Az árvák - 7. fejezet

Lassan fél órája várakozott már a megbeszélt helyen, mikor kisvártatva felbukkant az igazgató az utca túloldalán egy taxiból kikászálódva. Fázósan és bosszúsan húzta összébb magán bőrkabátját, majd mérgelődve szaladt át a zebrán, hogy lehurroghassa a srácot.

- Mégis hol voltál eddig? Nyolcra vártalak - kapta el a karját dühösen a másiknak, mire Jaejoong kissé megtántorodva emelte rá fáradt pillantását.

- Eddig dolgoztam, ha nem tudnád - dörzsölte meg homlokát és kihúzta karját a szorításból.

Csakugyan nem nézett ki jól az úri ficsúr. Arca sápadt és beesett, szemei karikásak voltak, öltönye pedig gyűrötten festett meggörnyedt testén.

- Nem nézel ki valami jól. Néha lazíthatnál egy kicsit - emelte fel ösztönösen jobbját és megpróbált egy kócos tincset kisöpörni az elgyötört arcból, de gazdája elcsapta a kezét.

- Köszönhetően a múltkori szökésemnek, nagyapám minden lépésemet figyelteti és kétszer annyi munkát adott, mint általában - zsörtölődött ásítással egybekötve.

- Figyeltet? Akkor mégis mit keresel itt? - vigyorodott el szélesen arra gondolva, hogy mit hozott ki az eminens, minden parancsot teljesítő jókisfiúból. Na de az erkölcsösségét még csak ezután fogja porrá zúzni.

- Természetesen ismét megszöktem - adta a tökéletes választ, ahogy lassan sétáltak a szórakozni induló emberek tömegében elvegyülve, amit az éjszakai bárok és a kocsmák villodzó neonreklám tábláinak fénye megvilágított. - Figyelj... igazság szerint azért jöttem csak el, mert mondani akarok valamit - állt meg hirtelen, mire Yunho szembe fordult vele. - Tudod...

- Nem érne rá később? - nézett rá hirtelen az órájára idegesen. - Már így is túl sok időt vesztegettünk el - kapta el a karját ismét és húzni kezdte az emberek között.

Szinte sejtette előre, hogy ez lesz belőle. Tudta jól, hogy ők ketten társadalmilag nem állnak egy szinten, és előbb utóbb eljön az a nap, mikor kis barátja megpróbálja lekoptatni, majd megszakít vele minden kapcsolatot. Mégis annyira lelkiismeretes ez a fiú, hogy megpróbálja megmagyarázni. Természetesen nem hibáztatta, mivel látta rajta, hogy így is szenved a tömérdek elvárástól. Mindezt tudta jól, mégis megpróbálta húzni az időt, ahogyan csak lehetett. Ha már újra rátalált, nem is engedi el egykönnyen.

- Mégis hova viszel? - jött a kíváncsi és immár ideges kérdés az igazgató szájából, de hamarosan megkapta a választ is rá, ahogy a kis sikátorban megtorpantak egy rózsaszín neonlámpákkal kivilágított kétszárnyú ajtónál, ami előtt elég hosszú, kígyózó sorban álltak züllött külsejű férfiak - némelyik cseppet sem józan állapotban.

- Megérkeztünk - nézett rá társára vigyorogva, és minden apró rezzenését figyelemmel kísérte, ahogy a másikat elérte a felismerés... egy nudibárnál kötöttek ki. Ha a fény nem világította volna meg arcukat ilyen élénken, egészen biztos lett volna benne, hogy Jaejoong a füle tövéig elvörösödött.

- Ugye most csak szórakozol velem? Igaz? - nézett rá mérgesen, majd kirántotta csuklóját a szorításból és sebes léptekkel próbálta elhagyni a helyszínt, mire Yunho elé ugrott vidáman.

- Ugyaaaan. Még egy ilyen lehetőséged nem lesz ám! Protekcióm van ide, VIP törzsvendégnek számítok - kacsintott rá lelkesen, mire az igazgató dühösen fújtatva próbált kitérni előle.

- Eressz!

- Ne csináld már! Nem lehetsz ennyire anyuci kisfia! - kiáltott utána, mire felmérgelve pördült vissza tengelye körül.

- Mit mondtál? - kiáltotta ingerülten.

- Azt, hogy anyuci pici kisfia megy haza játszani a kis macikájával, miután ivott egy pohár tejet, majd ajcsizik az ágyicskában... - folytatta volna még tovább is, ha egy chebol nem terem előtte és ragadja meg kabátja nyakánál fogva, hogy úgy fújtasson rá, mint egy felbőszült bika.

