Macska-egér játék - 10. fejezet

Hangos női sikoly visszhangzott az erdőben, amitől a megriadt varjak károgva röppentek ki a fák lombjai közül, amit a Hold derengő fénye világított meg az éjszaka sötétjében. A tábortüzet körülvevő emberkék riadtan, de mégis izgatott vigyorgás közepette hallgatta a jajveszékelő párost, akik ezúttal megkapták a zöld utat a túraösvényen a bátorságpróbára. Nem volt egy nagy őrdöngősség a feladat, csupán a kijelölt úton kellett haladni a pároknak húsz percen keresztül, míg el nem értek egy forráshoz, majd visszafordultak. Nem állt senki lesben a fák mögött, csupán egy éjszakai sétáról volt szó, a lányok mégis előszeretettel visítoztak az erdő mélyén. "Nők"... gondolta magában fejcsóválva Jaejoong, aki inkább utitársától tartott jobban, mint az erdőben rá leselkedő "veszélyektől". Végülis mi lehet a legrosszabb? Ráugrik egy nyuszi vagy egy bagoly? Yunhotól jobban tartott... de mégis, izgatottság fogta el, ahogy arra gondolt, nemsokára ők következnek. Próbálta elodázni a dolgot addig, ameddig csak lehetett, miközben már kellő mennyiségű sört legurított a torkán, hogy a feladat gondolata ne rémissze meg annyira. Nem rúgott ő be... csupán egy kicsit...

- JaeJae, ti jöttök – pillantott rá mosolyogva Junsu, ahogy oldalba bökte. Csoporttársai mind őt nézték, s a pislákoló tűz az arcuknak igencsak ijesztő látványt nyújtott.

- Máris? - Nyelt egy nagyot, ahogy egy távolabbi farönkről Yunho már fel is tápászkodott és elindult a fák közé.

- Igen, Jae... máris... - vette kis gúnyos mosollyal tanára a sörösüveget kezéből.

A többiek nevető hangjától kísérve botladozott ellensége után, s még hallotta a "sok szerencsét" kiáltásokat, miközben elmerült a fák rengetege között.

- Bassza meg – botlott meg hirtelen egy földből meredező gyökérben, de még ügyesen meg bírt kapaszkodni egy fatörzsben, mielőtt eltaknyált volna a sárban. Hát nem volt teljesen józan, az már biztos... de elég részeg sem. Aggódva pillantott körbe a sötétben, de sehol sem látta társát. Elgondolkodva kapott dzsekijének zsebéhez, ami lapos volt. - Hogy rohadna meg az a büdös... – szűrte dühösen a fogai között, ahogy arra gondolt, a zseblámpáját a táborban hagyta.

Nagy nehezen sikerült addig elbotladoznia az ösvényen, míg a tábor fénye elért hozzá, de mikor már csak a sötétség és az erdő ijesztő neszei vették körbe, megtorpant. Mi van, ha a sötétben nem figyel eléggé, és letér az ösvényről? Rémülten vette elő zsebéből mobiltelefonját és világítani kezdett vele, de abban a pillanatban halk pittyegés ütötte meg a fülét.

- Csak ezt ne... - A telefon elsötétedett és halk sóhaj kíséretében kikapcsolt. Hát persze, csak ő kerülhet ilyen szerencsétlen szituációba. Pont most kellett lemerülnie annak az átkozott telefonnak. Ha most lány lett volna, csak elegánsan segítségért kiált, de ezt ugye nem tehette meg, ahogy vissza sem fordulhatott idő előtt a megaláztatás miatt. Min Jun egészen biztosan halálra cukkolta volna vele, így tehát két lehetősége maradt. Elindul a vaksötét erdőben félrészegen és eltévedve halálra fagy az éjjel, vagy leül szépen ott ahol éppen tartózkodik, és megvárja, amíg Yunho visszafelé jövet összeszedi. A második opcio is kissé megalázónak tűnt, mégis megfelelő ötletnek bizonyult.

Unottan de mégis feszengve várakozott tovább az egyik fa tövében összekuporodva, térdeit átölelve. Az idő már éjfél felé járhatott, ahogy lassan már húsz perce várakozott a hidegben. Tenyerét összedörzsölve arca előtt lehelt rá kezeire, és dideregve húzta összébb magán a kabátot. Talán már visszafelé tarthat Yunho. Egészen biztosan...

