Macska-egér játék - 9. fejezet

Nem mintha olyan sűrűn tapasztalt volna életében másnaposságot; a jelenlegi állapotát mégsem tudta volna ezzel a kifejezéssel körbeírni. Bár a hasogató fejfájás elmaradt, mégis kétrét görnyedve, eltorzult ábrázattal zötykölődött a hátsó ülésen hányingerrel küszködve, míg a mellette napszemüvegben ülő kócos hajú útitársa épp egy fájdalom csillapítót nyelt be fél liter ásványvízzel.

- Mégis hol a fenében voltatok bulizni, hogy így néztek ki? - kérdezte dorgálóan Changmin, aki a volán mögött ülve lesett rájuk a visszapillantó tükörből.
- Sok a szöveg Minnie... reggel van még - morogta Yunho összevont szemöldökkel és a háttámlának döntötte fejét.

- Hyung, hányszor mondtam, hogy ne nevezz így! - mérgelődött Changmin, majd az elfehéredett arcú Jaejoongra pillantott.

- Jae-hyung, jól érzed magad? Biztos ne menjünk a kórházba? - kérdezte ódzkodva, mintsem aggódva. Apjától kölcsönvett kocsijának drága ülését jobban féltette, mint utasát.

- Semmi bajom. Csak menjünk - nyöszörögte fájdalmasan, ahogy karját szorosabban ölelte maga körül, és magában fohászkodott, hogy időben visszaérjenek a kolesz szobába, mielőtt kidobja a taccsot az autóban. Lopva Yunhora pillantott, aki kényelmesen hátradőlve, napszemüvegének rejtekében kifejezéstelen arccal mellette ült.

- Mi van cica? Ennyire tetszem? - kérdezte hirtelen fásult hangon, és még ideje sem volt elszégyellnie magát azon, hogy rajtakapták, máris egy tenyér simított felfelé az egyik combján.

- Mi...? - háborodott fel zavarában. - Nevetséges vagy... - azzal egy laza mozdulattal söpörte le az érintést magáról, de a makacs tenyér ismét visszatalált előbbi helyére, mit sem törődve a felháborodott pillantással.

- Hé, Chagmin - szólította meg Yunho a sofőrjüket, figyelmen kívül hagyva a mellette ülőt. - Nem gondoltam volna, hogy el mered csórni az öreged autóját. Figyelemre méltó a mai teljesítményed - vigyorodott el szélesen, míg Jaejoong felháborodottan felhorkantott.

- Egy ilyen ember, mint te, még ezt a jóravaló gyereket is rossz útra téríted - ráncolta a homlokát a férfire, mire Yunho vonásai megkeményedtek.

- Szeretnél inkább gyalogolni? - kérdezte fölényesen, majd kimért mozdulattal emelte fel kezét, hogy egy hajtincset söpörjön hátra útitársa homlokából.

- Fejezd ezt be! - csapott rá a kezére dühösen fújtatva. Már fejben el is döntötte, hogy melyik irányba kell fordulnia, ha hányni szeretne. Yunho minden lélegzetvétele irritálta.

- Hyung - szólalt meg nevetve Changmin - Olyanok vagytok, mint egy civakodó házaspár. - Jaejoong arca egyre fehérebb árnyalatot öltött az elhangzott szavaktól, míg a fiatalabb folytatta: - Ráadásul egy love hotel előtt szedtelek fel titeket. Kicsit olyan, mintha...

- Ott töltöttük az éjszakát. Ne legyél ennyire naiv Minnie... - csóválta a fejét Yunho, mit sem törődve a dermedten rámeredt Jaejoonggal. Most komolyan el fogja neki mondani?

- Mi?! - kiáltott döbbenten barátjuk a kormány mögül, gyorsan hátrapillantva, majd előre. - He?! Szórakozol velem?

- Ha annyira tudni szeretnéd, fürge lábú és én...

- MEGÉRKEZTÜNK! - kiáltotta el magát Jaejoong, ahogy megpillantotta a kollégium épületét, és az éppen lelassított járműből egyszeriben ugrott ki, mintha tüzes vassal kergetnék.

- Ha menni kell, hát menni kell... - hallotta még maga mögött Yunho kárörvendő nevetését, ahogy megpróbált minél messzebb kerülni a parkolótól.

