem ment át a néma, segélykérő üzenet? Vajon felfogta egyáltalán? Vagy csak nem állt szándékában segíteni neki? Mi volt az a mosoly és az az érintés? Törődik még vele? Ahogy a folyosón befordultak, immár a szeme elől is eltűnt, mire gombóc szökött fel a torkában.
- Ne merészelj bőgni! - szűrte Yunho a fogai között ingerülten, ahogy gyors mozdulattal kizárta szobájuk ajtaját és belökte őt rajta.
- Gyűlöllek – tört ki könnyekben, ahogy megtámaszkodott a falon.
- Szóval gyűlölsz? Akkor mondd ezt a szemembe! - Érezte ahogy az erős ujjak a karjára fonódnak, és tudta jól, hogy most van itt az esély, hogy megvédje magát, ahogy megpillantotta az összecsukott esernyőt a lába mellett. Hirtelen mozdulatnak akarta szánni, ahogy hátrarántották, miközben megragadta az ernyőt, de legyengült testének hála csak egy igen lassú mozdulatsort tudott bemutatni, aminek eredménye az lett, hogy csak egyszerűen kihúzták fegyverét kezéből és elhajították a szoba közepére.
- Szánalmas próbálkozás! - nevette el magát Yunho, ahogy nekicsapta szobatársát az ajtónak és odapasszírozta a kemény falaphoz. - Sírsz... hmm? - fogta tenyerébe a másik állát és megemelte fejét, hogy a szemébe nézhessen. Jaejoong arca a nedvességtől csillogott, s szemei üvegszilánkokként remegtek, miként könyörgően próbálta kérlelni pillantásával. - Mi ez a tekintet? Hah?
Ellensége lehelete az ajkait borzolta s vadállatias aurája megrémítette.
- Rosszul vagyok... engedj el – cincogta kétségbeesve, ahogy az izzadságcseppek sebesen cikáztak végig reszkető bőrén.
- Ha elengedlek, visszaszaladsz a kis barátodhoz... nem igaz? - vezette hideg tenyerét forró arcára, mire levegő után kapva hunyta le szemeit. A kellemes érintéstől szinte bizsergett felforrósodott teste, ahogy verítékben úszva kapkodott levegő után. Szédülés fogta el. - Mi ez? El akarsz csábítani? - kérdezte rekedt, vészjósló hangján, mire közelebb lépve felpasszírozta az ajtó lapjára.
- Neh! - nyögte feszengve, ahogy erőtlenül próbálta eltolni magától sikertelenül.
- Soha többé... - morrant fel Yunho, ahogy a kisebbik csuklóit a feje fölé szegezte, erősen leszorítva, hogy ne tudjon menekülni. – Soha többé... ne merészelj... rá pillantani! Megértetted?! - kiáltott bele arcába, mire ijedten rándult össze a másik keze alatt, mely betévedt a pólója alá. - Ha mégis megteszed, megöllek! - szaladt fel a hideg kéz a forró testén, hogy aztán erős ujjak vájjanak mellére, összeszorítva bőrét a tenyere alatt. Hangos kiáltás szökött ki ajkai közül, amit a következő pillanatban egy éhes száj nyelt el, ahogy falni kezdte belülről, heves mozdulatokkal, nyelvjátékot nem kímélve.
Yunho zihálva nyelt el minden sóhajt és nyögést, egészen torkáig hatolva nyelvével, hangos cuppogás kíséretében, miközben nyáluk lassan folyt végig szájuk sarkából. Jaejoong elméje üressé vált, és semmi másra nem tudott gondolni, csupán a szájában cikázó erőszakos nyelvre és a hideg kézre, mely mellkasát masszírozta pólója alatt. Yoochun képe már réges-rég elveszett a távoli homályban, ahogy megérezte reszkető lábai között keményedő hímtagját, ami erősen feszült farmerjában. Kétségbeesve vergődött csípőjével jobbra-balra, ahogy észrevette Yunho combját nekinyomódni az ágyékának. Csak arra tudott gondolni, mi lesz ha észreveszi a másik? A gondolattal talán már el is késett, ahogy fogvatartójának éhes szája elvált az övétől – hosszú nyálcsíkot hagyva maguk között – s kárörvendően hajolt rá fülére, hogy belesuttogjon:
- Kemény a farkad! Micsoda kéjsóvár, ringyó tested van...