- Mondd, meg akarsz halni? Csak folytasd és meglátjuk meddig maradsz életben.

Nem tehetett róla... Mindig is bájosnak találta a feldúlt arcát, ahogy szinte felfújva száját csücsörített kipirult arccal, hangosan zihálva. Ha macska lett volna, lehet hogy még rá is fúj... vagy talán morog.

- Bizonyítsd be, hogy van tököd, különben nem hiszem el - hajolt az arcába, fogait kivillantva, mire a másik zavarodottan, mégis határozottan elengedte.

- Hát jó...

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy átlépjék a bár küszöbét, hogy aztán a hangos zene lüktetése átjárja dobhártyájukat. Hála - nem túl jó hírű - kapcsolatainak, a biztonsági őrök egyből átengedték őket, hogy aztán a teremben olyan paradicsomi látvány táruljon a szemük elé, ami minden férfi legvadabb képzeleteiben szokott felbukkanni. Alul öltözött lányok vonaglottak egy-egy rúdra feltekeredve, hol az asztalok, hol a hosszú kifutó tetején. Lopva oldalra pillantott, hogy szemügyre vegye durcás cimboráját, aki lehorgasztott fejjel, bukdácsolva követte lépteit, gondosan ügyelve rá, hogy ne lásson semmi olyat, ami kínosan érinthetné lelkivilágát.

- Előre nézz - szólt rá szelíden oldalba bökve őt, mire remegő tekintetét ráemelte. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, mégsem tette. Talán nem találta a szavakat, ahogy zavarában elpirult arccal próbált volna mondatokat formálni szájával. Lehet, hogy tán mondott is valamit, csupán a hangos zene elnyomta reszkető hangját. - Ide - intett neki, hogy üljön mellé a kifutó előtti asztalkához, majd bólintott a bárpult felé mosolyogva üdvözlésképp csapos ismerősének, aki vidáman integetett neki.

- Gyak.. gyakran jársz ide? - kérdezte megszeppenve Jaejoong, ahogy egy playboy nyuszinak öltözött nagymellű pincér már az orra elé is rakta a whiskyben tocsogó jégkockákkal teli poharat.

- Hébe hóba bekukkantok. Régi ismerősöm a tulaj. Mondhatjuk úgy, hogy igen kényes szituban segítettem neki, így ezzel honorálta meg az önzetlenségem - villantotta meg kabátja zsebéből a kis arany színű vip kártyát.

- Gondolom, hogy önzetlenül segítettél - húzta el a száját a mellette ülő, majd lopva a kifutó felé pillantott, ahol épp feléjük közelített egy magassarkú csizmába és csipkés, vörös fehérneműbe öltöztetett táncoslány. A fiú valószínűleg csak a magassarkú csizmáig jutott a bámulásban, ahogy elkapva róla tekintetét nagy kortyokban tüntette el az alkohol tartalmú nedűt poharából.

- Először vagy ilyen helyen? - kérdezte Yunho, majd elegáns mozdulatokkal húzta elő cigarettás dobozát zsebéből és rágyújtott.

- Talán problémád van vele? Nem mindenki olyan züllött lelkű, mint te... - füstölgött magában és jobb híján az asztalon heverő rágcsálnivalós edénykét pöckölgette zavarában.

A göndör hajú go-go táncos ekkor már javában lejtett előttük, alig egy karnyújtásnyira és szemmel láthatóan kihívóan méregette az újonc vendéget, aki mit sem vett észre a vadmacskás tekintetből.

- Szóval szerinted mindenki züllött, aki egy kis szórakozásra vágyik? - nevette el magát felszabadultan, majd töltött neki egy kis vodkát a poharába, aminek felhajtására nem is kellett sokat várni.

- Szórakozni erkölcsös módon is lehet - válaszolta halkan. A rúdon vonagló lány - megelégelve a figyelmen kívül hagyást - leguggolva tárta szét a lábát előttük, s elég volt egyetlen lopott pillantás Jaejoong részéről, hogy - sokkot kapva - ne tudja leemelni róla többé a szemét.

- Oh, az erkölcs miiii? - nézte vigyorogva a száját tátva felejtő barátját, aki tökéletesen agyhalott állapotba került. - Minden férfinak vannak szükségletei, ahogy neked is. Nem hinném, hogy megtartóztató életmódot élnél... vagy igen? - puhatolódzott játékosan, s közben nagyon jót szórakozott a látványon, ahogy a lány markába vette az igazgató nyakkendőjét, s végighúzta ujjai között, miközben felállt. Természetesen a kérdést nem hallották meg... - Az ilyen szépfiúk mint te, nem sokáig maradnak szabadon. Ezer csaj dobná hanyatt magát a helyes pofid láttán - folytatta kissé letört hangnemben, majd ő is legurított egy üveg sört a torkán.

