Macska-egér játék - 8. fejezet

Sok mindent megbánt már élete során, de a legjobban azt, hogy beleegyezett egy ekkora baromságba. Elcsábult a gondolattól, hogy társai békejobbot nyújtanak felé, ha tesz nekik egy szívességet. Nemrég eldöntötte, hogy egyedül birkózik meg a dolgaival... Akkor hát miért ment bele egy ekkora esztelenségbe? Rémült arckifejezéséről bárki leolvashatta, hogy életében először jár egy ilyen hangos és túlzsúfolt szórakozóhelyen, amely alkoholtól és izzadság szagtól bűzlött, miközben az emberek próbáltak egymás szájáról olvasni a dübörgő zene miatt, ami rezgésével a padlót mozgatta alattuk.

- Nem vagyok normális - suttogta magában, ahogy próbálta Donghae sziluettjét követni a tömegen keresztül áttörve, ahol az emberek már szinte extázisban táncoltak, vagy épp dobálták magukat önkívületi állapotban, minden gondjukról megfeledkezve. Teljesen kizártnak tartotta, hogy képes legyen követni a példájukat. Először arra gondolt, csak megmutatja magát és fél órán belül megpróbál lelépni anélkül, hogy bárki is észrevenné, hiszen csak Yunho jelenléte számított a társaságnak. Rá amúgy se kíváncsi senki...

- Erre gyere, itt vagyunk! - mutogatott neki csoporttársa messziről, és egy félreeső helyre próbálta invitálni, ahol elszeparált helyiségek biztosítottak némi hangszigetelést a baráti társaságok részére.

Mérgelődve lépett be a kis zsúfolt szobába, ahol rögtön köhögni kezdett a terjengő cigifüsttől, ami megcsapta az orrát.

- Nézd már ki van itt! - kiáltott fel hirtelen egyik csoporttársa Junsu órájáról, akivel még életében nem váltott egy szót sem. Nagy nehezen felocsúdva döbbenetéből kezdte szemügyre venni környezetét, ami részeg, a kényelmetlen kanapékon egymás hegyén-hátán ücsörgő fiatalokból állt, s az asztal előttük rogyásig volt különféle alkoholos üvegekkel és sörös dobozokkal.

- Ki hívta meg ezt a félkegyelműt? - húzta el a száját Min Jun, akinek vörös haja csak úgy virított a félhomályba burkolózó szobában, s mindkét oldalán csinos lányok vihorásztak eszetlenül.

- Jaejoongnak köszönheted, hogy most jól érzed magad, úgyhogy fogd be! - pirított rá a srácra Donghae, majd karon ragadta őt és maga után húzta a többieken átmászva, hogy nagy nehezen helyet csináljanak maguknak a kanapén.

- Jaejoong-aaaah! Bálba készülsz? - kuncogott fel Seol Hi nevű csoporttársa, ahogy elhaladva mellette végigsimította a fehér inget a derekánál. A lány már koránt sem tűnt józannak. Ijedten pillantott végig saját öltözékén, ahogy helyet foglalt két ember között. Ha őszinte akart lenni, fogalma sem volt róla, hogy mit illik felvenni egy ilyen puccos klubba. A fiúk mind laza, hétköznapi öltözetet viseltek, a lányok pedig flitterekkel díszített macás koktélruhákba passzírozták magukat.

- Ugyan, hagyd már! Jól néz ki! - szólt rá a Seol Hire a mellette ülő lány, akit csak akkor vett észre. - Üdv közöttünk Jaejoong-ah - simított végig a karján barátságosan üdvözlésképp, míg neki majd kiesett a szeme a helyéről.

-  So Yeon - bólintott döbbenten a mosolygó tündérnek, aki nem más volt, mint Yoochun újdonsült barátnője. Ha pedig So Yeon ott volt, az azt jelentette...

Megfagyott benne a vér, ahogy megpillantotta volt legjobb barátja sziluettjét a lány mögött, aki maga elé bámulva morcosan kortyolgatta whiskyjét a poharából, tudomást sem véve róla. Idegesen fordult el tőlük, ahogy arra gondolt, csak is vele történhet meg, hogy ilyen kínos szituációba kerüljön.

- Nesze haver, fenékig! - nyújtott az orra elé Donghae egy felismerhetetlen folyadékkal teli poharat, amit gondolkodás nélkül vett ki a kezéből. Bár azt tervezte, mindenféle alkoholt vissza fog utasítani, most úgy érezte szüksége van rá. Megpróbálva mosolyt erőltetni az arcára, egyszeriben húzta le az italt, hogy aztán hangos köhögése közepette újratöltsenek neki.

- Ez a srác tud inni? El sem hiszem - hűlt el az egyik srác, akit még életében nem látott, miközben a többiek is ugyanilyen áhítattal figyelték minden egyes mozdulatát.