Mikor már körülbelül negyven perc telt el, idegesen tápászkodott fel a helyéről. Már vissza kellett volna érnie. Vagy nem? Épp arról próbálta kétségbeesetten meggyőzni magát, hogy Yunho tévedt el az erdőben, és nem ő tért le mégis valahogyan az ösvényről, miközben lámpa nélkül botladozott be az erdőbe. Ijedten forgolódott körbe, hogy valami bizonyítékot keressen erre magának a vaksötétben. A pánik lassan lett úrrá rajta, ahogy a bokrokban is meghallotta a halk neszezést. Mit is mondott Junsu? Vannak erre vadállatok? Még ha medve vagy farkas nem is... de egy vaddisznó is lehet éppen annyira veszélyes. Ekkor már nem számított a büszkeség. Sietős léptekkel fordult vissza a tábor felé, és az sem érdekelte, ha kifogják nevetni érte.

Ahogy egyre csak haladt a rengetegben, szemei egyszerűen nem bírták kivenni a tábortűz fényét, ami egészen idáig kísérte útját. Már lassan öt perce gyalogolhatott anélkül, hogy bármilyen fényforrást is megpillantott volna... ekkor jött rá, hogy eltévedt.

- Ne... a fenébe – forgolódott körbe, de a sötétben minden ugyanolyannak tűnt, ahogy épp csak kibírta venni egy-egy bokor vagy fa sziluettjét a Hold gyenge fényében.

- Junsu! Donghae! - kezdett hangos kiabálásba, hátha eljut a táborig a hangja, mire riadt denevérek röppentek az ég felé a fák lombjaiból. - A kurva életbe – kezdett hangosan zihálni és a szájára tapasztotta tenyerét. Ha pánikba esik, azzal nem old meg semmit. - Yunho! - kiáltotta hangosan azt a nevet, amit normális körülmények között ki nem ejtett volna a száján. Most mégis örült volna, ha a férfi egyszer csak felbukkan valahonnan és rátalál. De ez nem történt meg...

***

Már megbánta, hogy elhagyta a várakozó helyét az ösvény környékén, ahogyan azt is, hogy egyre beljebb és beljebb futott az erdőben, de nem tudott lábainak megálljt parancsolni. A pánik keserédes íze szorongatta torkát és űzött vadként próbált valamiféle fényforrást keresni a fák sűrűjében, mindhiába. Másfél kemény és hideg órája próbálta már a kiutat meglelni mindhiába, ahogyan az ösvény nyomára sem tudott bukkanni.

- Nyugodj meg Jaejoong... nyugodj meg... - mantrázta magának remegő hangján, s lassan megálltak lábai, míg megrogyva támaszkodott neki egy fának. Legalább sikerült kifáradnia annyira, hogy lábai ne hajtsák tovább az erdő közepe felé mégjobban. Reszkető, hideg ujjai közé kapta lemerült telefonját és egy utolsó kísérletet próbált tenni annak bekapcsolására, mindhiába.

Ez mind nem történt volna meg, ha Yunho érez egy kis emberséget iránta, és megvárja. Vagy talán neki kellett volna tartania a gyors tempót? Hiszen szándékosan maradt le annyira, hogy ne kelljen a férfival együtt sétálnia. Akkor talán nem kellett volna annyit inni? Minden bizonnyal így van, de hát akkor sem rúgott be! Nem volt annyira részeg. Vagy mégis? Yunho jól látta, hogy mennyit ivott, figyelnie kellett volna rá... 

- Mi? - rökönyödött le saját gondolat menetén. Talán azt várta, hogy ellensége majd megállítja az ivásban? Hogy tovább lohol utána az erdőben, mint egy kiskutya és megóvja minden bajtól? Talán erre számított? Igen! Azért ivott feltűnően sokat, hogy a másik észrevegye. Hogy lehetett ilyen idióta?!!! És miért csinálta?!!!

Lebiggyesztett ajkakkal csúszott le a fa tövében és próbálta visszatartani a zokogást. Még ha meg is kell halnia, akkor sem törhet ki zokogásban. Férfiasan el kell fogadnia sorsát, hogy egy idióta barom, és ez okozza vesztét. Persze az meg sem fordult a fejében, hogy talán reggel egyszerűbben kitalálna az erdőből. A pániktól vezérelve könyvelte el magában az örök sötétséget.

A hidegtől reszketve, térdének döntött fejjel, lett figyelmes a halk susogásra, mire riadtan emelte fel pillantását. Görcsbe rándult végtagokkal passzírozta fel magát a fatörzsre, de ő sem mert nagy zajt csapni. Mi van, ha egy vadállat? A susogás egyre hangosabb és hangosabb lett, ahogy az ő kétségbeesése is egyre csak nőtt. Meg se mert nyikkanni, nem hogy megmozdulni, ahogy karjait szorosan maga köré fonva várta reszketve végzetét, de a neszezés ekkor abbamaradt. Lélegzet visszafolytva várta, hogy a fülsértő csöndben egyszer csak ráront valami.