A rideg szavak nyilalló fájdalmat hagytak maguk után mellkasában, miközben ledermedve tűrte, hogy csuklóit elengedve ezúttal lábai közé markoljanak be az erős ujjak. Levegő után kapva vetette oldalra fejét, amit az éles fogak egyből ki is használtak, mikor felkínálták nekik a puha, feszes bőrt.
- Ahhhhh! - hangosan nyögött fel, ahogy megérezte Yunho fogait a húsába vájni, miközben nadrágon keresztül masszírozták, erősen az ajtónak szorítva. - Ne! Elég! - kérlelte elcsukló hangon, mikor bontogatni kezdték nadrágja övét.
- Szerinted miért lépek le minden éjjel, hah? - kérdezte agresszíven, ahogy kihúzta az övet a helyéről és dühösen eldobta, majd a gombbal kezdett bajlódni. - Miért hagyom, hogy békésen szunyálj itt egyedül ebben a kurva szobában, miközben én majd megőrülök, hogy nem érhetek hozzád!? - húzta le sliccét, majd ellépett tőle és magával rántotta a szobába.
- Mi? - nyögte összezavarodva, ahogy görnyedt háttal remegve állt meg Yunho ágya mellett. Mégis miről beszél a másik?
- Vetkőzz! - parancsolta ellensége vadállatként fújtatva, miközben megvált saját dzsekijétől, majd heves mozdulattal bújt ki pólójából.
Ez most más volt mint a többi alkalom. Yunho nem csak játszani akart vele... meg akarta leckéztetni...
Hevesen megrázta a fejét, ahogy a másik egyre közelebb lépdelt hozzá, míg ő remegő kezében tartotta nadrágja derekát, hogy le ne essen róla.
- Azt mondtam, vetkőzz! - lépett mellé ingerülten és elkezdte leszaggatni róla a pulcsit.
Már nem volt képes többé az ellenkezésre, vagy menekülésre. Zokogó arccal hagyta, hogy kibújtassák felsőjéből és nadrágjából, mely hanyagul csúszott bokájáig.
Zaklatójának heves mozdulatai is lassulni kezdtek, ahogy átölelve derekát a nyakába temette arcát és mélyen szippantotta magába bőrének illatát. Akárcsak legutóbbi együttlétük alkalmával, most is átváltottak erőszakos érintései egyfajta furcsa gyengédségbe. Hangosan sóhajtott föl, ahogy a forró és a hideg test egymáshoz ért. Szíve a torkában dobogott és szédülése egyre erősebbé kezdett válni. Abban a pillanatban akármit megtehettek volna vele.
- Mi a baj? Ilyen könnyen feladod? - kérdezte duruzsoló hangon a fülébe, majd lágy csókot nyomott a vállára és felemelte a fejét. Jaejoong pillantása réveteg és zavart volt, ahogy megpróbálta állni Yunho éhes és kíváncsi tekintetét. Megtántorodva kapaszkodott meg a másik vállában, miközben térdei már vészesen akarták megadni magukat a fáradságtól. Érezte, ahogy a szemtelen ujjak a derekáról lassan a fenekére vándorolnak, hogy ott aztán még tovább menjenek.
- Yunho... - motyogta reszketve a nevét, ahogy megérezte a becézgető mutatóujjat az alsóján keresztül a farpofái között.
- Az enyém vagy... ezt jegyezd meg – suttogta rá szájára, majd gyengéden birtokba is vette ajkait, hogy nyelvével lágyan simogassa, kényeztesse őket.
Hirtelen csuklott össze, elterülve az ágyon, mintha csak a halálán lenne. Nem bírta már tartani magát és képes volt összeesni, csupán egyetlen csóktól. Zihálva feküdt a hátán, s ujjai között összegyűrve a takarót figyelte, ahogy Yunho árnyéka lassan reá vetül a félhomályba borult szoba derengő fényében.
