Rajzolj még!

Terjedelem: Novella
Páros: YunJae (Jung Yunho x Kim Jaejoong)
Korhatár: +17 (erotikus tartalom!)

Bevezető: A tenger habjai közül kiemelkedő öntelt és nemtörődöm sellőt hatalmába keríti egy titokzatos és szenvedélyes erő. Ez az erő pedig nem más, mint a grafitceruza segítségével született szerelem... 

Szerző: Andy
A fehér bőrön végigsikló textil érintése, miközben megvált feszes pólójától - s ezzel felfedte testének szobor formájú domborulatait - már nem volt új keletű a számára. Ledobni ruháit egy csapat fiatal - vagy öreg, kiéhezett tekintetű - ceruzát remegő kézben szorongató ember előtt, már megszokott volt számára. Immár minden szégyenérzet nélkül tolta le akár nadrágját is egy tucat, sikongató lány előtt, míg elfoglalta a beállított díszletben a helyét. Ennél egyszerűbb munkát el sem tudott volna képzelni egyetemistaként. Meglehetősen jól keresett a rajzos modellkedéssel, hiszen a cél szentesíti az eszközt. Neki nem kellett nehéz, fizikai munkában kifáradnia, hogy megkereshesse mindennapi szórakozására elherdált pénzét, míg sok-sok művészpalánta kibontakozni vágyó tehetségét fitogtathatta karcsú, de mégis kidolgozottan izmos vonalainak firkálásával. Semmi más dolga nem volt, csak ülni egy órán át az adott pózban, és jóképűnek lenni. Ez igazából sohasem okozott neki nehézséget. Ahogy a falnak szemben állva lassan megvált alsónadrágjától is - a fürkésző tekintetekkel mit sem törődve a háta mögött - a szokott mozdulatokkal tekerte csípője köré a fehér vászon anyagot, hogy aztán hercegi léptekkel közelítse meg a pódiumot, maga előtt tartva a fehér leplet, mely a családi ékszert takarta.

A rajztanár ismét az a túlbuzgó vénember volt, mint a múlthéten is. Fontoskodva forgatta jobbra balra állát, végtagjait, s aztán remegő kézzel rendezgette el ölében fehér takaróját, hogy az annyit pont láttatni engedjen, mely az emberi szem számára izgató látványt nyújthat, mégsem csaphat át erkölcstelen pornográfiába.

Nem nézett körbe. Sose tette meg. Ha nem úgy fogja fel környezetét, mint pénzkereseti lehetőséget munkagépekkel, talán képtelen volna ezt az egészet véghez vinni. De hát a szükség nagy úr, és a lányok bizony sokba kerülnek egy-egy randevú alkalmával, akárcsak méregdrága, márkás ruhái, melyekkel előszeretettel nagyzolt mások előtt.

Ahogy csípőjéről lesiklott a fehér anyag, hogy oldalról láttatni engedje vállától lábujjáig hófehér bőrét, a művészek szinte egyszerre sóhajtottak fel, miként az ablakon szinte egy időben áramlott be rá a napfény, melyet eddig egy makacs felhő takart az égen. Lassan véve a levegőt fordította oldalra fejét, hogy megfeszített nyakkal pózolhasson, míg egyik lábát kissé behajlítva ejtette maga alá, karjaival háta mögött megtámaszkodva, kifeszítve mellkasát, mintha csak egy sellő napozna a tenger közepéből kimagasodó sziklaszirten, miközben uszonyát a hullámok nyaldossák lentről, hogy még jobban elérhessék porcelánbabaként pihenő testét.

Ekkor pillantotta meg őt. Pont az ablak alatt, abban az irányba, amely felé fejét fordítva hunyta le félig szempilláit a beszűrődő fénytől hunyorogva. A narancssárgás fényben a sötét sziluett látványa vonzotta tekintetét, ahogy másabbnak tűnt, mint a többi sejtelmes alak a teremben. Valami más volt abban a mozdulatban, ahogy felemelte ceruzáját és erőteljes vonalvezetéssel sistergett a grafit a papíron. Túl gyors volt! Túl intenzív és erőteljes, mintha csak egyetlen másodpercben próbálta volna megörökíteni azt a pillanatot, ami épp a szeme elé tárult. Alig fél perc múlva értette meg, mire az a nagy sietség, mikor a fénycsík lassan kúszott lefelé világos bőrén, mintha csak végigsimított volna a nap kecses testén. A napfény nem vár egy rajz befejezésére, ha egy felhő ismét eltakarja. Homályos látásával ekkor kezdte egyre tisztábban kivenni a rá meredő éles szempárt. Még az illető szemüvegén keresztül is jól láthatta azt a tüzes tekintetet, amivel végigmérte újra és újra testének minden milliméterét. Bár megfogadta, hogy soha nem néz egy rajzolóra sem, most mégis képtelen volt levenni szemeit róla. Teste minden egyes szegletének tanulmányozását egy erőteljes vonalhúzás követte, majd ezután arcán felbukkanó reakciók vizsgálatával folytatta. Szinte a bőrén érezte a ceruza hegyét, ahogy a mellbimbóján akadt mély tekintetet egy olyan agresszív mozdulat követett a papíron, hogy sercegése izgatóan váltott ki libabőrt felforrósodott testéből. Mikor a pillantás lassan kúszott végig hasán, mintha csiklandozó érzés fogta volna el, s ahogy ágyékán megpihent a szenvedélyes szempár, a következő mozdulatnál összerezzenve nyögött fel.