- Yunho még mindig nincs itt. Tehát az ő jelenléte is teljesen fölösleges - mérgelődött ismét Min Jun, hogy csak azért is magára tudja vonni a többiek figyelmét.

- Mi van velem? - hallotta meg az ismerős hangot, amitől bukfencet vetett a gyomra. Ádáz ellensége épp akkor lépett be a helyiségbe mosolyogva. Hát megérkezett...

- Oppa! Már hiányoltunk - ugrott fel egy nagy mellű, göndör hajú leányzó és belekarolt a jövevénybe. - Ülj melléééém - nyüszített toporzékolva.

- A társaság lelke megérkezett - ugrott fel vidáman két csoporttársa is, és kezet ráztak vele.

Jaejoongnak minden lelki erejére szüksége volt, hogy ne nézzen rá a férfira, mégis pohara fölött lopva rápillantva sikerült szemügyre vennie öltözékét, ami úgy festett rajta, mint egy modellen. Mélyen kivágott pólójára egy nagyon jó szabású zakót húzott, amitől úgy tűnt, mintha az elithez tartozna. Persze már maga a gondolat is röhejes volt, mégis a társaság minden tagjának tekintetét magához vonzotta kisugárzó megjelenése.

- Jaejoong-aaah! - hallotta meg hirtelen So Yeon hangját, mire rajtakapottan fordult felé. - Yoochunnal kimegyünk táncolni. Van kedved csatlakozni? - kérdezte csillogó szemekkel, mire lángba borult arccal nézett rá a még mindig maga elé bámuló régi barátjára.

- Most... azt hiszem, hogy kihagyom - próbált mosolyt erőltetni az arcára, de minden erejére szüksége volt, hogy a hang kiférkőzzön a torkán.

- Biztosan? Yoochun is szeretné, ha jönnél. Igaz? - fordult hátra a lány, és kíváncsian várták a reakciót. Mintha sötét árnyék húzódott volna végig a megszólított arcán, megkeményedtek vonásai majd szó nélkül felállt és átlépdelve a társaságon, kivonult a szobából. Jaejoong mellkasa fájdalmasan szúrni kezdett.

- Azt hiszem, jobb ha mész - próbálta a nevetést erőltetni és unszolni a lányt, hogy minél előbb békén hagyják. Már tényleg csak arra vágyott, hogy levegőnek nézzék a többiek.

- Sajnálom - biggyesztette le a száját a lány, és sikertelen békítési akciója után felpattant, majd barátja után sietett.

Fellélegezni sem volt ideje, ahogy kihasználva az üres helyet egyszer csak Yunho huppant le mellé, egyik karját lazán a háta mögé ejtve a háttámlára.

- Jó a buli, fürge lábú? - kérdezte a mellette ülő rá se nézve, mire a vér kifutott az arcából. Nagy mázli volt, hogy nem az újabban használatos becenevén szólította meg a többiek előtt, bár így is hangosan nevettek a megszólításon.

- Fürge lábú? Tehát jól táncolsz? - hajolt át felé a nagymellű csaj, Yunho ölén keresztül.

- Eh? Hát én... - kezdett volna izgatottan magyarázkodni, de szobatársa félbeszakította.

- Oh igen! Nagyon jól mozog a srác - vigyorgott bele a sörös üvegébe. - Főleg ahogy a kezét és a csípőjét mozgatja - tette hozzá halkan, majd mély szemeit rászegezve figyelte reakcióját.

Sem kedve, sem energiája nem volt hárítani a támadásokat, így jobbnak látta a távozást. Nem engedheti meg, hogy zavarba hozza a többiek előtt. Már épp eljátszott a gondolattal, hogy feltápászkodik a helyéről, mikor egy üveget csúsztattak elé az asztalon. Kíváncsian pillantott a másik kanapén vigyorgó Min Junra és haverjaira, akik az alkoholt küldték neki.

- A vendégem vagy. Vedd ezt békejobbnak - villantak rá a hófehér fogak, a kárörvendő mosoly mögött, ami ismerős érzéseket keltett benne.

- Erre inni kell! - állt fel hirtelen Donghae és az ég felé emelte a poharát. - Igyunk a békére! Peace! - kiáltotta, mire mindenki vidáman követte a példáját.

Jaejoong megzavarodva állt a történtek előtt, de mégis meghatódva érezte magát. Talán csak sikerült végre valamit jól csinálnia, így hálásan nyúlt az üvegért, amely már fel volt bontva, de mikor szájához emelte volna, hirtelen kikapták a kezéből.

- Ne idd meg - morogta halkan Yunho mellette, mire visszarakta az italt az asztalra.

- Jung Yunho! Ne rontsd el a hangulatot - szólt rá dühösen Min Jun, összehúzott szemöldökkel fújtatva.