A következő pillanatban, mintha erős ujjakat érzett volna meg a fa mögül rámarkolni egyik vállára, többé már nem tudta palástolni félelmét, s hangos kiáltás szaladt ki a száján. Halálra vált arccal fordult az érintés irányába, mire a felkapcsolódott lámpa fényében megpillantott egy ijesztő, sápadt arcot, melynek szeme alatt hatalmas árnyék ütött éles barázdát és a szélesen mosolygó szájból elővillantak a szintén ijesztő fogak.

Jaejoong eléggé földhöz ragadt ember volt. Nem igazán tudták meghatni a szellemek, sem a természetfeletti dolgok, de abban a felfokozott idegállapotban csupán a menekülésre tudott gondolni, miközben hangos kiáltozások közepette kezdett négykézláb mászni az avaron, mire lábainál fogva visszarántották, hogy ne tudjon elmenekülni.

- Fogd már be, te idióta! - jutottak el agyáig Yunho szavai, mire abbahagyta a kapálódzást és ismét maga mögé fordult.

- Yun... - próbálta kipréselni magából a nevet, elvékonyodott hangján.

A férfi arca határozottan morcos volt, mégis erős vonásait megtörte a megkönnyebbülés érzése, ahogy immár jobban szemügyre vehette lámpafényben. Lábát erősen a földhöz szorítva még mindig, guggolt mellette, szakadt nadrágjában.

- Tudod te mekkora problémát okoztál?! Részeg idióta! - korhollta le ismét, mire szorítása lassan megenyhült. Jaejoong remegve adta át magát megkönnyebbült érzéseinek, ahogy sírásra görbült szája közül előtört a hangos zokogás.

- Jóságos ég... - túrt bele idegesen a hajába megmentője, mintha csak egy fusztrált bébicsősz lenne.

Hát Jaejoongot már többé az sem érdekelte, hogy ki mentette meg, csupán mérhetetlen boldogságot érzett, ahogy gyorsan felpattant és nekilendült a másiknak. - Heeeee!!!? - kiáltott fel döbbenten Yunho, ahogy a következő pillanatban már a vállait átölelve folytatta tovább a hangos zokogást, a levelek között térdepelve.

Kit érdekelt már a megalázottság érzése vagy a kiszolgáltatottság? Hiszen megtalálták! Valaki megtalálta és többé nem volt egyedül a sötétben! Megmentették!

- Hé... hé, fürgeujjú... - próbálta megtörni hangos zokogását ellensége, aki valószínűleg totálisan zavarba jött a hirtelen és közvetlen interakciótól. - Ennyire megijedtél? - kérdezte óvatosan, s hangjából hiányzott a gúny, ahogy óvatos mozdulattal vezette tenyerét hátára és bátortalanul símogatni kezdte.

- Azt hittem meghalok! - kiáltotta Jaejoong eltorzult arccal és még erősebben kapaszkodott a férfi kabátjába.

- Mégis mitől haltál volna meg? Csak te lehetsz olyan hülye, hogy eltévedsz egy fél hektáros erdőben... idióta... - símogatta tovább a hátát.

- Tudom, hogy hülye vagyok – rázkódott össze érintése alatt és arcát a másik nyakába fúrta, hogy még közelebb érezhesse magát a meleg testhez.

- Hé... - próbálta eltolni magától a kisebbet. - Jól vagy? Nem sérültél meg? - fogta erős tenyerébe az állát, míg másik kezében a zseblámpával az arcába világított. A takonnyal és könnyekkel borított arc látványára idegesen nyelt egyet. Yunho aggódott... érte.

- Fá... fázom – próbálta összeszedni magát, ahogy nagyokat sóhajtva próbálta megnyugtatni zaklatott idegállapotát.

- Persze, hogy fázol, ha három órán keresztül rohangálsz körbe-körbe, mint egy tébolyodott tengeri malac – szorította össze ujjai között pofazacskóját, míg jobbra-balra rángatta játékosan a fejét.

- Háfrom ófra? - próbálta kipréselni magából a kérdést döbbenten.

- A táborban mindenki összeszarta magát, hogy eltűntél. Junsu már a rendőrséget akarta hívni. Hogy csinálhattál ekkora felfordulást?!!! - szidta össze, mire ismét ingerültté válva lökte el magától a másik arcát.

- De én... - próbált volna szabadkozni, de a másik nem hagyta.

- Részegen kóvájogsz lámpa nélkül! Meg is sérülhettél volna! Tudod mennyi róka csapda van az erdőben?! - nyomta meg mutató ujjával a homlokát, mint egy idiótának.