- Helyes? - pillantott rá hirtelen barátja, mire elképedve fordult szembe vele.

- Na ne játszd az ártatlant! Tisztában kell lenned a saját vonzerőddel, különben nem tudnál ilyen fensőbbséges arroganciával egy egész vállalatot irányítani - nézett végig a kipirult arcon, ami immár ismét a táncoslányt nézte, csillogó szemekkel, miként elé térdelve dőlt lassan hátra, akár egy kecses hattyú.

- Nem értem mit mondasz. Azt hiszem berúgtam - sóhajtott ábrándosan, majd lassú mozdulattal letörölte nyáltól megcsillanó ajkait.

- Úgy vélem, a küldetés sikeresnek mondható. - Perverz vigyor ült ki a képére a chebol fiú látványától. Immár egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy félig lehunyt pilláin keresztül próbált összpontosítani az orra előtt lejtő ribancra, miközben az óvatos mozdulattal nyúlt a saját háta mögé és kikapcsolta a melltartóját.

Nem gondolta volna, hogy valaha látni fogja kiülni a kéjvágyat erre az önelégült arcra, most mégis képtelen volt másra figyelni, hiába vette körül tucatnyi meztelen női test. Az izzadságtól gyöngyöző homlokra, melyre nedvesen tapadtak a kócos hajtincsek, s a kigombolt ing alól kilátszódó reszkető bőr, mely a szapora levegővételektől hívogatólag hullámzott. S a nedves ajak, melyeket erősen harapott be, miként rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy a melltartópánt lassan végigcsúszik a keskeny vállakon, majd...

Hirtelen nézett rá zihálva, elfordítva tekintetét a csupasz női keblekről, melyek teljes rémületet csaltak az arcára.

- Mi van? - kérdezte Yunho, arcáról lefagyott mosollyal, ahogy zaklatott barátjának vállát megragadta.

- Mennem kell - közölte robotikusan és már fel is pattant volna a helyéről, ha a másik nem löki vissza a helyére.

- Nem kéne már az elején feladnod. Lazulj el - biztatta mosolyogva, míg a másik elfehéredett képpel figyelte, ahogy két bankjegyet csúsztat a csábos hölgy csizmájába. - Kis csillag, mutass valami olyat a haveromnak, amitől elkárhozik a lelke - villantotta ki ördögi mosolyát, majd a következő pillanatban a cinkosan elmosolyodó lány Jaejoong elé ült a kifutóként is szolgáló asztal szélére és széttárt lábakkal egy pillanat alatt az ölébe csusszant. Az igazgató talán még levegőt venni is elfelejtett hirtelen, ahogy teljesen lemerevedett végtagokkal hagyta, hogy a nő átkarolja a vállait és olyan kilátásban részesítse, amitől szívroham közeli állapotba került.

- Én nem... - cincogta elhalóan, de a lány meg sem hallotta, ahogy még közelebb fészkelődött ölében, mire összerázkódott alatt. Szemeiben már nem a vágy csillogott, hanem a puszta rémület.

- Hé, Jae! Még az ilyen gyönyörű hölgyek érintését se vagy képes elviselni? - kérdezte a mellette ülő hangosan felnevetve, ahogy kiélvezte a jelenet minden egyes másodpercét. Valamilyen bűnös oknál fogva imádta az összezavarodott arcot nézni.

- Bocsánat, de én... - markolt rá reszkető kezeivel a hölgy derekára és próbálta magáról letolni.

- Ugyan már cuki pofa. Hiszen ez a részed nagyon is élvezi a műsort - markolt hirtelen a lábai közé a nő, mire a kétségbeesett igazgató hirtelen mozdulattal lökte le magáról, aki hangos visítás közepette taknyált végig a földön. A szórakozó vendégek egyszeriben némultak el, hogy fül-és szemtanúi legyenek ennek a szokatlanul kínos jelenetnek. És hogy mit csinált eközben Jaejoong? Önkívületi állapotban kapkodva a levegőt markolta székét maga mellett, mintha bármelyik pillanatban leszédülhetne onnan.

- Jaejoong-ah... - jött a rekedt hang a ledöbbent Yunho szájából. Most mit kéne tennie? Fogalma sem volt, hogy mi a franc ütött a másikba. Talán túl messzire ment?