- Fürge lábú már eleget ivott - nézett vele farkasszemet a másik. A többiek is lassan elcsendesedtek és felfigyeltek az éppen kialakuló feszült szituációra.

- Nem vagy az anyja. Igaz Jaejoong-ah? - villant rá a vörös hajú csillogó tekintete, mire ijedten nyelt egyet. Patt helyzetbe került. Akár iszik, akár nem, az egyik döntés végül úgy is rossznak bizonyult volna, így jobbnak látta, ha saját büszkeségére hallgat. Nem fogja hagyni, hogy Yunho ezt is elcsessze. Dacos tekintetét a mellette ülőébe mélyesztette, majd ingerülten kapott az üveg után, melynek tartalmát pár hatalmas kortyban tüntette el. Mikor az üveg elvált a szájától és meghallotta a többiek vidám hangját és tapsolását, úgy érezte, ezért a pillanatért megérte. Talán végre egy lehet közülük... Most már nem rekeszthetik ki többé. Idülten mosolyogva nézett körbe, száját törölgetve, míg Yunho elfordította róla a tekintetét. Belül hangosan és kárörvendően nevetett. Bár őt próbálta megszégyeníteni, végül mégis visszájára fordult a dolog, ezzel magát hozva kellemetlen helyzetbe. Ettől a gondolattól teljesen feldobottnak érezte magát.

- Tényleg megitta - ütötte meg hirtelen a fülét Min Jun nevető hangja a túlsó kanapéról, ahol haverjaival sugdolózva őt bámulták.

- Barom - morgott mellette Yunho, mielőtt meghúzta volna a saját üvegét.

Abban a pár percben annyiféle érzés kerítette hatalmába, amennyi még soha életében. Eddigi ingerszegény környezetéhez képest ez az egy este teljesen kimerítette lelkileg. Zavar, szégyenérzet, káröröm, boldogság... Most viszont ismét összezavarodott.

- Menjünk táncolni! - kiáltotta el magát Donghae, mire majdnem mindenki felpattant a helyéről vidáman és kitódultak a klub túlzsúfolt táncparkettjére. Pár pillanaton belül kiürült a helyiség, csupán ő marad Yunhoval és a ráakaszkodott nagymellű macával, valamint a sarokban terpeszkedő Min Jun és két haverja.

- Oppa, menjünk mi is - unszolta a lány a szobatársát a karjánál fogva rángatva, de az nem mozdult a helyéről.

- Nem megyek sehova - válaszolta ridegen és újra inni kezdett, mire a liba durcásan vágódott vissza a helyére karba tett kézzel, mérgesen csücsörítve.

- Yunho-hyuuung - szólalt meg hirtelen mézesmázosan Min Jun. - Igaz az, hogy szobatársak vagytok a koleszban? - kérdezte villámló szemével Jaejoongot fürkészve, akinek egyre jobban melege lett.

- Mi közöd hozzá? - pillantott vissza dühösen és észrevétlenül csúsztatta a mellette ülő combjára a kezét, és az történetesen nem a lányé volt.

- Úgy tűnik nagyon közel álltok egymáshoz - méregették egymást tovább, mint a harcias kakasok, míg Jaejoong homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság és hallása tompább lett.

- Egy magadfajta gyáva féreg véleményére nincs szükségem.

A válasz cseppet sem tetszett a kis társaságnak. Yunho erőteljes, férfias kisugárzása képes volt némi ijedtséget csempészni arcukra.

- Hé, cukifiú! Minden rendben? - pislogott Jaejoongra nagyokat a lány, míg észrevétlenül kezdte bontogatni magának ingének felső gombját. Nehezen tudta volna megfogalmazni a választ, ahogy a hirtelen hőhullám szinte megbénította a testét, miközben gondolatai össze-vissza cikáztak.

- Igen... csak egy kicsit... - motyogta kábultan, miközben nesztelenül próbálta lefejteni a combjába markoló ujjakat.

- Jaejoong-aaah - szólította meg Min Jun. - Csak nem meleged van? - kérdezte tőle vigyorogva, mire a másik két srác hangosan felröhögött. - Szeretnéd, hogy kikísérjelek a levegőre?

- Ah... szomjas vagyok - makogta összezavarodottan, s meg sem hallva a kérdéseket kapott egy gazdátlan sörös doboz után és kiitta a tartalmát.

- Édesem, jól érzed magad? - kérdezte újra a lány, immár feladva a küzdelmet Yunhoval, átült Jaejoong mellé és táskájából elővéve egy csipkés zsebkendőt kezdte itatgatni arcára kiült izzadságát.