Csakis vele történhetnek meg ilyen szerencsétlen dolgok. Egyszer talán eljön a pillanat, mikor szégyenérzet nélkül moshat be egy óriásit abba az önelégült pofába, de amíg erre sor kerül, ki kell tervelnie édes bosszúját. Ez már nem vicc! Ez a játék már halálosan komoly irányt vett, ahogy lassan már képtelen uralkodni saját testén, melyet úgy vesz birtokba szobatársa, mintha csak a sajátja lenne... És mit csinál mindeközben ő? Remegve hagy minden apró érintést, molesztálást és verbális bántalmazást. Bár a férfi módszere az elmúlt évek alatt sokat változott: Immár nem a szemetes konténerbe gyömöszöli bele, hanem a nadrágjába kíván belemászni.

- Ez nem normális! Hetero férfi ilyet nem csinál! - kiáltotta mérgesen, ahogy bevágódott kicsi fürdőszobájába, és nehezen lélegezve meredt rá zilált tükörképére. Lassan már saját magáról sem tudta eldönteni, hogy ki is valójában.

***

- Mi ez itt, kérem?!!! - csapta le táblagépét a tanári asztalra Kim Junsu. - Úgy néztek ki, mint akiket most húztak elő a kutya szájából - mutatott végig a kis szakácstanoncokon a teremben.

- Tudja tanár úr... - kezdte fásultan, karikás szemekkel az egyik leányzó - tegnap este buli volt...

- Szóval buli, mi? - vonta össze szigorú szemöldökét, és dühösen meredt a sarokba, ahol egy széken ücsörögve bóbiskolt Donghae... minden probléma fő okozója. - Nem látom, hogy túlbuzogna a csapatszellem. Majd én felrázlak benneteket egy kicsit! - gyűrte fel ingujját, majd szórta is az igét a jajveszékelő diákokra, akik egy roppant nehéz, francia menü elkészítését kapták feladatul. Még Jaejoong is nyüszítve fogadta a hírt, aki amúgy lelkesen vág bele minden nehéz és új-keletű feladatba. Már az olajat kezdték melegíteni a serpenyőben, mikor kivágódott a konyha ajtaja.

- Jung Yunho, ismét elkéstél - fonta karba dühösen a kezét a tanár és már meg sem lepődött a másik bosszús ábrázatán, aki szó nélkül vágódott le a szokásos kis helyére padtársa mellé. Jaejoong döbbenten vette észre, ahogy a másik megnyalja vérző ajkát, majd a hüvelykujjával próbálja eltüntetni a vörös foltot arcáról. Csodálattal telt szemekkel meredt a másikra, míg arra gondolt, vajon ki volt képes arra, hogy megüsse ezt az embert, mikor a válasz hamarosan megérkezett. A tankonyha ajtaja ismét kinyílt, hogy aztán Min Jun botladozva, sántikálva bevonuljon rajta, a frissen szétvert fejével csupa eleganciát sugározva. A hülye is kitalálhatta volna, hogy ezek ketten kora reggel összeálltak egy jó kis pofozkodásra, és a vesztes kiléte is immár egyértelmű volt, ahogy a kékre, zöldre vert fejű Min Jun lehajtott fejjel beállt pultszomszédai mellé, akik kezüket a szájukra szorítva bámulták rémülten.

- Hát magát mi lelte? - kérdezte Junsu összevont szemöldökkel, mire az csak megrázta a fejét, rá se nézve.

Jaejoong nagyokat pislogva pillantott rá Yunhora, aki viszont őt bámulhatta már egy ideje.

- Nem fog odaégni? - kérdezte a férfi halkan, mire észbe kapva lerántotta a serpenyőt a tűzhelyről.

- Basszus... - motyogta az orra alatt, ahogy kibányázta az odaégett kagylót egy tányérkára.

- Thank you - köszönte meg színpadiasan a másik, és már maga elé is húzta a kis tányért, majd fújkálni kezdte az első falatot, mielőtt bekapta.

- Miért tetted? - kérdezte halkan.

- Hm? - emelte rá tekintetét, miközben jóízűen elfogyasztotta az ételt.

- Miért verted meg? - kérdezte ismét, majd egyenesen ránézett.

- Mmmm... - gondolkodott el teli szájjal, miközben a másikban gyönyörködött. - Cuki vagy kötényben - adta a kitérő választ, ahogy lenyelte a falatot és elvigyorodott.

Jaejoong szemforgatva dühösen sóhajtott egyet, majd elölről kezdte a kagylósütési hadműveletet. Tudta, hogy nem fog kapni egyértelmű választ, hát mire is számított? Volt egy sejtése, hogy miért is agyalta meg Min Junt, de az okára még csak gondolni sem mert. Egyszerűen röhejesnek találta még az ötletet is, hogy így próbált bosszút állni érte Yunho. Miért is tenné? Hiszen nem is kedveli...