Meg se mert moccanni, nem hogy válaszolni erre a képtelen kijelentésre. Még hogy az övé lenne? Hát milyen mértékben kerítette hatalmába a téboly Jung Yunhot? Miért érinti meg állandóan?
- Nézd – hajolt le hozzá, hogy aztán ujjait végighúzza fehér combján – teljesen nedves lettél – nevette el magát.
Döbbenten tért magához a kijelentéstől, mire feltámaszkodva könyökére sokkot kapott alsónadrágja látványától, mely teljesen átázott izgalmától.
- Ez... ez... - kezdett habogni, miközben felhúzta térdeit, hogy eltakarhassa magát.
- Most miért játszod meg magad? - kérdezte elmélyült hangon, és fölé tornyosulva lassan rámászott az ágyon. - Hiszen alig várod már, hogy teljesen az enyém legyél – húzta félmosolyra száját, ahogy lassan csípőjére simította tenyerét, s onnan érintése felfelé vándorolt ziháló mellkasán. Határozott mozdulattal kúszott fel nyakára az erős tenyér, amitől szíve hevesen kezdett kalapálni.
- Ne! - nyüszített fel kétségbeesve, ahogy két kézzel próbálta lefejteni magáról zaklatója ujjait.
- Mitől félsz? Még csak nem is szorítom – nevetett tovább Yunho kárörvendően, miként próbálta beinni vergődésének látványát. - De izgató látni, ahogy vonaglasz az érintésem alatt – lehellte rá ajkaira és ismét birtokba vette száját.
- Mmmff – próbált elhúzódni, de a nyakát fogvatartó kéz immár állkapcsát szorongatta. Az idegen nyelv ismét mozgásra késztette az övét, miközben egyre több és több nyál került a szájába, ami túlságosan zavarba ejtő és izgató hangokat eredményezett. Talán már meg is adta volna magát a másik birtokló ölelésének, ha nem érezte volna combján a fölfelé vándorló ujjakat, amin a körmök finoman végigkarcolták bőrét. Összerezzenve kapott a kíváncsi ujjak után, amik már alsója derekát próbálták lehúzni. Vergődve gyűrte maga alatt a takarót, miközben bokáit próbálta kiszabadítani a - még mindig rajta lógó - farmer rabságából. Így még csak le sem rúghatta magáról a másikat.
- Milyen édes – suttogta ajkaira szobatársa, ahogy szájuk elvált egymástól. Reszketve bámult bele Yunho kiismerhetetlen, ragadozó szemeibe, amitől teljesen elveszettnek érezte magát. Mintha csak azt próbálta volna kérdezni tőle néma kétségbeeséssel: Mit művelsz velem?
- Legyél jó fiú – simította hideg tenyerét felforrósodott arcára, amitől felnyögött. Mindennél jobban gyűlölte magát, mikor egy-egy érintés heves szívdobogásra késztette. Gyűlölte magát, ahogy zavartan elpirulva fordította el tekintetét, mintha direkt akarná hergelni a másikat. Kezdett tudatában lenni a gondolatnak, hogy nem is olyan ártatlan, mint amilyennek mások gondolják. Akarta magán érezni egy másik férfi testének melegét... már nagyon régóta. De miért pont őt?
A fölötte lévő hirtelen mozdulattal nyúlt hóna alá és húzta fel rendesen az ágyra, hogy feje immár a puha párnára süppedjen. Ez a gyengédnek szánt mozdulat kiváltotta belőle a rettegést. Még csak most kezdődtek a dolgok.
- Ne nézz ilyen ijedten – billentette oldalra a fejét Yunho, miközben egyik kezével Jaejoong mellbimbóját masszírozta. - Ha én nem, valaki más úgyis megtenné veled – nyald végig száján izgatottan.
- Me... megtenni? Mit? - nyekeregte elhalóan, miközben mancsát az arcához emelte. Csak most vette észre, hogy mennyire felszökött a láza. Még az is lehet, hogy ezt az egészet csak képzeli.