- Oh cicám, biztosra veheted, hogy baromi jól érzi magát a kölyök - vihorászott Min Jun. Egyszeriben hangos csörömpölés kíséretében ugrott meg előttük a nagy asztal, amibe Yunho ingerülten rúgott bele, ezzel elhallgattatva a jelenlévőket.

- Ha még egyszer kinyitod a szádat, meghalsz - szólt rá fagyosan ellenlábasa, míg markát fentebb csúsztatta Jaejoong combján, aki reszketni kezdett.

- Srácok, azt hiszem ideje mennünk - húzta el a száját a vörös hajú, majd többedmagával hagyta el a kis szobát. Bár megfutamították őket, mégis jó kedvvel távoztak.

- Igyál még egy kicsit - biztatta közben a lány Jaet, ahogy egy üveget nyomva szájához segédkezett szomjúságának csillapításában.

- Ne... nem kell több - tolta el remegő kezével magától a lányt, aki észre sem vette az orra előtt zajló eseményeket. Yunho erősen markolt rá combtövére, mire olyan lendülettel állt fel a helyéről, hogy a csinibaba kezéből kiesett az üveg és annak tartalma ráömlött a szép új ruhájára.

- Áhh! - sivalkodott fel, és hirtelen felpattanva képelte fel a már amúgy is kótyagos srácot. - Idióta barom! - kiáltotta, majd hisztériás állapotban magukra hagyta őket a helyiségben, míg Jaejoong remegő lábai összecsuklottak s visszazuhant a kanapéra, egyenesen a mellette ülő karjaiba.

- Én se koptathattam volna le jobban - kuncogott bele elvörösödött fülébe, miközben karjait a dereka köré fonta.

- Mit csinálsz?! - kapott oda rémülten és megpróbálta lefejteni magáról a szoros ujjakat.

- Te omlottál a karjaimba - vigyorgott a másik és mélyet szippantott a nyakába, ahogy közelebb vonta magához.

- Nem igaz! Eressz el - próbált küzdeni ellene, de túlságosan gyengének érezte a testét. Nem értette, hogy mi történik, mikor észrevette a magából áradó forróságot és belső remegést, ami egyszerre fogta el. Elködösült látásával próbált az őt tartó férfi arcára koncentrálni, aki szikrázó szemeivel figyelte minden apró rezzenését.

- Mégis hova indultál volna ilyen állapotban? - kérdezte Yunho, ahogy kezével szépen lassan utat talált a hátára az inge alatt.

- Mi? - rezzent össze keze alatt, mire hirtelen megszédülve bukott rá feje a másik vállára.

- Forró a bőröd - duruzsolta fülébe, míg nehezen lélegezve próbálta magát eltolni.

- Nem bírok mozogni - nyögte kétségbeesve, ahogy karjai lehanyatlottak, akár egy élettelen bábunak.

- Ez a drog miatt van, amit a piádba tettek. Mondtam, hogy ne idd meg - morogta Yunho és lassan a háttámlának döntve az ingét kezdte kigombolni, miközben az arcát a nyakába temetve mély lélegzeteket vett.

- Drog?! - nyikkant fel riadtan, majd megrázkódott a hatalmas tenyér alatt, mely inge alatt erősen kezdte masszírozni mellét. - Neh...! - nyöszörgött elkeseredett hangot.

- Csak segíteni akarok ezen.... - A rekedt hang és a lábai közé simuló érintés hatására szívverése szaporább lett, s nagy levegőt véve feszült ívbe a kanapén fészkelődve. - Látod? Máris ilyen vagy - próbálta visszafogni a nevetést, miközben nadrágján keresztül dörzsölte merevedését, mit sem törődve a tehetetlen, remegő ujjakkal, melyek próbálták lefogni kezeit.

Jaejoong agya ekkor már kikapcsolt. Hirtelen jött izgalmának és a benne tomboló forróságnak már nem tudott parancsolni. Felőle akárki csinálhatta volna ezt vele, csak szűnjön meg végre ez a fojtogató érzés...

- Nem kapok levegőt - nyögött fel hangosan és zihálva kezdte kapkodni a levegőt, ahogy Yunho a nadrágjának övét kezdte el bontogatni.

- Mindjárt jobb lesz - válaszolta gyengéd hangon, melyből ezúttal hiányzott a gúny, és a megalázó káröröm, ahogy a vágytól fűtött lehelete égette az arcát és nyakát.

- Ne érj hozzám! Nem akarom! - próbált csípőjével úgy fészkelődni, hogy kikúszhasson a másik kezei alól, de ezzel csak azt érte el, hogy még jobban kívánja az érintését.

- De bizony, hogy akarod - suttogta rekedten a fülébe, s megnyalva azt teljes teste beleremegett, majd belecsimpaszkodott reszkető mancsaival a fekete zakóba.