- Mi olyan vicces? - állt mellé hirtelen szobatársa, és a válla fölött ő is belelesett a tésztafőző vízbe, mivel úgy tűnhetett kívülről, hogy baromi mulatságos lehet.

- Menj innen! - fordult meg hirtelen Jaejoong, ahogy megérezte a másikat a hátára tapadni. Talán a dezodorának kellemes illata, vagy a fülét ért szuszogó érzés késztette szívét heves ütemű munkára, mégis a teljes sokk abban a pillanatban érte, ahogy tekintetük összefonódott egészen közelről, hogy szinte már el tudott volna merülni a szempillák számolgatásában. Szó szerint, a lélegzete is elállt.

- Ha továbbra is így nézel rám, felfektetlek a konyhapultra...

A rekedt hang, mintha a ruhája alá mászott volna, libabőrt hagyva maga után még a kínos helyeken is, miközben torok-köszörülve próbált ismét a fazékba bámulni, míg vére csak úgy lüktetett ereiben, ahogy Yunho óvatosan nekidőlt felforrósodott testéhez. Érezte magán az égető tekintetet egészen közelről, s ekkor már lassan fel-felvillantak előtte az éjjel történtek, ahogy a félhomájba burkolódzó cigarettafüstös szobában egymásba gabalyodtak.

- Csi... csinálj te is va... valamit. Ne csak mindig bámulj... meg izé - motyogta dadogva, ahogy kapkodni kezdett a tűzhely körül. Yunho gyors reflexeinek volt köszönhető, hogy nem égette meg ismét a kezét, mikor magasról véletlenül ejtette bele a sercegő olajba a hideg fésűkagylót. Erős ujjak kulcsolódtak csuklójára, majd heves mozdulattal rántották el a tűzhelytől.

- Mond, teljesen hülye vagy?! - kiáltott rá a férfi, és a kezdeti lányos varázs egy szempillantás alatt foszlott szerteszét.

- Mit műveltek? - pillantott rájuk Junsu és már ott is termett mellettük.

- Én csak... - kezdte Jaejoong zavarodottan, de már azt sem tudta volna megmondani, hogy éppen mit kell főznie.

- JaeJae! Nyakunkon a szakács verseny, te pedig itt kétbalkezeskedsz - kapta ki a kezéből a fakanalat, mielőtt még leverte volna vele a fazekat a helyéről. - Mégis mi van ma mindenkivel?!

- Sajnálom - túrt idegesen a hajába.

- Úgy látom ráfér már a kis társaságra egy normális csapatépítés. Teljesen szétszórtak és figyelmetlenek vagytok, képtelenek az összedolgozásra! Ilyen lendülettel még egy gyors-étkezdében sem tudnátok kisütni a csirkefalatkákat! Szégyelljétek magatokat! - kiabált Junsu immár az egész csoportnak, akik lesütött fejjel, másnaposan hallgatták a fegyelmezést. - A hosszú hétvégén szervezünk egy kis csapatépítő tréninget. Majd megtanuljátok, hogy milyen az, mikor küzdenetek kell a céljaitok eléréséhez.

A tankonyhán egyszerre mordult fel mindenki rosszallóan. Hát pont egy hegyi túrázós tréningre nem kívánkozott senki olyan állapotban, Junsu mégis megelégedve önmaga találékonyságával, vidáman kínozta tovább a népet az óra hátralevő részében. Jaejoongnak egyszeriben lett elege saját szétszórtságából, Yunhóból, na meg tanárából is. Miért kell megbolygatnia mindent, ami eddig kényelmes és megszokott volt? Mi szükség a csapatépítésre, ha amúgy is utálja mindenki a másikat, nem beszélve arról, hogy távol a város zajától, az emberektől, vajon mivel fogja Yunho végleg kikészíteni az idegrendszerét. Ez már mindennek a teteje volt...

***

Találékonyságának, na meg a Changminnál kivívott csodálattal teli tiszteletnek köszönhetően volt hely, ahol meghúzhatta magát éjszakánként, egészen addig míg el nem érkezett a rettegett hétvége. Bár fiatalabb iskolatársa vendégszeretetét akármeddig élvezhette volna, hiszen a fiú minden együtt töltött percnek úgy örült, mintha a mennyországba csöppent volna. Kicsit sajnálta is szegényt, hogy ennyire kihasználja naiv kedvességét, és még arra is rávette, hogy ne árulja el Yunhonak, hogy nála van. Mivel Changmin még mindig a szüleivel élt, így ennél jobb búvóhelyet keresve sem találhatott volna. Közel az ellenséghez, de mégis távol.