- Mégis mit tehettem volna?! - térdelt fel dühösen a földön. - Hiszen otthagytál! OTTHAGYTÁL!!! - lökött volna egy nagyot a másik vállán, de az elkapta a csuklóját. Látszott, hogy Jaejoongot ismét a sírás kerülgetni, míg Yunho mérgesen fordította el róla tekintetét. Nem válaszolt.

- Nyomás! - tápászkodott fel a földről, mire Jaejoongot is magával rántotta.

- Áh! - nyögött fel hirtelen az alacsonyabb, mire a magasabb, felé fordította tekintetét.

- Mi van?

- A hidegtől... elzsibbadt a lábam – válaszolta durcásan, s a következő pillanatban elétérdeltek. - Hé! Mit csinálsz? - kérdezte ijedten, ahogy ujjak kulcsolódtak erősen a lábára és dörzsölni kezdték.

- Ne mozogj! - parancsolta határozottan, de Jaejoong áramütés szerűen lökte hátrébb ellenségét, ahogy annak keze véletlenül felszaladt a combjára.

- Elég... elég lesz – fűzte hozzá zavartan, ahogy Yunho lassan és nagyon dühösen felállt. Mellkasuk majdnem összeért. - Most mi van? - kérdezte ijedten, ahogy a parázsló tekintetbe fűzte saját pillantását. Már megint az az ijesztő nézés.

- Most azt tehetnék veled, amit csak akarok.

A mély hang hatására nagyot ugrott a pulzusszáma, miközben gyorsan vette le remegő tekintetét a másikról. Még a végén összeesik a nagy szempárbajban. Nagyot nyelt, ahogy megérezte a meleg ujjakat végigsimítani a hideg arcán. Bár jól esett neki, mégis félelmet keltett benne. Nem mert ránézni, helyette a másik tornacipőjére meredt, ami fölött kikandikált szőrős és meztelen lábszára, mely láthatóvá vált a szakadt nadrág alatt. Már épp megkérdezte volna tőle, hogy ki tépte le a nadrágját térdhosszúságban, mikor megütötte a fülét Yunho kabátzipzárjának hangja.

- Mit csinálsz?! - rezzent össze, miközben ellensége lassan levette magáról meleg dzsekijét. "Ugye nem akarja most is molesztálni? Ugye nem akarja itt megerőszakolni? Mi van ha...?"

A melegség kellemes érzése áradt szét a hátán, ahogy a férfi ráterítette gyengéd mozdulatokkal saját ruháját. Döbbenten meredt rá.

- Tudsz menni? - kérdezte halkan, mire felocsúdott mámoros állapotából.

- Ig... igen – válaszolta zavartan, majd tett egy tétova lépést jobbra, mire kibillenve egyensúlyából a másik tartotta meg karjánál fogva. Talpai teljesen átfagytak a cipőben, amitől nem érezte lábujjait.

- Ez így túl lassú... - fordult meg, majd előre hajolt. - Ugorj fel!

- Mi???! - kapott sokkot hirtelen. - Megőrültél?

- Igyekezz, különben itt hagylak! - közölte fagyos hangon, mire szíve nagyot ugrott. Na azt már nem! Még egyszer nem fogja otthagyni az erdő közepén, az tuti! Akármilyen kínosan is érezte magát, mégis felmászott a másik meleg hátára és hagyta, hogy cipeljék.

- Nem vagyok lány! - közölte határozottan, mikor elindult Yunho.

- Cöh... csorba esett a büszkeségeden? - nevetett fel alatta és lassan lépkedett vele, miközben Jaejoong a zseblámpával világított maguk elé.

- Ha bárkinek elmondod, úgyis letagadom – közölte egykedvűen, míg állát Yunho vállának támasztotta. - Mit műveltél a nadrágoddal? - kérdezte halkan, mire a másik ismét fölnevetett, majd megtorpant egy fa mellett.

- Na vajon mit? - bökött fejével az egyik ág felé, majd odairányított a zseblámpa fényét. Az ágon egy szürke ruhacafatka lifegett, gondosan odakötözve. Hát igen... ismét elszégyellte magát, hogy míg a másik ennyire találékony, addig ő maga egy idióta marad örök életére.

- Most azt gondolod magadról, hogy egy idióta vagy. Igazam van? - kérdezte kuncogva, mire ingerült lett. Más bosszú híján előre nyúlt Yunho arcához és megcsavarta annak hideg orrát.

- Auuu!

- Ne legyél szemtelen! - korhollta le Jaejoong. Már határozottan bátornak érezte magát ellensége társaságában. Mintha a kettejük közötti feszült kapcsolat valami egészen más irányba tartott volna. Ő maga sem értette.

- Ma elszalasztottam egy remek lehetőséget, hogy móresre tanítsalak. De hidd el... ami késik, nem múlik.