- Uhhh. Be fognak jönni - nyekeregte, ahogy a fölé tornyosuló alakot nézte nedvességtől csillogó szemeivel. - Meg fognak látni - sóhajtotta reszketve, ahogy lehúzták nadrágjának cipzárját.

- Akkor gyorsnak kell lennünk - válaszolta vigyorogva ellensége és hirtelen mozdulattal nyúlt nadrágjába, mire hangosan felkiáltott. - Nyugodtan kiáltozhatsz, itt senki sem hallja - kuncogott bele ismét a fülébe, majd váratlanul a nyakába harapott erősen és szívni kezdte fogai között a puha bőrt, míg a kisebbik önkéntelenül kezdte lökni csípőjét a nedves tenyérbe, mely erősen szorította.

- Nem akarom! - ismételte meg nyöszörögve, teste mégis ellent mondott szavainak, ahogy erősen rámarkolt az őt tartó kéz csuklójára, hogy még véletlenül se tudja kihúzni az alsójából.

- Hát persze - húzta le válláról az inget fogaival a férfi és ahol csak érte, bőrét mindenhol nyelves csókokkal és kiszívásokkal borította, ami egyre jobban korbácsolta fel szenvedélyét. - Csak aztán el ne ájulj nekem, mint legutóbb - morogta, miközben áttért mellkasának kényeztetésére, melyen az inget már csak egy gomb tartotta rajta.

Hirtelen jutott eszébe az az éjszaka, melyet Yunho szüleinek lakásán töltöttek együtt, melynek szörnyű emléke a mai napig kínozta. Ez az emlék gondolataiban egyszeriben izgatóan hatott testére, ahogy megfeszülve, remegve nyomta magát még közelebb a mellette ülőhöz, mintha csak azt várná, hogy zsákmányként ketté törje őt az óriáskígyó. A hangos nyögéseket immár lehetetlen volt visszatartania, ahogy visszaemlékezett a durva mozdulatokra, melyek nem is olyan régen egy koszos matrachoz szegezték, míg erős ingerléssel addig repítette az orgazmus felé, míg el nem fehéredett körülötte minden.

- Ahhhhhnnn - rázkódott össze, ahogy az éles fogakat megérezte mellbimbóján és a hüvelykujjat, mely erősen nyomta meg férfiasságának hegyét, amitől ívbe feszülve vonaglott meg szobatársa alatt. - Nem... bírom... tovább - nyögdécselte kipirult arccal és könyörgően pillantott fel Yunho kiéhezett tekintetébe.

- Mondd ki: Hyung, engedj elélvezni! - adta az utasítást a férfi, míg Jaejoong remegve tépte zakóját a vállán, összeszorított szemekkel megrázva fejét. - Mondd ki! - dörrent rá a férfi, és ujjait satuként fonta még szorosabbra körülötte, csípőjét a kanapéhoz passzírozva, hogy ne tudjon elmenni.

- Hahhhhh! - kapott levegő után, ahogy érezte, már nem sok kell hozzá, hogy felrobbanjon vagy akár ott haljon meg ellensége kezei között. - Hyuuung... - nyöszörögte. - Engedj... el...

Hirtelen hangok ütötték meg a fülüket, és a kintről beszűrődő zeneszó hangosabb lett, ahogy résnyire nyitották az ajtót, ami előtt állva beszélgettek csoporttársaik, mielőtt beléptek volna. Rémülten meredt rá Yunhora, aki azzal a lendülettel, hogy elengedte farkát, a szájára tapasztotta mocskos kezét, miközben a gyönyör végigvágott testén, s belé fojtották hangos kiáltását, ahogy fehér testnedvei összemocskolták mellkasát és ruháját. Pulzusát szinte a fülében hallotta, míg lassan a bizsergő zsibbadás érzése áradt szét csípőjében és lábaiban, ahogy még mindig erősen szorították a kanapéhoz. Talán csak pár másodperc volt, ahogy látták az ajtót kilendülni, hogy végre belépjenek rajta vidáman nevetgélő diáktársaik, akik már csak azt látták, hogy Jaejoong teljes erővel löki el magát a mellette ülőtől és hirtelen felállva, botladozva zuhan neki az asztalnak, ezzel felborítva rajta az üvegeket és poharakat, melyek hangos csörömpöléssel gurultak szét a helyiségben.

- Jaejoong-ah - állt előtte döbbenten Donghae és a belé karoló Seol Hi, akik a földön térdeplő, zilált külsejű fiút nézték, ahogy az remegő lábaival próbált felállni az asztal mellől.

- Megsérültél? - hallotta meg hirtelen Yunho hangját maga mögül, de ahogy megérezte a gyengéd érintést karján, hogy felsegítsék, dühösen csapott oda, zihálva véve a levegőt.