- MI A FENÉT MŰVELSZ?! ELMEBETEG KÖCSÖG! - kiáltott fel a lány, mire a teremben néhányan hangosan felröhögtek. Valószínűleg ez lehetett a legkegyetlenebb döfés az összeomlani készülő és valószínűleg már amúgy sem józan barátjának, aki székét fellökve loholt el a legközelebbi menedékhelyre amit talált, és az a mosdó volt.

- Elnézést - szabadkozott volna társa helyett, ahogy megpróbálta volna felsegíteni a lányt a földről, de az csak mérgesen elcsapta a kezét és kivágtázott a teremből. Nem csodálta volna, ha ezután a húzás után kivágják őket a bárból, de csupán egy elnéző fejcsóválást kapott válaszként, ahogy megkereste tekintetével a tulajdonost az egyik hátsó asztalnál és bocsánatkérően biccentett felé. Most megúszta ennyivel a dolgot, de azt már régen megbánta, hogy Jaejoonggal együtt átlépte a szórakozóhely küszöbét. Ennél rosszabb ötlete sohase lehetett volna, hogy ilyen helyre hoz egy pánikbeteg férfit.

A koszos és büdös mosdóba belépve a megszégyenüléstől szipogó hang egyből megütötte a fülét. Ennyire kínosan talán még ő sem érezte magát, ahogy fejét vakargatva sétált oda az egyetlen vécéfülkéhez, ami egy megalázott, naiv lelkű felnőtt férfit rejtegetett.

- Hé, jól vagy? - lökte be óvatos mozdulattal az ajtót, melynek zárja törötten fityegett kiszakadva a helyéről.

- TŰNJ INNEN! - hördült fel félelmetes hanggal barátja, hátra sem nézve, és felhúzott vállakkal vette mélyen a levegőt tovább.

- Hé! Ki a franc gondolta volna, hogy így fogsz reagálni? Talán az én hibám?! - kiáltott vissza immár ő is ingerülten, hiszen egyikük sem volt józan állapotban már.

- Igenis a te hibád! Miért kellett ezt csinálnod! - utalt arra, hogy lefizette neki a táncost. Ekkor már végleg elszakadt nála a cérna.

- Na ide figyelj! - rontott be mellé a fülkébe és karjánál fogva rántotta szembe magával a könnyáztatta arcú, elkeseredett igazgatót. Nem mintha eddig nem találta volna vonzónak a férfit, de a remegő szemek és reszkető ajkak egyenesen megbabonázták, ahogy levegő után kapkodva próbálta megőrizni magabiztosságát, amit már réges-rég ronggyá tiportak benne. Mégis miért érezte azt, hogy folytatnia kell? Nem bírt lakatot tenni a szájára: - Csak nem attól rémültél meg, hogy felizgattak? És még férfinak nevezed magad... - ciccent fel kárörvendően, ahogy lassan még közelebb lépett a fekete hajúhoz.

- Mi? - Az elhaló hang remegve csengett a fülében, s az összezavarodott tekintet csak még inkább arra sarkallta, hogy tovább kínozza.

- Nem kell megjátszanod a szűz kisfiút, lássuk csak mi van itt...

Innentől kezdve már saját cselekedeteit sem tudta kontrollálni, ahogy hetero létére egy másik fiú farkára markolt erőteljesen egy éjszakai bár wc-jének falához szorítva őt, míg másik kezén az ujjakat a vékony nyak köré kulcsolta, melynek tulajdonosa levegőt venni is elfelejtett a sokkhatástól.

- Hát ez tényleg kemény - nevette el magát hangosan, mint egy idióta, jót szórakozva a másik rémületén, aki némán remegve tűrte a sarokba szorítást. - Azért verted már ki valaha magadnak, ugye? - hajolt izzó tekintettel egészen közel a tágra nyílt, riadt szemekhez. Miért ne játszhatna egy kicsit vele, ha már amúgy is sarokba van szorítva?

- Yun... - jött ki hang a másik torkán elfúlóan, mire kísérletet tett lefejteni öléről a szorító ujjakat.

- Mondd csak... tényleg nem csináltad még... ugye? - kezdte óvatosan masszírozni ruhán keresztül, mire áldozata nyöszörögni kezdett és próbálta letolni magáról. Ellenállása hasztalan volt, mivel az alkohol hatására teljesen elgyengültek végtagjai. - Mit éreztél, mikor megláttad a csaj melleit? Megfogtad volna őket? - kínozta tovább leszorítva, míg az igazgató kocsonnyává változott karjaiban. - Vaaaagy... - folytatta játékosan kuncogva - megnyaltad volna? - duruzsolta bele fülébe.