A sunyi mosolyt bár nem láthatta, mégis maga elé tudta képzelni. S valamilyen furcsa, indokolatlan érzés miatt, izgatottság s nem félelem járta át egész testét.

***

A nap már magasan járt, mikor álomittas arccal kikászálódott a sátorból, s csipás szemeit megdörzsölve lassan körbetekintett. Az utolsó amire emlékszik, hogy Yunho hátán jobbra-balra ringatózva elnyomta az álom. Tenyerébe temetve arcát gondolt arra, mennyire kínos lesz ezek után ismét szembe nézni a másikkal. És az érzéseivel, melyek sokat változtak.

- Ah! JaeJae! - pillantotta meg a felé szaladó Junsut, akinek egyik kezében fakanál, másikban egy gázgyujtó volt. - Felébredtél!

Lassan kimászva a sátorból nagyot nyújtózkodott, majd karba fonta maga előtt a kezét.

- Jó reggelt Junsu!

- Örülök, hogy jól vagy. Annyira aggódtunk érted – veregette vállba fiatalabb tanára.

- Yunho? - szaladt ki a száján váratlanul, mire a srác először meglepődött, majd huncutul elmosolyodott. - Ohhh, kíváncsi vagy mi van a hercegeddel?

- Tessék??!!! - húzta össze dühösen szemöldökét és felháborodva tátotta el száját.

- Az a látvány minden pénzt megért, ahogy a hátán aludtál, miután előkerültetek. Yunho-ah egy igazi hős!

Yunho-ah?? Yunho-ah??? Egy hős? Na álljon meg a menet! Hogy a fenében lett közellenségből egyszerre egy hős?

- Igazán? - húzta el a száját mérgesen, majd a kis felállított reggeliző asztal felé pillantott, ahonnan a többiek mind őket nézték és sugdolózva nevetgéltek. A totális megalázottság érzése...

- Jae, nagyon megijedtünk, mikor Yunho egyedül tért vissza a túráról... és mikor megláttam, hogy a zseblámpád is itt maradt... Te jó ég – sóhajtott fel, elborzadva visszaemlékezve.

Igazán meglepődött, hogy tanára ennyire aggódott miatta. Mintha csak egy közeli barátja lett volna. Talán ideje volna megbékélnie a gondolattal, hogy mások is törődnek vele a családján kívül.

- Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam – horgasztotta le fejét bűnbánóan.

- A lényeg, hogy egészben előkerültél. Segíteni akartunk a kutatásban, de Yunho azt mondta, hogy egyedül akar visszahozni. És lám egy órán belül itt is voltatok – nevetett fel megkönnyebbülten. - Teljesen elsápadt, mikor megtudta, hogy még nem jöttél vissza. Nem is láttam még ezt az aggódó arcát...

Jaejoong csendben hallgatta Junsu monológját, miközben megpillantotta Yunho álmosságtól eltorzult arcát, ahogy a tábortűz parazsát piszkálgatta egy bottal, miközben másik kezében egy forró teával teli bögrét tartott. Nyakán egy vastag sál volt körbetekerve.

- Ő jól van? - kérdezte aggódva.

- Oh igen – követte tekintetét Junsu. - Egy kicsit talán meghűlt, de kutya baja.

És a bűntudat ismét mardosta lelkét. A férfi nem csak kabátjától vált meg éjjel, hogy neki melegedést biztosíthasson, hanem nadrágja szárát is elszaggatta, hogy kitalálhassanak a rengetegből. Tartozott neki egy új gatyával...

- Azt hiszem átugrom a kempingbe lezuhanyozni – terelte el a témát és ügyesen szabadíthatta meg magát kotnyeles tanárától. Bár egyre jobban kezdte megkedvelni, voltak dolgok, amiket nem óhajtott vele megvitatni. Emellett már igen szagos volt a tegnapi kis kaland után.

***

A meleg víz kellemesen folyt végig megfáradt és elgémberedett testén. A kis faház, mely a tisztálkodó helyiségnek adott otthont, szerencsére üresnek bizonyult, így kiélvezhette a frissítő zuhanyt csendes magányában, gondolataiban elmerülve. Akárhogy próbált nem Yunhóra gondolni, nem sikerült neki. A férfi arcának képe ott lebegett elködösült szemei előtt, dezodorjának kellemes illata az orrába férkőzött, érintésének meleg puhasága bőrét bizsergette. Már nem jutottak eszébe a szörnyű emlékek, mintha egyszerűen valaki kiradírozta volna az elméjéből, pedig tudta, hogy ezek fontos dolgok, amikről nem feledkezhet meg.