- Érezd jól magad Hyung - veregette meg a vállát búcsúzásképp újdonsült barátja, és mosolyogva integetett, míg ő lassú és kelletlen mozdulattal a vállára kanyarította sporttáskáját és a kisbusz felé lépkedve sötét energiákat árasztott magából.

Hát igen... a kis drága még az egyetem parkolójához is elkísérte, hiába próbálta lebeszélni eme nemes gesztusról, hogy elkerülhesse az épp végbemenő kínos szituációt. Yunho karba tett kézzel, dühösen villámló szemekkel támasztotta a busz oldalát, míg Jaejoong nagyot nyelve lépett fel a járműre, rá se pillantva. Ezt megszívta... Kurvára megszívta!

- Áhh, jó reggelt JaeJae! - köszöntötte lelkesen Junsu - tőle szokatlan módon - melegítőbe öltözve.

Álmosolyt erőltetve arcára biccentett felé, míg fogcsikorgatva sétált beljebb a buszban, hogy álmosan kókadt, kávét szorongató csoporttársai között helyet találjon magának, mígnem kénytelen volt megtorpanni.

- Hová-hová? - kérdezte vigyorogva Min Jun, akinek hosszú lábai a kis folyosón átívelve képezett akadályt előtte, ahogy felpakolta a másik ülés karfájára.

- Eressz! - rúgott bele kicsit térdével a másik lábába, mire a vöröskének felragyogott az arca.

- Nahát! Megszólalt! Jaejoong-ah, mostanában nagyon bátor lettél nem igaz? - húzta félmosolyra a száját és szemeiben valami fenyegetőt vélt felfedezni. - Vajon mi lehet a változás oka? - tette fel nevetve a kérdést, ahogy szempárbajukat vívták. Diáktársaikat cseppet sem izgatta a busz hátuljában lezajló jelenet, hiszen ébren tartani is alig bírták magukat.

- Cöh - forgatta meg szemeit és úgy döntött, rá hagyja a dolgot. Túl fáradt volt ahhoz, hogy kora reggel Min Jun idióta kötekedésével foglalkozzon. Átlépni nem akart a lábán, hiszen gyakorlott volt már az iskolai zaklatások terén, így hátat fordítva neki indult volna vissza a busz elejébe, hogy Junsu mellé telepedjen le inkább, mikor hátulról erős rúgást érzett meg a térdhajlatában. Hogy is gondolhatta volna, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyhatja a másikat? Úgy látszik berozsdásodtak az érzékei. Előre tántorodva rogytak össze lábai, és zsebre tett kezeinek hála igen közeli viszonyba kerülhetett volna arca a busz padlójával, ha a szemben álló nem nyúl hirtelen a hóna alá, hogy elkapja.

Idegesen állította talpra magát, ahogy próbálta Yunho pillantását is kerülni, míg óvatosan lerázta magáról az érintését. A férfi megkeményedett vonásokkal, szótlanul méregette őt, majd Min Junra pillantott.

- Hogy lehetsz ilyen tapló már kora reggel? - fordult hátra az egyik ülésből Donghae, és feltápászkodott a helyéről. - Ülj csak ide nyugodtan - eresztett rá egy barátságos mosolyt, míg elaraszolva mellettük az elfehéredett arcú Min Jun lábába erősen belerúgott, hogy hátra mehessen, bár inkább Yunho közelsége, mintsem Donghae korholása ijesztette meg.

Kapva az alkalmon hirtelen ugrott be az ablak mellé, és már tette volna táskáját a mellette lévő ülésre, ha ellensége nem kap a kívánkozó lehetőségen és telepszik oda mellé. Ijedten és bambán meredt rá.

- Ülj már le - morogta Yunho, és a karjánál fogva az ülésbe rántotta szobatársát.

- Mit képzelsz? Ez itt az én helyem! - próbált volna reklamálni felháborodva, de egy éles pillantás elnémította. Beletörődve ereszkedett vissza a helyére, és feszengve bámult ki az ablakon.

- Nos, ha már mindannyian itt vagyunk... - csapta össze tenyerét Junsu ahogy felállt, mint egy idegenvezető - vágjunk is neki a nagy kalandnak! - Lelkesedése már-már gyomorforgató volt a szigorú tanítási módszere és dorgálásai után. - Érezzük jól magunkat és váljunk egy igazi családdá ez alatt a három nap alatt!