Ahogy a mosdó ajtaja kitárult, hogy egy csapat nevetgélő, illuminált állapotban lévő vendég a piszoárokhoz vonuljon, abban a pillanatban vágta magukra az ajtót Yunho is, miközben önkéntelenül szorította be magukat jobban a sarokba, hogy ne vegyék észre őket. Ezzel egy időben rázkódott össze a karjaiban tartott illető is, s lehunyt szemekkel próbálta megtartani magát ingataggá vált lábaival, miközben lefogott szája alól elfúló nyögés szökött ki zihálás kíséretében. Fogvatartója nem is tudott rá figyelni egészen addig, míg a zajos kis társaság nem távozott a helyiségből, és rohadt nagy mázlinak tartotta, hogy egyikre se jött rá a nagy dolog, amivel lelepleződhettek volna, miként összegabalyodva állnak félreérthető pozitúrában a férfi wc-ben. Fellélegezve lépett hátra egyet, hogy végre kijózanodva engedhesse el Jaejoongot.

- Ez nem sokon múlt, mi? - fordította el tekintetét az ajtóról nevetve, hogy szembe találja magát a gyönyör utáni izzadságban úszó és pihegő barátjával. Mi tagadás, a látvány elragadó volt, de mégis hidegzuhanyként érte a felismerés: - Te most... - kezdte döbbenten. - Elmentél?! - kerekre tágult szemeivel mérte végig a zilált férfit, s próbálta minden apró rezzenését emlékezetébe vésni. - Te jó ég... te tényleg elsültél... - kúszott vissza a perverz vigyor képére, de abban a pillanatban állán éles fájdalmat érzett meg, hogy aztán - homlokát beverve - lefejelje a wc fülke falát.

Lemerevedve nézett farkas szemet a világ legdühösebb emberével, akit valaha látott. Kim Jaejoong szemei lángoltak üregükben, ahogy ökölbe szorított kezét még mindig maga előtt tartva, remegve állt készen arra, hogy akár öljön is. Egy új oldalát ismerte meg...

- Soha... többé... - kezdte kicsorduló könnyek között - nem akarlak látni... amíg élek... soha többé...!

Döbbenten félreállva hagyta, hogy a másik szétesett eleganciával és nagyon lassan vonuljon ki mellőle a kis helyiségből. Szemét egy percre sem véve le róla figyelte, ahogy az a tükör elé csoszogva remegő kezével igazítja meg égnek meredező fürtjeit, majd végigsimít összegyűrt öltönyén.

- Részeg vagy... Hazakísérlek - lépett felé kettőt, mire Jaejoong ijedten és mégis mérhetetlen dühvel fordult hátra.

- Csak hogy tudd - emelte fel mutató ujját fenyegetően - Azért akartam ma találkozni veled... hogy elmondjam... többé nem akarlak látni. - A megtört hangot a keserű nevetés követte. - Ugye nem gondoltad... hogy egy koldussal akarok barátkozni? - Kezét ökölbe szorítva hallgatta, ahogy a másik teljesen szétesve próbál visszavágni a kegyetlen bánásmód után. - Egy ilyen senki, mint te... akkor érzi jól magát... ha bemocskolhatja azt, ami tiszta... igaz? - kérdezte remegő hangján. A könnyáztatta szempillákat látva kezdte érezni a lelkiismeret furdalást, mely egész életében elkerülte.

Alkalma sem volt kipréselnie a torkában érzet gombóctól a "sajnálom" szót, már be is csapódott előtte a mosdó ajtaja, hangjával a végletességet visszhangozva a rideg csempékről visszaverődve. Túllőtt a célon... Ezt most tényleg nagyon durván elbaszta...

***

Remegett az idegtől, ezen nem volt mit szépíteni. Reszkető lábakkal mászott ki a taxiból a hatalmas ház előtt, és a vak is megmondhatta volna, hogy nincs teljesen józan állapotban, ahogy kócos hajjal, botladozva sétált be a kapun, zakója pedig a derekára kötve lógott rajta.

- Úrfi... - szólította meg a biztonsági őr, ahogy az előkerten át próbált hazajutni. A férfi teljesen ledöbbenve toporgott mellette és szemmel láthatóan azon tanakodott, segítsen-e betámogatni munkaadóját a házba, vagy inkább ne haragítsa magára azzal, hogy hozzá ér, hiszen egészen biztosan hallott már ezzel kapcsolatban pletykákat.

Túl fáradt és ideges volt a kommunikációhoz, ezért csak egy elegánsnak szánt mozdulattal feltartotta a kezét, hogy nem kér a segítségből. Ezzel a lendülettel megtántorodva oldalazni kezdett és talán még épp időben támaszkodott meg a szökőkút szegélyében, hogy bele ne csobbanjon a vízbe. Mindezt persze az őr hangos kiáltásával kísérve.