- Ne akarj még jobban felhúzni – morrant rá a férfi, ahogy a macskás mozdulatokban gyönyörködött maga alatt.
- Én nem... - próbált válaszolni, de a következő pillanatban a nyakához hajoltak és egy éhes száj cuppant rá a torkára, az álla alatt. Ijedtében talán még levegőt is elfelejtett venni, ahogy lemerevedve bámulta a plafont, miközben a heves nyelv körbejárta ádámcsutkáját, majd lassan a fogai közé vette gyengéden. Akkor ott, abban a pillanatban tényleg azt hitte, hogy át fogja harapni a nyakát.
- Na mi van? Ennyire tetszik? - búgta rá bőrére a másik, ahogy fogaival lassan végig karcolta szegycsontját is, miközben többször összerándult alatta.
Úgy volt vele, ha ezt egyszer túléli, többé senkinek sem engedi, hogy a nyakához érjen. Elborzadva kapott saját torkához, hogy ezzel védelmezze magát, miközben Yunho már hevesen csókolgatta a mellkasát. Teljesen össze volt zavarodva a látványtól. Az ember már-már azt hihette volna, hogy szeretkeznek...
- Milyen csöndes vagy – csókolta meg alhasát, miközben kíváncsian felpillantott a verejtékben úszó, kipirult arcra. - Talán nem ártana előcsalni azt az édes kis hangodat – húzta sátáni vigyorra száját, majd heves mozdulattal rántotta térdéig alsónadrágját, mire sokkos állapotban kapálódzni kezdett.
- Mit művelsz?! Mit csinálsz?! - próbálta rémüldözve eltakarni ágaskodó hímtagját a másik elől, de mind hiába. Yunho megragadta csuklóit és nagyot rántott rajta.
- Azt mondtam, legyél jó fiú! Vagy kikötözlek! Választhatsz – dörrent rá ijesztően, mire felnyüszített alatta. Már csak az hiányozna... Ez a férfi nem ismer mást a brutalitáson kívül. - Megértetted? - kérdezte dühösen, mire hevesen bólogatni kezdett. - Remek. Na lássuk mi van itt – mászott lentebb rajta izgatottan, majd összezárt térdeire ülve teljes kilátást engedett meg magának.
Eközben Jaejoong lehunyt szemeire szorította egyik karját, míg a másikkal a párnába markolt. Talán nem is lehetett ennél megalázóbb dolog az életében, mint ennyire kitárulkozva feküdni valaki előtt, míg ő meg sem próbálhatja eltakarni magát... De nem volt mit tenni... a kikötözés gondolatától mindennél jobban rettegett.
- Oh! Megrándult – örvendezett fel Yunho, miközben valószínűleg épp a farkában gyönyörködött. - Mire gondoltál? Áruld el! - hangja túlságosan is boldog és kárörvendő volt.
- Fogd már be! - nyüszített fel az alatta szenvedő, s megpróbálta megmozdítani lábait, de nem járt sikerrel. A másik súlya erősen nyomta le, s bokái még mindig nadrágjának fogságában voltak. Bár talán annyi jó származott a helyzetből, hogy nem terpeszben kellett feküdnie szobatársa előtt.
- Oh, basszus... Fürgeujjú... ha látnád amit én... - érezte meg az ujjakat nyirkos bőrén, ahogy a csípőjét simogatták. - Ez olyan, mint azok a japán diáklányos pornófilmek... milyen szexi – húzta le kezeit a combjára és gyengéden cirógatni kezdte, miközben saját nadrágjában már csak úgy feszült a vágy.
- Fejezd be... kérlek – cincogta elkeseredetten, és érezte, hogy farka újra és újra megrándul, miközben valami nedves lassan csordogált végig a hasán. Gyűlölte a testét, mely gyalázatos módon árulta el ártatlan lelkét.