A szónoklat befejeztével lassan a busz is elindulhatott végre és csakhamar - elhagyva a város forgatagát - fák sokasága suhant el mellettük az autópálya mentén. Feszült idegeskedése csak nem akart elmúlni, ahogy körmével igyekezte megszabadítani a bőrt az ujjairól. Yunho közel volt... túl közel!

- Szóval annál a félkegyelműnél bujkáltál, mi? - Összerezzent a mély és rideg hanghordozástól. Témánál vannak...

- Semmi közöd hozzá, hogy hol voltam - próbált volna menőn visszaválaszolni, ha nem motyogja el a mondat végét.

- Nos... a konyha padlójánál biztos kényelmesebb volt Changmin ágya - pillantott rá vigyorogva, mire az ütő is megállt benne. Mégis honnan a fészkes rohadt fenéből tudja, hogy a kezdetekben ott keresett menedéket előle?

- Miről beszélsz? - próbált nevetést erőltetni a hangjába, ami elég szenvedősre sikerült.

- Ne játszd a hülyét fürge ujjú - mosolyodott el, mire ijedten fordult körbe, nem-e meghallotta valaki a furcsa becenevet. - Mégis mitől féltél? Hogy rád vetem magam az éjszaka leple alatt?

Túlfűtött szavait hamarosan követte a már jól ismert érintés a combján, amitől ijedten ugrott meg a helyén. Csak ezt ne...

- A buszon vagyunk... - suttogta neki elvörösödve és megpróbálta az erős ujjakat lefejteni a lábáról.

- És akkor mi van? - kérdezett vissza unottan és fentebb tolta a kezét, mire Jaejoong ijedten pillantott körbe ismét, majd két kézzel próbálta meg lefogni a másik karját.

- Meg fognak látni - nyüszítette halkan.

- Ah... már megint ez? - nevette el magát. - Azt csinálok veled, amit akarok - közölte határozottan és teljes komolysággal a szemeiben.

- Heh? - nézett rá felháborodva. - Meg egy nagy francot!

- Próbáld megakadályozni - döntötte hátra fejét pajzánul mosolyogva, míg ujjait combtövébe vájta erősen.

- Ah - nyögött fel halkan, mire szájára tapasztotta kezét. Valahogy ki kell másznia ebből a helyzetből.

- Ha ellenszegülsz nekem, itt fogom kiverni neked - közölte halkan, mire a mellette ülő elsápadt.

- Meg... megteszek bármit, csak... most engedj el - kérlelte rekedten, mire az ujjak rögtön engedtek a szorításból.

- Látod, tudsz te engedelmes is lenni - csúsztatta le róla a tenyerét.

A szavakat már abban a pillanatban megbánta, amint kimondta és a következményekkel is tökéletesen tisztában volt. De mi mást tehetett volna? Az út hátralevő részében reszketve fohászkodott, hogy minél hamarabb megérkezzenek úticéljukhoz. Élete legszörnyűbb utazása volt...

***

A megviselt arcok gyűröttsége kirajzolódott a tündöklően felkelő nap reggeli fényében. Junsu lelkesen rázogatta kezében a baseball sapkáját, melyben összegyűrt papíron azokat a számjegyeket rejtette, melyekkel kisorsolhatták, hogy ki kinek a hálócimborája lesz a kétszemélyes sátrakban. Természetesen a lányoknak és a fiúknak külön sorsoltak. Bár Jaejoong abban a pillanatban szívesen pironkodott volna inkább az egyik kevésbé vonzó leányzó mellett éjszakára, mint Yunho mellett... Csak ne őt húzza... Csak ne őt...

Figyelte, ahogy lassú, lomha mozdulatokkal húzza elő az erős kéz a sapkában rejlő számot. Ez a kéz már számtalanszor simított végig remegő testén és rombolta le önbecsülését.

- Hármas - jelentette be Junsu jókedvűen, ahogy Yunho válla fölött megleste az eredményt. - Következő! - adta az utasítást a soron következő birkának a nyájban.

Enyhén remegve pillantott le a mancsában tartott sorszámra...

- Kettes! - hangzott fel harsányan egy ismerős szám, melyet reszkető ujjai tartottak. - Ki húzta még a kettest? - kérdezte tanára ismét, mire kissé leblokkolva rámeredt újdonsült hálócimborájára.

- A tiéd a kettes - szólalt meg közvetlen mellőle Donghae, aki megleste a papírját. - Te leszel Min Jun párja.