A faház ajtajának hangos nyikorgására lett figyelmes, majd léptek zajára. Hát nem hallják, hogy bent zuhanyzik?

- Foglalt! - szólt ki a kis csempékkel körbeölelt fülkéből, melyet egy zuhanyfüggöny választott el az előtértől.

- Igazán? - hallotta meg hirtelen annak a férfinek a hangját, akivel aznap reggel pont nem kívánt volna összefutni. Főleg nem csupaszon.

- Mit csinálsz itt? Menny el! Épp zuhany... - a másodperc tört része alatt lendült ki a függöny, ezzel feltárva önnön meztelenségét, s kollégiumi szobatársa alaposan kidolgozott, szintén fedetlen testét. - JÓSÁGOS ÉG! TŰNJ INNEN! - kiáltott rá rémülten és két marokkal próbálta eltakarni becses testrészét, melynek látványában nem szívesen részesítette a másikat.

- Ne visítozz már. Fáradt vagyok – válaszolta rekedten Yunho, majd lomhán belépett mellé, és behúzta maga után a függönyt.

- De... ne... ez... Hé! - hápogott zavartan, míg kiaraszolt a sarokba, a vízsugár alól. Nem tehetett róla, egyszerűen muszáj volt végigmérnie a másikat. Újra és újra és újra...

- Mivel ez az egy zuhany van, gondoltam megosztanád velem eme kellemes perceket – fordult felé vigyorogva és ő is végigmérte magának a csempére feltapasztott meztelen testét. Csípőjéről, és takargatott ágyékáról egyenesen remegő szemeire függesztette éhes pillantását. - Szép.

- Szééép?! Hogy rohadnál meg! Takarodj innen! - próbálkozott ismét ingerülten, megfeszített izmokkal, míg ellensége szépen komótosan tenyerébe nyomta a tusfürdőt és elkezdte végigkenni saját, izmos felső testén, miközben őt nézte vigyorogva.

- Szeretnéd, hogy megmossam a hátad?

- Egy nagy francot! Csak igyekezz és tűnj el – fordította el róla tekintetét elvörösödve. Ha tovább nézi, talán valami szörnyűség történik.

- Ne légy zavarban fürgeujjú. Ezzel a szemérmes viselkedéssel nem érsz el semmit. - A mély hang hatására szinte bizsergett a bőre, s fázósan húzta fel vállait a hideg csempének dőlve. - Gyere ide, különben megfázol – lépett elé hirtelen, majd felkarjánál fogva berántotta őt a vízsugár alá, miközben nem figyelt.

- Hé... - koccant neki a férfi mellkasának, majd felpillantva rá reszketni kezdett. Nem azért mert félt... s nem azért mert fázott...

Yunho nedves hajtincsei a homlokára tapadtak, ahogy a vízcseppek huncut módon cikáztak lefelé arcának éles vonalán, s a megfázástól vörösebbnek tűnő ajkain, melyek elváltak egymástól. A markáns arcon, a szigorú szemöldök alatti mély és bensőséges pillantás hatására talán még térdei is megremegtek. Nem bírta már elszakítani tekintetét. Akármennyire is férfinak vallotta magát, meg kellett állapítania: Jung Yunho baromi szexi és vonzó volt.

- Ha így nézel rám továbbra is, körülnézheted magad – nyíltak el a telt ajkak, amik közül fülledt levegővétele bizsergette arcát.

- Nem is nézlek – motyogta sóhajtva Jaejoong, továbbra sem véve le a szemét róla, míg Yunho kihasználva az alkalmat, tusfürdős mancsát a hátára vezette.

- A hazudós kisfiúk büntetést érdemelnek – búgta rá szájára a szavakat, kínosan ügyelve rá, hogy még véletlenül se érjenek össze ajkaik. Jae teste erősen remegni kezdett, ahogy a síkos kéz lassan csúszott végig hátáról derekára. Félig lehunyt szemekkel, elvált ajkakkal várta, hogy felszabadítsák elbódult állapotából. - Tényleg kihúzod a gyufát – vezette fel másik tenyerét a bordáin lassan, ujjait erősen a bőrébe mélyesztve, hogy aztán hüvelykujjával megnyomhassa a rózsaszín mellbimbót.

- Uhm – nyikkant fel halkan, amitől kicsit mintha magához tért volna.

- Szeretnél az enyém lenni? - kérdezte rekedten, fülébe suttogva, s már pont beleszédült volna a csábításba, mikor egy síkos ujj sebesen cikázott be farkpofái közé, hogy ott erősen megnyomjon egy olyan helyet, ami egyszerre rántotta vissza a valóságba és rengette meg világát teljesen.