- Francba – túrt bele idegesen Yunho a saját hajába, majd nagyot sóhajtva lentebb csúszott lábain. - Nem gondoltam, hogy valaha ilyesmit fogok művelni – hallotta a morgó hangot, majd a fészkelődés kíváncsivá tette. Félve pillantott ki karja alól, hogy aztán a lélegzet is elálljon benne. Tekintete találkozott az övével... közvetlen a pénisze fölött. - Szoptak már le valaha? - villantak elő az éles fogak sátáni mosolyából.
- Mit csi....?! - kapott volna oda kezével hirtelen, de akkor már késő volt. Yunho ajkai hirtelen mozdulattal, teljesen körbe zárták és erősen szívni kezdték, mire gerince ívbe feszült, minden végtagjával együtt. Teljesen és tökéletesen leírhatatlan inger volt ez számára, ahogy lassan ki- majd újra beengedték a nedves szájüregben, miközben egy sima, csúszós nyelv körbepásztázta bebörtönzött hímtagját. Jaejoong nem tudott többé se lélegezni, se gondolkodni, se megmozdulni. Ökle teljesen elfehéredett, ahogy kapaszkodót keresve szorította maga alatt az ágyneműt, míg szemei megteltek öntudatlan könnyeivel.
Hangos cuppanás kíséretében vált el zaklatójának ajka farkától, majd kiéhezetten nézett fel rá.
- Meglepően finom vagy kicsi Jae – nyalt végig nedves ajkain mélyeket lélegezve, miközben áldozata sokkos állapotban meredt a plafonra. A görcsös megfeszítettség nem engedte elernyedni fáradt testét, miközben kétségbeesve emelte el az ágy matracától csípőjét. - Hé! Lélegezz! - szólt rá Yunho megrovóan, miközben egyik tenyerét a feneke alá vezette és megmarkolta.
Tüdeje hirtelen telt meg oxigénnel, aminek hatására zihálva hanyatlott vissza az ágyra.
- Jó fiú – hajoltak rá ismét ágyékára, ezúttal már sokkal durvábban. Abban a pillanatban, mikor megérezte, hogy Yunho foga végigkarcolja érzékeny testrészét, heves mozdulattal markolt bele az őt kényeztető hajába.
- Áhhhh! Ne! Ah! Ne csináld! NE! - próbálta elhúzni a fejét onnan, mire erősen megragadták a csuklóját.
- Francba! Ne húzd a hajamat! - vált le róla a másik és ingerülten próbálta lefogni mancsait. - Azt mondtam viselkedj, különben kikötlek, mint egy kutyát! - szorította az ágyra karjait.
- Ne csináld! Ne harapd meg! - rémüldözött tovább Jaejoong, miközben kétségbeesve rugdalózott a férfi alatt. Már nem sok kellett, hogy bokáját kiszabadítsa.
- Mi van? - nevetett föl Yunho. - Attól félsz, hogy leharapom?
A kárörvendő nevetés fájdalmas tőrként vájt szívébe, ahogy a megalázottság érzése lassan hatalmába kerítette. Könnyei lassan folytak végig arcán...
- Ha tovább ellenkezel, lehet hogy tényleg leharapom – adta meg a kegyelemdöfést ellensége, és miközben kétségbeesett tekintetére függesztette saját szadista pillantását, ismét a farkához hajolt és kéjesen végignyalt rajta.
- Ne! Engedj el! - csuklott el hangja, majd ismét ívbe feszült, mikor megérezte az erőteljes és durva szívást magán. Még talán soha ennyire nem rémítette meg az orgazmus gondolata, hogy majd pont ellensége éhes szájába engedje ki magából a gyönyört.... Mikor már érezte, hogy csak pár másodperc van hátra, halálra rémülten bár, de teljes erejét bevetve szabadította ki fájdalmasan erős mozdulattal lábát egyik cipőjéből, majd végre a bokáját lefogó nadrágból, és akkorát rúgott, amekkorát csak bírt.
A következő pillanatban Jung Yunho már a földön fetrengett, hangos puffanás kíséretében. Sokkos állapotban ült fel az ágyon, miközben a homlokát szorongató, éppen feltápászkodó férfit figyelte. Ahogy tenyerét elvette az arcától, láthatóvá vált a csordogáló vér is, mely a szemöldöke feletti sebből szivárgott.