Hirtelen nem is tudta, hogy örömében vagy bánatában sírjon. Teljesen mindegy volt, hogy a karját vagy a lábát vágják le, hiszen mindkettő ugyanolyan fájdalmas. Idegesen pillantott fel a vörös hajúra, aki szúrós tekintetével szinte nyársra döfte mindenki előtt. Abban a pillanatban kikapták kezéből a kettest rejtő papírt és összegyűrték.

- Jaejoong-ah az én párom! - jelentette be egyszerűen Yunho, miután Junsu elé vágta a kis galacsint. Mindenki döbbenten állt a történtek előtt, míg tanára feje paprikavörös színt öltött.

- Igazságosan sorsoltunk mindenkinek. És amúgy se hagynám, hogy együtt aludjatok! - szaladt ki a száján hirtelen, mire a többiek nevetni és füttyögni kezdtek.

- Mit számít, hiszen a koleszben is közös a szobánk - vakkantotta idegesen a férfi.

- Akkor sem! JaeJae párja Min Jun lesz és kész! - zárta le a vitát Junsu, míg a szóban forgó személy jobbra-balra kapkodta fejét zavartan. Most komolyan ezen fognak összeveszni mindenki előtt, mint az óvodásak? Ennyire fontos Yunhonak az éjszakai molesztálása? Hát abból nem kap, ha rajta múlik!

- Rendben. Alszom Min Junnal - kanyarította egykedvűen vállára táskáját és rá sem nézve a veszekedő párosra vonult el a többiek előtt. Hiányzik ez neki? Úgy mégis? Meddig fogják még az idegeit cincálni ezek az emberek? Mennyivel nyugodtabb volt minden, mikor még csak Yoochun számára létezett az iskolában és békésen, kényelmesen lapulhatott meg az árnyék rejtekében. De mindez már a múlté...

- Most mit játszod az agyadat? - szegődött a nyomába a fák közé újdonsült szobatársa kötözködve. Hát elkezdődött a tortúra. - Miért nem könnyíted meg mindkettőnk dolgát, és alszol együtt a hercegeddel?

Hirtelen megtorpanva vágta a földhöz a táskáját. Ami sok, az sok...

- Na ide figyelj te seggfej! - indult meg felé indulatos. Valami nagyon durván elpattant benne. - Semmi kedvem se veled, se vele aludni, sőt ezt az egész kibaszott csapatépítést is a pokolba kívánom, de hát nincs mit tenni, mikor ennyi idiótával van az ember körbevéve! - jöttek a szavak ajkai közül, míg a másik bár karba tett kézzel, de döbbenten hallgatta monológját. - Mindig is tudtam, hogy utáltok, de eddig kibírtátok baszogatás nélkül, most mégis mindannyian rám szálltatok! Én nem keresem a bajt, csak arra vágyom, hogy mindenki békén hagyjon! Nem tudom, mennyire nehéz ezt megértened, hah?!!! - zihált dühösen és nagyon nehéz volt megállnia, hogy ne másszon a másik képébe nyomatékosítva az elhangzottakat.

- Nagyon felbátorodott a kis mimóza stréber - húzta gúnyos mosolyra a száját Min Jun. - Junsu kis kedvence... mindenki így hív, nem tudtad? - nyalt végig izgatottan ajkain, míg ő is tett felé néhány fenyegető lépést. - Szerinted nekünk mennyire esik jól, hogy rajtad kívül senki munkáját sem tudja igazán értékelni? Csak idő kérdése volt, hogy valaki rád szálljon emiatt. Rajtad kívül senki mást nem lát ebben a kibaszott évfolyamban, csak téged, és gondolom már a szakácsversenyre is előmelegíti neked a helyet, míg mi mindannyian feleslegesen küzdünk a továbbjutásért - lökött mellkasán egy nagyot, mire megszeppenve tántorodott hátra.

- A féltékenység szar lehet. Nem tehetek róla, hogy ennyire pocsékul főztök - mosolyodott el ezúttal ő is. Ha harc, hát legyen harc! Nem fogja hagyni, hogy úgy szórakozzanak vele, ahogy csak akarnak.

- Te kis... - ragadta meg a pulóverét, és teljes erőből vágta neki az egyik fatörzsnek, mire éles fájdalom nyilallt a tarkójába.

- Engedd el! - hallotta meg Yunho mélyen dörrenő hangját, amitől még ő is összerezzent. Fogva-tartója a levegőbe emelt öklével együtt hátrafordult és felprüszkölt belőle a nevetés.