- Ne! - fektette tenyerét az erős mellkasra, hogy el tudja tolni magától, de ekkor már késő volt. Az erős karok szorosan tartották, s a vágyától elgyengült végtagjai használhatatlannak bizonyultak az ellenálláshoz.

- Ne harcolj! Azzal még jobban felizgatsz! - dörrent rá Yunho, ahogy megfordította a karjaiban kapálódzó fiút és magához rántva a hátára tapadt.

Jaejoong érezte a lapockái között ahogy ellensége szíve vadul kalapál mellkasában, akárcsak az övé, miközben éledező férfiassága a fenekének nyomódott. Ekkor fogta el a pánik.

- Nem akarom! - nyögte rémülten, ahogy megpróbálta kettejük közé vezetni kezét, hogy hímtagját eltolja magától, mire a másik lefogta csuklóját, másik kezével pedig megragadta a nyakát és hátra rántotta fejét.

- Úgy érzed, fer játékot űzöl velem? - Rántott rajta erősen, összepasszírozva ezzel tüsfürdőtől és víztől síkos testüket. - Nem szeretem, ha olyasmit kínálnak fel nekem, amit aztán nem kaphatok meg – szorította egyik karjával Jaejoong mellkasához csuklóit, hogy ne tudjon ellenkezni, majd másik kezét csípőjére simította.

- Nem! Én nem csináltam... semmit. Engedj el! - nyöszörögte rémülten, s mégis izgatottan. Szívverésének hangja szinte már fülsértő volt számára.

- Úgy gondolod ártatlan vagy? - dörrent fel ingerülten, mire rámarkolt hímvesszejére. A hangos kiáltás, mely kiszakadt a torkán, talán nem is hozzá tartozott. Számára idegen hang volt ez, ahogy a sóhajok és nyögések, miközben a sikos tenyérben hangosan cuppogott érzékeny testrésze, kegyetlen módon gyötörve ezzel. Térdei vészesen remegtek, miközben farkpofái közé nyomódott valami igen nagy és kemény dolog.

- Várj! Várj! Ezt ne! Ahhnn! - próbált ellenkezni, ahogy ereje engedte az erős szorításban, miközben fülébe lihegett molesztálója.

- Csókot vársz el, s közben nem adnál semmit cserébe. Hm? - húzta végig ajkát az íves nyakszirten, míg áldozata hangos nyögdécselésbe kezdett, ahogy mancsát erősen dolgoztatta rajta elől.

- Ne... kérlek – váltott remegő hangja könyörgésbe, ahogy a dolgozó ujjak átsiklottak csípőjére, majd onnan kettejük közé.

- Mit ne? - kérdezte Yunho fújtatva, ahogy fenekére markolt. - Többször érintettem már a testedet, gyönyört okozva ezzel. Te mégsem adtál nekem semmit cserébe – rántott rajta egyet, mire Jae nyüszíteni kezdett.

- Tényleg... komolyan... ne itt... ne így – rázta meg a fejét ellenállóan, miközben reszkető testét már úgy kellett megtartnai, hogy ne roggyanjanak össze lábai.

- Ne így? Mire gondolsz? - kérdezgette tovább izgatottan, miközben erőteljes mozdulatokkal síkosította be tusfürdővel lábai közét.

- Túl durva vagy. Félek tőled – szökött ki végre a száján az, amit minden alkalommal érzett, mikor együtt volt a másikkal. Az elcsábítás után mindig félelmet keltett benne a másik domináns, agresszív elnyomása, mely megbénította az egész testét, ezzel minden irányítást átadva neki. Mindez kiszolgáltatottá és szerencsétlenné tette őt.

- Félsz? - állt meg egy pillanatra a heves mozdulatokkal, míg ziháló szeretőjét a karjaiban tartotta. - Igazán sajnálom, de... nekem is megvannak a határaim – közölte rekedten, majd matatni kezdett a háta mögött.

- Ne! Yunho! - teltek meg szemei könnyekkel és már várta az erős fájdalmat, de ehelyett csupán egy furcsa, síkos valami hatolt a lábai közé, a herezacskója alatt.

- Csak a combjaid között. Oké?

A halk és gyengéd suttogás a fülében teljesen kizökkentette zaklatottságából. A kar, mely eddig erőszakosan szorította magához csuklóit, most eleresztette, hogy gyengéden végig simíthasson felsőtestén. Yunho lassan lélegezve temette arcát a nyakába és egyszerre próbálta magába szívni bőrének illatát, védelmezően ölelve magához, miközben előre-hátra ringatózva mozgatta magát combjai között.