- Én... én... - nyekeregte elhaló hangon, mire a felé küldött iszonyatosan dühös pillantásra összerezzent.
- Teeee... - kelt föl fenyegetően a földről ellensége, mire eljutott tudatáig, hogy ideje menekülőre fognia. Épp csak átlendült volna az ágy túloldalára, de már a hátán is volt felbőszült ellensége és durva, erőszakos mozdulattal szorította rá az ágyra.
- Ááááh! - tört fel belőle hangos kiáltás kíséretében a zokogás is, ahogy karjait az ágykeretre szorították.
- Te kis szemét! Előre szóltam, hogy viselkedj! - fogta le egyik kezével csuklóit, miközben a másikkal saját övét húzta ki a nadrágjából.
- Nem akartam! - kiáltotta kétségbeesve, de már késő volt.
Agresszív mozdulattal tekerték körbe a bőr övet csuklói körül, majd erős és fájdalmas rántással szíjazták neki a rácsnak. Légzése hangos zihálásba csapott át, ahogy érezte, már nincs hova menekülnie többé.
- Úgy látom, veled durván kell bánni! Most kapsz egy kis leckét tőlem!
Egész testében elfogta a reszketés, ahogy Yunho a térdével lökte terpeszbe lábait az ágyon, és közé feküdve megérezhette kemény férfiasságát a fenekének nyomódni. Hangos nyöszörgés hagyta el ajkait, ahogy az erőszakos ujjak csípőjét szorították.
- Nem akarom – csuklott el hangja, miközben a másik a hátára tapadva lihegett a nyakába.
- Nézzük csak, hogy szűz-e még a segged... - morgott a fülébe, ahogy lassan egyre hátrébb csúsztatta rajta ujjait. - Vagy felkínáltad már a kis Yoochunnak? - kuncogott kárörvendően, míg az ő könnyeit a párna nyelte el, ahogy belefúrta arcát. Nem akarta se látni, se hallani... érezni viszont érezte... Ez ellen nem tudott mit tenni. - Válaszolj, ha kérdezlek!
Összerándulva jajgatott fel, ahogy egyik ujjának végét belé nyomta.
- Hah! Gondoltam, hogy itt még nem járt senki.
A nevetés szinte elviselhetetlen volt számára, ahogy a testébe hatoló erőszakos ujj is, miközben még bentebb csúszott, feszítő fájdalmat hagyva maga után.
- Fáj! Nagyon fáj – szorította meg az ágykeret rácsát az ujjai között. Már semmi mást nem akart, csak hogy vége legyen az egésznek, ahogy összeszorított szemmel, vicsorítva feszült meg alatta.
- Hmm... pedig könnyen elcsábíthattad volna a kis barátodat. Mostanra már biztos megdugott volna, ha ismerné ezt az oldaladat – harapott bele fújtatva a vállába. - Persze ő biztos síkossá tett volna idebent... hogy ne érezz fájdalmat – fúrta magát még bentebb testébe.
- Elég...! Könyörgöm...! - zihálta elhalóan, miközben karjait rángatta a nadrágszíj fogságában.
- Micsodaaa? De hiszen, még mindig áll a farkad.
Ezúttal nem csak a kárörvendő nevetés, hanem maga az információ is gyomorszájon vágta. Lassan megemelte törzsét, majd maga alá pillantva vette tudomásul, hogy reszkető hímtagjának már nem sok kell a beteljesülésig.
- Teljesen szétáztattad az ágyamat... Most mit fogok csinálni? - duruzsolta a fülébe, majd kihúzta belőle ujját és alá nyúlva megragadta érzékeny testrészét.
- Ahhh! Hah! Állj! Ahhnn – emelte meg csípőjét a másiknak, miközben újra és újra összerázkódott alatta.
- Reszket a segged – engedte el elől hirtelen, mikor már majdnem elélvezett volna és ismét hátul kezdte tapogatni, ezúttal nedves ujjakkal.