Ellensége ugyanolyan döbbent pillantással meredt rá, mint a többiek... mintha semmi sem történt volna. Érezte, hogy a gombóc a torkában egyre nagyobb és nagyobb lesz és az eszét elborítja a kétségbeesés. El kellett menekülnie onnan. Minél messzebb attól a helytől és Yunhotól. Botladozva tápászkodott fel a földről, ingét maga elé húzva, hogy észre ne vegyék lehúzott sliccét, bár a félhomály és a sűrű cigarettafüst el tudta rejteni valamennyire.

Már csak annyira emlékezett, hogy könnyeit nyeldesve rohan végig extázisban őrjöngő emberek között lökdösődve, akik csak néha-néha villantak fel a szemei előtt a disco fényben fürdő táncparketten. Fogalma sem volt róla, hogy hol van a kijárat vagy hogy merre megy. A menekülési ösztön és a testében újra feltörni látszó forróság felülkerekedett a józan eszén, ahogy levegő után kapkodva próbálta magát átfúrni a tömegen. A szédülés lassan megállásra késztette, miként a zene gyors üteme is lassult, közben emberek háta és válla lökdöste őt jobbra-balra. Fel kellett ismernie, hogy ebből az útvesztőből nincs kiút, és a kóválygó zsibbadás eléri lassan az agyát, hogy ne emlékezzen többé semmire, míg az őt ért ingerek egyre erősebbek és erősebbek lettek. A fény megvilágította izzadt homlokát, ahogy felemelve fejét, lehunyt szemekkel vett mély lélegzetet, hagyva hogy korábban ejtett könnycseppjei csiklandozva folyjon végig reszkető bőrén, míg a zene rezgése lassan a pórusai alá mászott. Nedves ajkain szétterülő idült mosoly már csak a bizonyítéka volt, hogy minden gátlásától és gondolatától megszabadítva egy groteszk álom szerű világba lépett, ahol elvesztette minden realitás érzékét. Már nem számított az a rengeteg ember körülötte, csupán egyedül sodródott a kellemes zsibbadás tengerében, míg az ölelő karokba nem olvadt, melyek inge alá kúszva hátulról szorosan egy meleg testhez vonták, olyan érzést keltve benne, mintha madárként egy fészekbe kuporodott volna össze. Egy ideig csak tartották és melengették, míg már elég biztosnak érezte magát hozzá, hogy kinyithassa szemeit. Akkor remegő lábakkal szembefordult az ismerős alakhoz, majd egy hideg tenyér simított végig verejtékben úszó arcán, amit jóleső sóhajjal díjazott. Dereka köré kulcsolódó erős vasmarok egy rántással szorította hozzá a forró mellkashoz, majd álla alá nyúlva megemelték fejét. Szemeit szorosan összezárta a vakító zöld fény hatására, míg ajkai elváltak, hogy mély levegővel töltse meg tüdejét. Szívverése ismét felgyorsult, mikor megérezte a puha nyelvet a szájába siklani, mely a zene ütemével hívta táncba az övét. A nyál lassan csorgott ki szája sarkán, ahogy ingerelték belülről, végigsimítva fogait, nyelvét, szájpadlását s minden egyes kis apró zugot, ami csak lehetséges volt. Fogak tépték gyengéden kivörösödött ajkait, melyek közül hangos nyögések és sóhajok szöktek ki, bár az emberi fül számára hallhatatlan volt a dübörgő zenétől.

- Még... - suttogta reszketve, ahogy karjaival a széles vállakba kapaszkodva bújt az ölelő karokba és egy finom kölni illatú nyakba dörgölte felhevült arcát.

- Te teljesen betéptél - dörmögték rekedt hangon a fülébe, mely erős izgalomba hozta, majd oldalra billentve fejét hagyta, hogy mély fogak vájjanak nyakába, miközben az ő szája néma sikolyra nyílt. A ritmus ismét felgyorsulva dübörgött dobhártyájukba, ahogy körülöttük is minden egyszerre szikrázott fel. A tomboló emberek kiáltozása, a villódzó fények s a fenekére markoló erős kéz... közelebb vonta ágyékukat egymáshoz, hogy fülledten összetapadva ringatózzanak jobbra-balra, mintha csak lassúznának.

Egyik pillanatról a másikra fogta el az-az érzés, hogy ki kell nyitni szemeit, különben valami felfoghatatlan dolog történik. Mikor ezt megtette, a széles vállak fölött résnyire kinyitva szemeit, egy dermedten álló alakot figyelt a tömeg közepén, alig két méterre tőlük. A férfi tekintete döbbentnek és csalódottnak tűnt...

- Yoochun-ah - motyogta bele a széles vállba elhalóan a nevet, míg egyik karját gyengén kinyújtva próbálta elérni a mozdulatlan alakot.