- Yun... - nyögött fel döbbenten az őt ért izgató támadásra. Összezavarodva próbálta minél jobban összeszorítani lábait, amik között furcsa, eddig számára ismeretlen ingerléssel találta szembe magát. Nem lehetett kényelmes Yunho számára, ahogy magasságával megküzdve próbálta még bentebb tolni farkát, miközben lábait berogyaszta igyekezett még közelebb nyomni magát a másik hátsójához.

- Oh a francba – nyögött fel Yunho, ahogy egyre csak gyorsított a tempón, miközben a fülsértő cuppogás és testüknek egymáshoz csapódó hangja egyre hangosabbá vált.

- Ne... Ne! - próbálta lefogni az erős ujjakat, melyek ismét hímtagjára csavarodva kezdték erőteljes mozdulatokkal kiverni neki. Úgy érezte, a harsány zihálásban hamarosan el fog szédülni és a padlóról kell majd felmosnia a másiknak.

- Nem azt akartad mondani, hogy: Hyung, még! Még! Erősebben!? - tapadt rá teljesen a hátára, mint egy kanos kutya, miközben csípője előre-hátra lendülve dolgozott keményen, ezzel hangos kiáltásokat és nyöszörgést kiváltva áldozatából.

- Nem! Ne... többet ne... - próbálta két tenyérrel lefogni az erős ujjakat, melyek elől rángatták, mire egy másik kéz ezúttal a szájához siklott, majd egy mutatóujj siklott be ajkai között, egészen mélyen. - Mmmmhh – próbálta kirántani csuklójánál fogva a szájából, de nem járt sikerrel.

- Hívj Hyungnak, megértetted?! - dörrent rá agresszíven és hátra rántotta a fejét. - Megértetted?!

- Mmmh – próbált könnyes tekintetével a másik szemeibe nézni, de az elfordította onnan a fejét.

- Mondd ki! - adta a parancsot, miközben kihúzta a telt ajkak közül középső ujját, majd a nyálat szétkente rajtuk.

- Hyung... Hyung... - nyöszörgött szobatársa lehunyt szemekkel, míg érezte testében a közeledő orgazmust.

- Jaejoong-ah! - kiáltotta hangosan nevét Yunho, miközben felmordulva élvezett a fiú lábai közé, erősen szorítva egyik kezével csípőjét, másikkal péniszét, miközben a megszólított reszkető lábakkal adta át magát a gyönyörnek, ezzel teljesen összepiszkítva a csempét maga előtt. Élvezete oly elsöprő erővel bírt ismét, hogy térdei megadták magukat, s lassú mozdulattal csúszott le ellensége lábai elé, arcát a fülke hideg csempéjének támasztva, lehunyt szemekkel, míg lábai között gyöngyöző csillogással folyt végig az ondó. Nedves hajtincsei arcába tapadtak, míg feje mellett lassan folyt végig a falon élvezetének eredménye. Mindeközben Yunho a fülke a másik oldalának támaszkodva próbálta rendezni légzését, le sem véve szemét megrontott kis kedvencéről, aki valószínűleg ájulás közeli állapotban zihált a fal tövében, maga alá húzott lábakkal kuporogva. Hátának fehér bőrén drágakövekként csillogtak a vízcseppek megülve, melyen elidőzött a fölé tornyosuló férfi tekintete.

- Hé, fürgeujjú!

Hallotta a gúnyos megszólítást, de nem láthatta lehunyt pillái alól. Elméje hangos zsibogásának, s heves pulzusától lüktető fogsorának kellemes érzés volt a hideg csempén pihentetett arca, bár hangos levegővételei nehez akartak csitulni. Érezte, ahogy Yunho mellé guggol, s gyengéden simítja ki tenyerével a nedves tincseket arcából. Résnyire nyitva szemeit megpillanthatta a csodálattól átitatott tekintetet.

- Ügyes voltál. Megérdemled a jutalmadat – kuncogott fel halkan, mire a falon végigfolyó ondóba mártotta ujjait, majd végigkente pihegő ajkain.

- Hmm – ráncolta össze homlokát, s megpróbálta gyengén elütni a matató kezet, de a következő pillanatban egy nyelv siklott be szájába, hogy feltérképezze magának minden zugát. Yunho csókja túlfűtött, heves és mámorító volt, szinte belé folytotta lélegzetét, miként éhesen próbálta felfalni zsákmányként.

Egyetlen csókkal olyan mély kontaktus alakult ki kettejük között, amihez talán egyetlen érintés sem érhetett fel. Mély és ígéretekkel teli, mely után szívbemarkoló érzés volt számára, mikor a férfi, aki ezt kiváltotta belőle, ridegen vágta hozzá törölközőjét, otthagyva szétcsúszva a hideg kövön, és közönyös hangon köszönte meg a kellemes zuhanyzást. A fájdalom leírhatatlan volt...