- Jött a pasid, hogy megmentsen? Milyen aranyos - pillantott vissza a kissé ijedt tekintetű Jaejoongra, majd egy utolsó vállon taszítással ellépett előle.

Yunho nem messze állt tőlük és tajtékzott a dühtől. Mint egy felbőszült bika a bokor mögött, ijesztő aurájával még a varjakat is el tudta volna kergetni a környező fánk lombjaiból, akárcsak egy horrorfilmben. Tőle jobban megijedt, mint Min Juntól, az tuti...

- Jaejoong-ah, gyere ide! - adta ki a parancsot mennydörgő hangon. Mi ez a megszólítás, ezzel a fura hangszínnel? Mindenesetre nem hiányzott neki több probléma, így szinte ösztönösen mozdult megmentője felé, Min Jun kacagásával a fülében.

- Tehát mégis csak vele alszol? - tette fel a vöröske a kötekedő kérdést. Hát semmiből sem tanul az a félnótás.

Ahogy Yunho mellé lépett, már hallhatta is az agresszív, fújtató hangot, ami az orrából szökött ki. Enyhén elaludt, felfelé kunkorodó frizuráját a lágy szellő meglibbentette, mintha tényleg egy támadásra készülő vadállat lenne. Mégis... a ragaszkodó, de ugyanakkor gyengéd érintés a karján furcsa érzést keltett benne, ahogy a háta mögé próbálta húzni.

- Junsuval alszol. Beszéltem vele. Indulj! - hangja kimért és dühös volt.

- Hé... - próbálkozott bátortalanul. - Gyere vissza te is...

- Indulj! - próbált türelmes lenni Yunho, míg szemeivel Min Junt gyilkolta tovább.

- Ez a szemét csak keresi a bajt - ragadta meg ezúttal ő maga ellensége csuklóját. - Csak egy gyáva segg, aki főzni sem tud. Ne csináld... - próbált ész érvekkel hatni rá, mire őt ajándékozták meg egy felbőszült pillantással, de nem érdekelte. Ha most nekiállnak balhézni, annak nagyon csúnya vége lehet, akár az iskolai eredményeikre is kihatással lehet. Nem hagyhatja, hogy néhány kakaskodó hormontúltengéses idióta mindent tönkretegyen.

Furcsa érzés volt, ahogy saját érintése alatt érezte Yunho lüktető pulzusát és bőrének forró érintését, mégsem akarta elengedni. Talán álmában sem gondolta volna, hogy önszántából próbál majd ilyesmit cselekedni iskolatársával, mintha csak egy régi barátja lenne. Érintése alatt megrándult a másik keze, majd - egy utolsó szúrós pillantás után a vörös felé - megindult az ösvényen, maga előtt taszigálva Jaejoongot.

Az nem lehet, hogy ilyen könnyen feladta! Vagy mégis?!!! Most mi van? Zavarodottan forgolódott hátra, miközben visszaértek a tisztásra, ahol már bőszen állítgatták a többiek a sátrakat és pakoltak kifelé az esti sütögetéshez. Yunho viselkedése furcsa volt, hiszen nem az a beletörődő típus. Talán az ő agyáig is eljutott volna, hogy milyen problémáik lehettek volna a verekedésből a suliban? Olyan fajta ember ő, aki először üt, aztán kérdez, most mégis Jaejoong kérésére annyiban hagyta a dolgot. Mint egy házőrző...

- Yunho? - torpant meg összezavarodva és megpróbált volna valami magyarázatot kicsikarni a másikból, ha nem viharzott volna el mellette feldúltan. Hát ez tényleg érthetetlen...

***

- JaeJae... minden rendben? - kérdezte tőle Junsu már másodjára, mire meghallotta a kérdést. - Nem jól kötötted oda a zsinórt. Látod? - mutatott rá kétbalkezességére a sátorverésnél, mire nagyot sóhajtva törölte le a verítéket homlokáról. Bár hűvös volt, most mégis megizzasztotta ez a nem túl megerőltető feladat is. Az agya teljesen máshol járt.

- Ne haragudj. Nem igazán csináltam még ilyet - erőszakolt mosolyt tanára felé, ami neki is feltűnt.

- Tényleg minden oké? Vagy esetleg... Yunhoval van gond? - kérdezte óvatosan, mire kíváncsian emelte rá tekintetét.

- Ezt hogy érted?

- Még mindig... khmm... zaklat téged? - tért rá a lényegre kertelés nélkül.