Szánalmas lassúsággal bár, de végre átlépve a bejárati ajtó küszöbét, az idegességtől fel-alá járkáló anyját pillantotta meg a hallban.

- Jaejoong-ah! - kiáltott fel az asszony megkönnyebbülve, ahogy lassan becsoszogott a helyiségbe, majd ez az arckifejezés átadta magát a döbbenetnek. - Jaejoong-ah!!! - kiáltott fel ismét, ezúttal már kevesebb gyengédséggel hangjában. - Hogy nézel ki?!

- Ne most anya - nyitotta száját válaszra, de a hang mintha nem a sajátja lett volna. A szoba is forgott körülötte.

- Te... te ittál?! - ragadta meg mindkét karját elé állva. Csalódottsággal és könnyekkel telt szemekkel nézett fel magas fiára.

- Túl sokat aggódsz - próbált mosolyt erőltetni az arcára, és a történtek után még mindig undort érezve húzta ki lassan karjait az érintés alól.

- Jaejoong-ah... - nézett utána anyja szomorúan, ahogy az igazgató megpróbált felkapaszkodni a lépcsőn, a korlát segítségével. - Tudod te milyen nap van ma?

- Hagyj békén - legyintett hátra se nézve, de a nő nem tágított a nyomából.

- Park Ji-yeon és az apja volt hivatalos ma hozzánk vacsorára. Nem emlékszel?! - állította meg ismét, az emeletre érve, mire megtorpant.

Teljesen ledermedve, elfehéredett arccal pillantott hátra anyjára, akinek szemeiben düh és aggodalom ült. Azért annyira nem volt részeg, hogy ne fogja fel a helyzet komolyságát. Mégis, hogy a jó francba felejthetett el egy ilyen dolgot?! Kellett egy kis idő, míg rekedt hangját megköszörülve megszólalt:

- Nagyapa?

- Nagyon-nagyon dühös rád! Mégis mit képzeltél? - rántott ismét a karján a nő, és lassan a sírás kerülgette.

- Bemegyek hozzá - válaszolta lemondóan, mint aki a vesztőhelyre készül.

- Megőrültél? Ilyen állapotban?! - rázta meg a fejét, és védelmezően ölelte magához a megadóan ácsorgó fiát. Maga elé meredve hagyta, hogy az aggodalomtól reszkető nő a mellkasának dőljön, és apró ám erős kezeivel szorosan magához szorítsa.

- Eressz... bocsánatot kell kérnem - próbálta eltolni magától, mire összerezzent a mögötte feldörrenő hangtól.

- Arra semmi szükség!

Szíve heves ütemben dobogott, ahogy megfordult tengelye körül, miután anyja ijedten eresztette el. Talán abban a pillanatban sokkot is kapott, miként az erős ütés arcát érve a falnak vágta, majd annak tövében össze is rogytak lábai. Erősen lüktető ajkához szorította tenyerét, hogy aztán riadt pillantását a fölé tornyosuló, tekintélyt parancsoló öregemberre szegezze.

- Jaj, Nagyapa! - sikoltott fel az asszony, ahogy Jaejoong mellé térdepelt a földre és két tenyerét az arcára simította.

A döbbenettől se megszólalni, se felkiáltani nem tudott. Kim Chung Ho megütötte. Életében először megütötte!

- Arcátlan fattyú! - fröcsögte a szavakat gyűlölettel telve. - Fel tudod te fogni, hogy kit utasítottál vissza?! Park Chan-wook a KingsGold Jewelry feje! - szavait maró fájdalom követte mellkasában. - Nesze! - vágott az ölébe egy telefont indulatosan. - Hívd fel Ji-yeont és kérj bocsánatot! Az a lány hiába várt rád órákon át! Örülhetünk, ha az apja nem rúgja fel a jövőbeli tárgyalásokat. Hálátlan kölyök!

- Sajnálom - jött ki hang a torkán és lehajtott fejjel meredt a kezében tartott mobilra, amit otthon felejtett.

- Ne nekem sajnálkozz! Holnap elmész, és rendesen is bocsánatot kérsz Park elnöktől, világos?! - dörrent rá ismét, mire ijedten rándult össze, anyja ölelő karjainak védelmében.

- Igenis - válaszolta rekedten.