Jaejoong agya már teljesen üres volt, ahogy zihálása egyre hangosabb és fülsértőbb lett. Egyszerűen nem volt képes kontrollálni magát.
- Rohadt életbe – harapott bele morogva az oldalába ellensége, majd matatni kezdett mögötte. - Szétreped a gatyám.
- Uram Isten – szökött ki Jaejoong száján a felismerés pillanatában. Yunho meg fogja erőszakolni.
- Ahh... így már sokkal jobb – lélegzett fel mögötte a férfi, s a következő pillanatban megérzett valami hosszút és síkosat a fenekéhez nyomódni.
- Ne! - nyögte reszkető hangon, míg szeméből záporoztak könnyei.
- Viselkedj, vagy esküszöm, beléd vágom az egészet – dörzsölte magát farpofái közé, mire összerándulva vonaglott meg alatta.
- Miért gyűlölsz ennyire? Miért? Mi... - zokogott fel hisztérikusan, de fájdalmas szavait beléfolytotta egy hatalmas tenyér, melyet a szájára tapasztottak. Mindez lehetővé tette, hogy immár ő is meghallhassa az erőteljes dörömbölést a szobájuk ajtaján. Mozdulatlanná dermedve, megsemmisülten reszketett szobatársa alatt, miközben a dörömbölést egy ideges hang követte:
- Srácok! Hé! Verekedtek vagy mi a fasz?! Bármit is csináltok, fogjátok be! Valaki tanulni szeretne, az Istenit!!! - a hangos kiáltást két határozott rúgás követte az ajtón.
- HJÁÁÁ! HÚZZ VISSZA A SZOBÁDBA! - ordított fel hirtelen Yunho, s erősen szorított rá szájára, hogy ne tudjon felkiáltani. Bár hogy is rimánkodhatott volna segítségért egy ilyen helyzetben? Sohasem élte volna túl, ha így látnák meg mások...
- Aisshh! Ez a rohadt seggfej – hallották, ahogy morgolódik kint a szomszédjuk, de válaszolni már nem mert neki. A kollégiumban mindenki érezte, hogy nem tanácsos újat húzni Yunhoval. És milyen jól gondolták...
- Úgy tűnik elment – hajolt vissza suttogva Jaejoong füléhez, akit talán már csak a remegés és a vágy tartott tudatánál. Na meg a félelem... - Mi van? Megijedtél, hogy ránk nyitnak? - kérdezte tőle kuncogva, kezét továbbra se véve le szájáról, miközben előre-hátra kezdte dörzsölni magát a fenekéhez. - Mmmm – szippantott bele a nyakába – igazság szerint... nem zártam ám be az ajtót.
Kim Jaejoong sokkot kapott. Nem is akármilyet! Kerekre tágult szemekkel, megfeszült izmokkal tűrte, hogy mocskosabbnál mocskosabb dolgokat tegyenek vele, miközben bármikor, bármelyik percben rájuk nyithatnak. Bárki! Akárki!
Nyögdécselve kezdett rángatózva hánykolódni, miközben a dörzsölő érzés, akárcsak Yunho testének ránehezedő súlya, mellyel az ágyhoz szegezte, egyre csak sodorták egy visszafordíthatatlan dolog felé. Érezte, ahogy saját, lüktető ágyéka a nedves ágyneműhöz préselődik újra és újra, minden egyes lökéssel.
Kétségbeesetten küzdött önmagával és gondolataival, de az inger és a kéj sokkal erősebbnek bizonyult. Végig csak az járt a fejében; mi történne, ha valaki meglátná őket... vagy... mi lenne, ha Yunho férfiassága hirtelen... "Viselkedj, vagy esküszöm, beléd vágom az egészet!" - jutottak eszébe a durva szavak. Heves zihálással kísérve remegett meg csípője, majd egész teste ívbe feszült.