- Ah... hát... nem is tudom - vont vállat egyszerűen, és próbálta eltereli a saját és hálótársa figyelmét is a témáról azzal, hogy igazgatni kezdte a sátrat.

- Meglepődtem, mikor azt mondta, hogy inkább velem aludj, mint Min Junnal. Talán vele sem vagy jóban? - érdeklődött tovább, mire megforgatta szemeit. Majd pont a tanára orrára fogja kötni a magánügyeit.

- Dehogy. Csak egy kis nézeteltérés volt - mosolygott rá.

- Hát jó - vont vállat Junsu is. - Mindenesetre ez egy csapatépítő tréning, szóval jó alkalom, hogy közelebb kerülj másokhoz. Persze Yunhot leszámítva. Őt kerüld el, ha lehet - veregette meg a hátát, mint egy kisgyereknek, ami roppantul felbosszantotta.

- Hány éves vagy Junsu? - kérdezte hirtelen a férfit, mire az döbbenten fordult felé.

- 21. Miért? - pislogott meglepetten a kérdésen.

- Én viszont 22. Szóval örülnék neki, ha nem kezelnél úgy, mint egy óvodást - emelkedett fel a földről és tekintélyt parancsolóan próbálta kihúzni magát. Talán ezzel elveszi a másik kedvét az állandó kíváncsiskodástól.

- Igen, de a tanár az itt én vagyok. Így tehát felelősséggel tartozok a diákjaimért - mosolygott rendületlenül.

- Még ha vannak is problémáim, azokat szeretem egyedül lerendezni. Nem kell senki segítsége - tette csípőre a kezét. Kedvelte a fiút és nem akart vele különösebben összeveszni, de ha most nem tesznek ennek az ügynek a végére pontot, akkor Junsu a jövőben mindenbe bele fogja ártani magát. Muszáj megmutatnia, hogy meg tudja védeni saját magát.

- Oh. Értem már - képedt el a srác, majd a tőlük kb. 15 méterre ácsingózó Yunhora pillantott, aki rezzenéstelen arccal nézte, hogy egy szemüveges kölyök egyedül próbálja felállítani a sátrat, a fenyegető utasításokat követve.

- Ha ezt se tudod megcsinálni, mi lesz veled később a seregben?! - hallották meg a harsány hangot, amivel rárivallt szerencsétlen félnótásra.

Junsu a fejét csóválta.

- Ezek szerint megkedvelted az ellenséged - nézett vissza rá hirtelen mosolyogva. A kijelentéstől lesokkoltan tántorodott hátra, mintha csak pofán vágták volna.

- Mi van?

- Megkedvelted a zaklatódat. Így van? - pislogott rá nagy szemekkel. Hát köpni nyelni nem tudott. - Hiszen már több alkalommal is a védelmébe vett. Nem vagyok vak JaeJae... főleg mióta "azt" láttam... árgus szemekkel figyellek benneteket - gesztikulált a kezével.

- Mi? He? Várj! Hogy jössz te ahhoz, hogy... - kezdett volna bele, de a másik leintette.

- Yunho bizonyára az a típus, aki úgy próbál közeledni mások felé, hogy bántja őket. Az ilyen emberek eléggé sérülékenyek is, nem gondolod?

Junsunak tényleg halvány lila fingja nem volt arról, hogy miről beszél. Nem ismerhette egyikük előéletét sem, se azt, hogy mi zajlott le eddig kettejük között. Valahol mégis úgy rá tudott érezni bizonyos dolgokra, amik szavakba öntve erős terhet róttak Jaejoong vállára. Megkedvelte volna? Tényleg? Igaz ez? Nem! Utálja... utálnia kell... gyűlölni... Hiszen annyit bántotta már...

- Látom gondolkodóba ejtett a dolog - tűnődött el tanára, ahogy elbambult arcát fürkészte. - Nos, az éjszakai bátorságpróba remek alkalom lesz arra, hogy összekovácsolódjatok egy olyan helyzetben, ahol egymásra vagytok utalva.

- Mi? - ocsúdott fel egyből gondolataiból.

- Egymás mellé raklak titeket. Remek lesz - csapta össze tenyerét, majd csapot-papot otthagyva rohant oda az egyik copfos lánykához, aki épp egy füzetbe irkálta szorgalmasan a különböző játékok és programok menetét a hétvégére. Mire elmagyarázhatta volna kotnyeles tanárának a helyzetet - amit ő maga sem értett - , neve már ott virított a füzetben Yunhoé mellett, egy felettébb félelmetes túra ígéretével a levegőben. Már megbánta, hogy nem jelentett beteget reggel.