A vihar ahogy jött, úgy tovább is állt. Nagyapja további szócséplés nélkül hagyta ott őket a folyosón összeölelkezve. Bár sokszor tett szemrehányást anyjának a túlzott szeretetért, most mégis hálás volt neki. Nem is tudta, mit csinált volna, ha egyedül kell szembe néznie Kim elnök haragjával. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen nyíltan és magából kikelve lehordta, pláne hogy még meg is ütötte. Öt évesen ütötték meg utoljára, s bár a nagyatyai pofon nem hagyott maga után akkora fájdalmat arcán, mind inkább a szívében. Fájt neki... rettenetesen.

- Anya... mi történt? - ütötte meg fülüket egy halk, bizonytalan hang, aminek gazdája egy elnyűtt alsóban, pizsama felsőben és papucsban csoszogó Changmin volt. Álmos szemeiben az ijedtség tükröződött vissza.

- Changmin, menj aludni! - kiáltott rá az anyja. Changmin összerezzent a szigorú hangtól és tátován lépett egyet hátra. Hirtelen sajnálatot érzett öccse iránt. Míg őt védelmező, óvó karok fonták körbe, addig a kisebbik fiú csekély szeretetet kaphatott anyjától. Mégsem utálta őt... sőt.

- Hyung, jól vagy? - kérdezte aggódva, míg tétován toporgott egy helyben.

- Indulj a szobádba! Most! - parancsolt az anyja rá ismét, még hangosabban.

- Minnie - szólította meg halkan öccsét, aki ijedt pillantását az anyjáról bátyjára szegezte. - Nincs semmi baj. Menj aludni - mosolygott rá szelíden, míg a zavarodott nő úgy kapaszkodott ingébe a földön térdepelve, mintha soha nem akarná elengedni.

- Kisfiam - sírta el magát Young-Soo asszony, ahogy nagyobbik fia haját simogatta. Valószínűleg jobban megijedhetett mint ő maga. Már hónapok óta nem látta ilyen állapotban az amúgy is labilis idegállapotú anyját.

Össze kellett szednie magát. Szüksége volt a családjának rá... és neki is rájuk. Óvnia kellett a nőt, aki - befogadva és felnevelve őt - még mindig hatalmas fájdalommal küszködött első gyermekének elvesztése miatt. A gyász miatti túlzott féltés és babusgatás... Melyben öccsének nem volt része. Akinek egyetlen támasza a tökéletes, egyetlen hős bátyja volt. Nem engedheti, hogy saját önző fájdalma és érzelmei maga alá temessék. Nem szabad éreznie!

- Hozd ide a gyógyszerét - kérte a fiatalabbat, ahogy feltápászkodva a földről, megpróbálta anyját is felhúzni a hideg kőpadlóról. Már cseppet sem érezte magát részegnek. Egy pillanat alatt kijózanodott. Changmin hangos trappolása és anyjának zokogó hangján kívül már semmit sem hallott többé.

***

Nem volt fáklyás menet a bocsánat kérés. Főleg nem másnaposan, álmosságtól karikás szemekkel és persze az előző napi megaláztatások sorozata után ismét mélyen meghajolva egy olyan ember előtt, akit még csak nem is igazán ismert. Egy olyan ember előtt, aki csak egy pénzeszsáknak tekintette őt, egy eszköznek, melynek segítségével még nagyobbá és hatalmasabbá teheti a saját cégét. És persze, neki is így kellett volna tekintenie Park elnökre. Egy eszközre, hogy még hatalmasabbá tegye az AngelPassiont, hogy tekintélyt és megbecsülést vívjon ki nagyapjánál. Mégis elborzasztotta ez az egész világ. Mióta Jung Yunho ismét belépett életébe, teljesen szétkuszált minden érzelmet benne. Újszerű volt számára az önelégültség helyét átvevő önutálat.

- Jaejoong-shi... minden rendben? - kérdezte óvatosan titkára, ahogy beült mellé a hosszú fekete autóba, ami az irodába vitte őket.

- Ez az ember is egy szörnyeteg - dőlt hátra az ülésnek és üres tekintetével kibámult az ablakon.

- Park elnök nem bocsátott meg? - kerekedtek el a szemei.

- De... de, megbocsátott - nevette el magát fásultan. - És épp ez a gond. Soha nem szabadulok meg tőle és a nagyapámtól - tette kezét arcára önkéntelenül és megdörzsölte felrepedt ajkát.

- Hyung - szólította meg bizalmasabban Junsu. - Én... én... sajnálom a múltkorit. Tudod... a nagyapád sarokba szorított. Mikor a kocsiról kérdezett, hogy miért van szervizben... teljesen kivert a víz. Gyáva voltam - próbált magyarázkodni barátja, mire fáradtan felé fordult.

- Junsu-ya! Ne legyen bűntudatod. Tisztában vagyok vele, hogy milyen Kim elnök. Nem te tehetsz róla...