- Mmmmffhhh – nyögött bele hangosan fogvatartója tenyerébe, miközben végigsöpört rajta az orgazmus, megemelve fenekét, akárcsak egy felajzott macska. Pont mikor utolsó csepp magja spriccelt volna ki belőle, egyenesen a mocskos ágyra, Yunho karjában az erek kidülledtek, miközben hangos morranással és heves lökéssel követte őt a beteljesülésbe. Az erőteljes szorításra ismét összerázkódva ment el alatta vergődve, elvégre... anélkül jutott idáig, hogy bárki is hozzáért volna elölről.
- Basszus – kapkodott Yunho is levegő után, még mindig rajta fekve, arcát lapockái közé fúrva. Forró lehellete bizsergette nyirkos, s reszkető bőrét.
A kielégültség utáni remegő vágy az ölelésre és gyengédségre egyszerre érkezett a szégyenérzettel. Akárhogy próbálta magát azzal a gondolattal győzködni, hogy nem dugták meg, mégsem tudott többé úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Többé már nem. Ez bizony még a tényleges behatolás nélkül is egy durva erőszak volt, amit hatalmas szégyenére: kibaszottul élvezett. Talán még sosem élvezett akkorát, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az ondótól és izzadságtól tocsogó ágy. Ezúttal saját teste árulta őt el, s ettől csak még mocskosabbnak érezte magát.
- Ahhh... ráélveztem a seggedre – ütötte meg a fülét a hideg és közönyös hang. - Mindjárt letörlöm – sóhajtott egy nagyot szobatársa, majd legördült hátáról.
Ezzel a kellemes, meleg ölelés érzetét keltő közelsége is megszűnt. Akárcsak akkor a zuhanyzóban... saját vágyait kiélte rajta, majd magára hagyta, akár egy szemetet... Nem tudott hátra fordulni, hogy rápillanthasson. Még csak megmozdulni sem volt képes. A nadrágszíj erősen vágta a bőrét, s csak most tudatosult benne, hogy igencsak fáj a csuklója, akárcsak csípője a túlzott megerőltetéstől, a halántékában lüktető fájdalomról és a lázról már nem is beszélve. Ernyedt végtagokkal feküdt az ágyban, akár egy élőhalott.
Érezte, ahogy ismét besüpped mellette az ágy, majd egy nedves törölközővel tisztogatni kezdik felhevült bőrét. Hát mégsem hagyta ott...
- Ah... a kezed... - dermedt le a mozdulatban mögötte, majd fölé hajolva bontogatni kezdte az övet, miközben rálátásuk lett végre egymásra.
Jaejoong üres tekintettel pihentette arcát a párnán, miközben csillogó szemeit néha-néha elhagyta egy fájdalmas könnycsepp.
- Mindjárt kész – remegett meg Yunho hangja, miközben enyhén reszkető ujjakkal bújtatta ki a vörösre dörzsölődött csuklókat a szíjból. Mélyeket lélegezve húzta magához felszabadult kezeit, majd nedves szemeit kezdte törölgetni. Érezte, hogy szobatársa még mindig felette van és őt nézi, de nem mert rápillantani. Nem akarta most megadni neki az örömöt, hogy ilyen sebezhetőnek lássa. Nem akarta látni a kárörömöt az arcán, hogy sikerült majdnem teljesen megszereznie a testét.
Váratlanul rezzent össze, ahogy megérzett valami nedveset csöpögni kézfejére, mely a szemét takarta. Először csak egy... aztán kettő... majd még több. Lövése sem volt arról, hogy mi a fene lehet az, így kíváncsiságának engedve elemelte kezét a szeme elől. Yunho gyors mozdulattal mászott le az ágyról, majd kapkodva öltözködni kezdett.
- Hozok neked lázcsillapítót. Addig zuhanyozz le – köszörülte meg rekedt hangját, miközben háttal neki magára rángatta kabátját.
Jaejoong megszeppenve ült fel az ágyban, s figyelte a kissé zavarodott mozdulatokat. Mikor már a szoba ajtó becsukódott mögötte, döbbenten pillantott le ölében pihenő kézfejére, melyen nedvesség csillogott. Képtelen volt kitörölni elméjéből az arc látványát, melyet épp, hogy csak egy másodpercre pillantott meg.
Tehát a démonok is képesek könnyet ejteni...