- Minden rendben Jaejoong-ah? - kérdezte a rajztanár, egy pillanatra sem mulasztva el a jelenet egyetlen morzsáját sem.

- Igen - válaszolta halkan, s rekedten. - Csak elzsibbadt a karom - kezdett kicsit fészkelődni, és észrevétlenül próbálta combjai között összeszorítani a fehér textilt, hogy még véletlenül se legyen feltűnő éledező férfiassága.

Bár a tanár megtörte az ébredő varázs légkörét, legalább észrevette saját magát, mielőtt még vonaglani kezdett volna a rajzteremben, egy csomó ember szeme láttára - nem kis élvezetükre. A hátralévő időben remegve számolta a másodperceket, ahogy elvörösödött arccal, elködösült látással kellett a ragadozó tekintet prédájává válnia, mely némán, minden érintés nélkül falta fel tetőtől talpig, hajszálától lábujjáig, hol össze-összerezzenve egy-egy valósnak hitt érintés érzésére. Lábai már elgémberedtek az erőteljes szorítástól, ahogy egyre inkább próbálta összepréselni becses részét combjai fogságában.

Mikor a félhomályban lassan kibontakozott a széles és kéjes vigyor a férfi arcán, miközben erőteljesen és határozott mozdulatokkal satírozott valamit a papíron, halk zihálás tört fel a torkából. Szapora levegővételei úgy lettek egyre gyorsabbak, miként a papíron egyre pörgősebb táncot lejtett a ceruza hegye, mintha csak úgy ingerelte volna, egészen belülről.

Ekkor már senki sem rajzolt a teremben. Csupán egyetlen ceruza heves mozdulatainak fülsértő hangja járt körbe és körbe a fülledt levegőjű teremben, ahogy mindenki más immár csak kívülállóként lehetett csodálója ama csodálatos pillanatnak, mikor mindenki sellője megfeszített lábbal és alhasán gyors levegővételeinek lágy hullámzásával korbácsolt szenvedélyt a művészi szívekbe. Ámor mégis akkor lőtte ki végső csapásként nyilát, mikor a fénybe burkolódzó Picasso nagyot sóhajtva nyalt végig kicserepesedett ajkain, majd olyan erővel kezdett színezésbe, mely már nem volt képes visszatartani az egyértelműen vágytól csöpögően, szerelmesen reszkető modell halk nyögdécselését és a ruha alatt feszülő kitörni készülő férfiasságot. Mikor már a tanár is zsebkendőjét elővéve törölgette gyöngyöző homlokáról az izzadságot, az utolsó kegyetlen ceruzahúzás alkalmával a nyílvessző is célba talált. Felkiáltva feszült ívbe a sellő, egyik markát az ölébe kapva, nyakát megfeszítve, oldalra döntve, hogy ütőerének lüktetése is bűnre csábítsa azt, aki eddig ártatlanságban élte az életét.

Mindenki bájosan kéjes modellje reszketve nyitotta ki szemeit, hogy aztán szerelembe esett szívét és pillantását összefűzhesse mesterével, aki foglyul ejtette egy életre, és olyat hozott ki belőle, amit józan ésszel fel sem tudna fogni senki. A férfi arcán - már levéve szemüvegét - a lángoló szenvedély helyét átvette a szerelmes vágyakozás tündöklése.

A fülledt illúziót az egyik diák ceruzájának halk koppanása, majd gurulása törte meg, ahogy a sellő összerezzenve s kétségbeesve pillantott körbe a döbbent, és csodálattal telt arcokon. Elnézést sem kérve pattant fel, a vászon anyagot maga köré csavarva szorosan és kirohant a teremből.

Teljesen kézen fekvő volt, hogy ezután az óra után miért vette mindenki a mosdó felé az irányt, kivéve egyetlen fiatalembert, aki a levetett ruhákat nyalábolta fel a sarokban és azzal együtt kisétálva a teremből - követve a szerelem illatát - talált rá az egyik sötét iroda helyiségben zaklatott sellőjére.

- Ezt elhagytad - szólította meg gyengéden, a neki háttal álló, reszkető és valószínűleg épp sírásban kitörni készülő férfit.

Ijedten fordult vele szembe, mint egy űzött vad, akit sarokba szorítottak, majd rémülettel telt rekedt  hangon megszólalt:

- Mégis ki vagy te? Mit műveltél velem?

- Ezt én is kérdezhetném tőled - lépdelt hozzá egyre közelebb és közelebb, míg a másik reszketve hátrált az asztalhoz.

- Én nem akartam, hogy ezt mások is lássák... Nem tudtam irányítani a testem - túrt bele hajába zavarodottan, mire mestere eldobta a kezében tartott ruhákat és a derekánál fogva magához rántotta sellőjét.

- Megtaláltalak - búgta szerelmes hanglejtéssel, majd száját gyengéden végigsimította a másik puha ajkain. - Megtaláltam a múzsámat - adta a tudtára gondolatait, majd mielőtt válaszolhatott volna, már mélyen csókolták, olyannyira, mintha az óceán habjai nyelték volna el végre, melyek epekedve csapkolódtak tehetetlenül lábai előtt egy teljes órán keresztül, míg végül magába nyelhette szerelmesen, hogy a vízbe merülve eggyé válhassanak.

S hogy mi lett a mesterművel, mely elkészültével egy elpusztíthatatlan szerelem született? Azóta a rajzterem falán lóg, mely meghozta a hírnevet Jung Yunho számára.

VÉGE