- Tudom, de...

- Az a vénember semmitől sem riad vissza - nevette el magát. - Teljes szívéből gyűlöl engem...

Csendben ültek egymás mellett. Barátja is tudta jól, hogy ezt nem lehet megcáfolni.

- Hyung, valamit el kell mondanom - törte meg a csendet Junsu, mire kíváncsian pillantott rá.

- Mi van? - kérdezte türelmetlenül, mivel szemmel láthatóan a férfi nem találta a megfelelő szavakat.

- Tudod... amit a múltkor kértél tőlem... szóval... a fülembe jutott pár dolog - kezdett bele komolyan, mire az igazgató arca elfehéredett. Előre lendült az ülésben és kopogtatott a sofőrnek, mire az leengedte a kis ablakot.

- Állj meg!

- De igazgató úr! - kezdett bele zavartan. - Hiszen az autópálya közepén vagyunk!

- Nem érdekel! Állj meg! - kiáltott rá csöppet sem finomkodva, mire a férfi a leálló sáv felé rántotta a kormányt és megállt egy magas híd kellős közepén. - Gyere! - szólt rá Junsura, aki kiszállva a kocsiból engedelmesen követte, míg kellő távolságra nem kerültek az autótól.

Soha nem lehetett tudni. Ismerte már nagyapját annyira, hogy kinézze belőle, poloskákat tesz hobbiból az autóba, vagy lefizeti a sofőrt, hogy kémkedjen utána. Bár ezt a jó szokását valószínűleg örökölhette tőle.

- Mesélj - állt meg hirtelen, majd a korlátra markolva várta, hogy Junsu beszámoljon az elvégzett feladatról.

- Életben van - közölte a rideg valóságot titkára. Bár ezt az információt már eddig is tudta, mégis kiverte a víz a hallottaktól. Ez azt jelentette, hogy a nagyapja jó nyomon jár.

- Megtalálta? - kérdezte halkan.

- Még nem. De a tudat, hogy Yun Dae él, elég motiváció ahhoz, hogy hamarosan a nyomára bukkanjon. Emellett Kim Hyun Joong anyja is keresteti. A elnök attól fél, ha ők találnak rá hamarabb, valami szörnyűséget tesznek vele.

- Micsoda? - nézett rá riadtan.

- Az a nőszemély... Kim elnök másik elhunyt fiának a felkapaszkodott kitartottja volt. Nem érezné biztosnak Hyun Joong jövőjét, ha Yun Dae ismét előkerülne.

- Hah... hát persze - horkantott fel. - Hiszen én nem jelentek veszélyt, mivel tudják, hogy gyűlöl az öreg. Changmin pedig alkalmatlan a vezetésre - hunyta le a szemeit. - Mindig is meg akarták szerezni a vállalatot.

- Az a nő egy aljas boszorkány - ragadta meg Junsu a karját. - Óvatosnak kell lenned! Az elnök úgy gondolja, az apád halálának és Yun Dae eltűnésének köze lehet ahhoz a nőhöz!

- Az... az nem lehet. Ezt hol hallottad? - túrt bele idegesen a hajába.

- Kihallgattam a telefonbeszélgetését a magánnyomozóval. Ezzel itt - vett elő a mellényzsebéből egy apró kis kütyüt, amit átnyújtott barátjának.

- Junsu-ya... - nézte az apró kis szerkezetet a kezében, majd aggódva felpillantott. - Ez az egész... túl sokat kockáztatsz. Abba kell hagynunk.

- De Hyung! Te mondtad, hogy egy lépéssel a nagyapád előtt kell járnod! Különben sose tudhatod, hogy mikor tesz az utcára!

- Ezt én is nagyon jól tudom! - kiáltott rá idegesen, majd a poloskát a folyóba dobta.

- HYUNG! - kapott a karja után Junsu.

- Én már megtaláltam! - kiabált dühösen, mire barátja lefagyott a mozdulatban.

- Heh?! - kerekedtek el a szemei.

- Megtaláltam... az elnök igazi unokáját - húzta grimaszra a száját.

- Micsoda?! - döbbent le titkára. - Hogyan? Mikor?

- Jaj, Junsu... - markolt rá két kézzel a hideg korlátra, elfehéredett ujjakkal. Úgy érezte, ha nem mondja el valakinek azt, ami a szívét nyomja, talán képes volna a folyóba ugrani. - Hatalmas bajban vagyok. Mit kéne tennem? - tette fel a megtört kérdést elcsukló hangon és a felhős égbolt felé emelte ködös tekintetét. Az élete összeomlani látszott.