A következő pillanatban az őt ölelő egyik kéz megragadta a nyakát, így hátrarántva fejét ismét birtokba vették száját egy mély és fülledt csókra, ami minden apró gondolatot eltiport az agyában. Mikor ismét kinyitotta szemeit, Yunho feldúlt és teljesen zavarodott arcát látta maga előtt, ahogy remegő szemekkel keresett valamit tekintetében és mélyeket lélegezve próbált megnyugodni. Jaejoong nem mondott semmit, csupán újra a tömeg felé lesett, ahol az előbbi álldogáló alakot nézte, de ezúttal nem talált ott senkit...

***

Legközelebbi emléke már csak az volt, ahogy gyomrának tartalmát ürítette ki az utca közepén térdelve, míg hátát masszírozták, majd egy taxiba rakták és felcipelték egy kicsi, lerobbant hotel szobába. A friss levegőn az agya némileg kitisztult, bár a drog hatása még nem múlt el teljesen, mikor végre leülhetett egy kényelmes ágyra, lábait szorosan összezárva maga előtt. Fáradtnak érezte magát, és már az sem érdekelte, hogy mi történt az utóbbi pár órában. Teljes volt a káosz a fejében és valószínűleg Yunhonak is, aki némán támogatta őt, mióta elhagyták a klub épületét.

- Mit akarsz csinálni velem? - tette fel az első épkézláb kérdést, ami az agyába férkőzött, miközben a szer hatásától remegve pillantott fel az ablakon kifelé bámuló Yunhora.

- Miért? Kéne? - kérdezett vissza rezzenéstelen arccal, majd behúzta a függönyt.

- Mert... egy ilyen helyre hoztál - nézett szét a kis hálóban. A vak is láthatta, hogy egy love hotelben kötöttek ki, ahogy észrevette az éjjeliszekrényre kipakolt síkosítós üveget, a nagy doboz papír zsebkendőt és egy csomag óvszert.

- A koleszba nem vihetlek vissza ilyen állapotban - lépett el az ablaktól a férfi és elé sétált. - Kórházba meg gondolom nem akarsz menni - húzta fel a szemöldökét és kíváncsian fürkészte a paprika vörös arcot.

- Akkor hagyj itt - makogta idegesen, ahogy lábait összekulcsolta maga alatt.

- Nem hagyhatlak itt. Ha rosszul leszel, valakinek segítséget kell hívnia - huppant le mellé az ágyra és idegesen túrt a hajába. - Nem tudhatjuk, hogy mit raktak még bele az italodba.

Jaejoong idegesen rándult össze a mellette ülő mozdulataira, félve attól, hogy hozzá ér.

- Én... nem emlékszem rá... hogy mit csináltam - jött ki rekedt hangja a torkán és ismét nyelnie kellett könnyeit, hogy ne csússzon szét teljesen.

- Idióta - könyökölt rá térdeire Yunho és tenyerébe temette az arcát. Nem értette, hogy miért ellensége borul ki ettől az egésztől. Ha őszinte akart lenni, még ezer és ezer dolog volt, amit nem értett a sráccal kapcsolatban. Hol megvédi, hol bántja, hol segít neki, hol molesztálja... Talán kettejük közül Yunho az, aki igazán össze van zavarodva.

- Uhm - nyögött fel halkan, ahogy fészkelődni kezdett az ágyon, míg ingének szélét a nadrágja fölé húzta. - Kimennél, egy kicsit? - kérdezte félénken, mire a másik fáradtan emelte rá tekintetét.

- Még mindig feláll? - kérdezte kertelés nélkül, mire csak összeszorított szemekkel bólintott egyet. - Mutasd a kezed - kapott oda ölében pihenő mancsához, amit hirtelen a levegőbe emelt.

- Mit művelsz? - kérdezte ijedten, mire döbbenten látta, hogy kezei úgy remegnek, akár a nyárfalevél.

- Ezzel te nem fogod tudni kiverni magadnak. Majd én csinálom, feküdj le! - ragadta meg a vállait. Ijedten lökte el magától szobatársát, akinek meg kellett kapaszkodnia, hogy le ne essen az ágyról. - Mit művelsz?!!! - förmedt rá ingerülten, mire Jaejoong összerezzent.

- Nem akarom, hogy te csináld! - nyüszített fel kelletlenül és térdeit maga elé húzva bentebb mászott az ágyon.

- Oh, igen?! - háborodott fel a férfi. - Nézd, Jaejoong-ah... fáradt vagyok. Essünk túl rajta! - emelte fel a hangját, mire a megszólított arcából kifutott a vér. Most tényleg... komolyan... a nevén nevezte? Jaejoong-ah??? Ez komoly??? - Hallod amit mondok?! - kérdezte ingerülten, ahogy térdére csúsztatta a kezét.

- Én... - harapta be az alsó ajkát, de mire feleszmélt volna, már végig is döntötték az ágyon. - Várj! - kiáltotta rémülten a másik pólójába kapaszkodva, melyről immár lekerült a zakó.

- Nem fog sokáig tartani. Az előbb is hamar elmentél - vágta fejéhez ridegen, miközben a már kicsatolt nadrágot kezdte lehúzni lábain, az ágyon térdelve. Egyszeriben az egy órával ezelőtti emlékfoszlány fészkelte be magát az elméjébe. Idegesen kapott oda a nedves alsónadrágján végigsimító kézhez.

- Te élvezed ezt? - tört ki belőle a reszketeg hang.

- Mi van? - pillantott fel Yunho, majd arca megmerevedett, ahogy az elködösült szemekbe nézett.

- Hogy kínzol engem... élvezed? Ugye? - kérdezgette tovább elcsukló hangján. A fölé tornyosuló váratlanul ragadta meg a fejét állánál fogva, de a nedves szempárba meredve lefagyott.

- El ne kezdj itt nekem bőgni... Mert nem tudom mit csinálok - dünnyögte ellensége zavartan, majd gyengéden eleresztette.

- Nem fogok... - suttogta Jaejoong, majd remegő kézfejét szemére tapasztotta. - Azt csinálsz, amit akarsz...

A megtört hangot kínos csend követte, amit az utcáról beszűrődő autók zaja némileg tompítani tudott a szobában. El kellett telnie fél percnek is, mire Yunho meg tudott mozdulni. A halk neszezés kíváncsivá tette szobatársát, így kézfeje alól kilesve azt láthatta, amint a zakója zsebéből kiveszi a telefonját és egy fülhallgatót.

- Mit művelsz? - kérdezte halkan, mire a másik csak szótlanul felmászott mellé az ágyon, majd bedugta a fülét.

- Fordulj előre - válaszolta neki halkan, majd elkezdte felhúzni Jaejoong karján az ingujjat. - Tartom a könyököd, amíg csinálod, úgyhogy rajta.

Még a mancsába belenyomott pár darab zsebkendőt, majd el is indította fülébe a zenét, és kényelmesen hátradöntve a párnán fejét, lehunyta szemeit. A kisebbik teljesen zavarba jött... Most mit kéne tennie? Yunho erősen tartotta a könyökét, így egyszerűen tudott volna könnyíteni magán anélkül, hogy remegő kezei lehanyatlottak vagy elfáradtak volna. El kellett telnie pár percnek, mire bátorságot tudott meríteni magában, hogy megmozduljon. A füldugóból kiszűrődő dal halk zenéje lassan őt is megnyugtatta, így csuklóját megmozdítva óvatosan alsónadrágjába süllyesztette kezét, míg másikban a zsebkendőt markolta. Lopva pillantott Yunho arcára, hogy észrevette-e a titkos hadműveletet. Úgy nézett ki, mintha aludna, bár tisztában volt vele, hogy ez lehetetlen, hiszen még mindig erősen tartotta a karját. Szégyenérzettől lángoló arccal kezdte kezét mozgatni magán, míg izgatottan újra és újra a mellette fekvő arcára pillantott, nem-e leskelődik, de az mozdulatlanul feküdt, rezzenéstelen arccal. Hirtelen feltörő érzéseit próbálta a drog hatásának betudni, mégis olyan érzése támadt, hogy a másik nyugodt arcának látványa teljesen felizgatja.

Megállás nélkül háromszor kellett kivernie, hogy végre elviselhetőnek érezze állapotát ahhoz, hogy lassan megpihentesse kezét, mely immár nem is remegett annyira, mint mikor elkezdte. Mélyeket lélegezve próbálta pulzusát normalizálni, ahogy az izzadság lassan folyt végig nyakán, bőrét csiklandozva ezzel. Már épp elfogta volna az a kellemes mámorító fáradtság érzése, mikor egy rekedt hang ütötte meg a fülét:

- Végeztél? - kérdezte Yunho, még mindig lehunyt szemekkel.

- Ühm - hümmögte Jaejoong fáradtan, majd gyorsan kihúzta kezét nadrágjából és megtörölte, míg szobatársa elengedte karját.

- Nesze - nyomta fülébe hirtelen az egyik füldugót a férfi, amitől meglepetten nézett rá. - Csukd be a szemed és aludj! - adta az utolsó parancsot neki, miközben ráhúzta meztelen lábaira a takarót.

A lágy zene andalító dallama és a kielégülés utáni zsibbadás hatására nem kellett sok idő, hogy teljesíteni tudja a parancsot. Lassan lehunyta szemeit, de mielőtt még mély álomtalan álomba zuhant volna, felvillant a tömegben ácsorgó Yoochun képe előtte. Biztosan csak hallucinálta...