Az árvák - 2. fejezet

Magányosan üldögélt gondosan bevetett ágya szélén, még mindig azt az öltönyt viselve, amiben a vállalatnál dolgozott egész nap. Fáradt volt és ideges. A hatalmas szoba, mely televolt mindenféle luxuscikkel, a hatalmas plazmatévé s a drágábbnál drágább holmik a gardróbszekrényében... most mind kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy megnyugtassák zaklatott lelkiállapotát. Igen, Jaejoong eléggé igényes volt, ha a dolgairól volt szó, minden apróságot megbecsült ami a keze ügyébe került. Féltve őrzött szobájából most még is teljes haraggal tudta volna kihajítani az ablakon azt a méreg drága faliórát, melyet nagyapjától kapott karácsonyra. Ahogy a másodpercmutató egyre csak kattogott... a nap már rég lement, s az óra is csak azt harsogta fülébe... indulnia kell végre. Ő, akinek a büszkeségét nem lehet megtörni, ő aki sohasem kívánt részeges koldusok közé keveredni... most az éjszakai piacra készül, hogy gondosan összeszedett 10 millió vonjától szabaduljon meg egy gazfickó miatt.

Bár volt a számláján még bőven pénz, ez koránt sem az anyagiakról szólt. Az a pénz az övé, és senki sem veheti el tőle... most még sincs más választása. Kapzsi természetének megvolt az oka, voltak idők mikor még étel is alig került a szájába, nemhogy minden nap egy profi szakács készítse el az ebédjét. Minden nap és minden óra... sőt minden perc kétséges volt számára, hogy mikor veszíti el mindazt, amit az élettől ajándékként kapott... de ha őszinte akart lenni, inkább elvette erőszakkal. Nem volt mit szépíteni rajta.

- Hyung... bejöhetek? - A kopogást már csak utólag tette hozzá Changmin, s már bent is volt a szobájában, hogy aztán nagyot sóhajtva ráemelje ideges pillantását.
- Már bent vagy, nem? - kérdezett vissza gúnyosan, mire testvére egy nagyot nyelt, ahogy bűnbánóan elé állt. Nem kellett sok, már tudta, hogy mi fog következni. Öccse térdre ereszkedett előtte és mélyen meghajolva könyörögni kezdett:
- Kérlek bocsáss meg Hyung! Óriási hibát követtem el, de... kérlek ne mondd el nagyapának - nézett fel rá kiskutya szemekkel a fiú, és még meg is hatódott volna a jeleneten, ha érezte volna a hangjában, hogy komolyan is gondolja. De nem volt még érett egy normális bocsánatkérésre.
- Ugyan miért ne mondjam el? Mindig ezt csinálod velem... aish... - túrt bele idegesen a hajába és lenézett rá. - Ne bohóckodj, állj fel végre...
- De Hyuuuuung... - váltott nyafogó hangnembe öccse és térden csúszva totyogott elé, hogy aztán ölébe hajtva fejét kérlelje tovább, lábait átölelve.
- Engedj el! Óriási bajba keverted a családot. Felelőtlen vagy és... ahjjj miért én?! - kiáltott rá hirtelen a fiúra és lábbal eltaszította magától a hisztiző fiút.
- Hyuuuung... most mit tegyek? Há? - nézett rá bánatosan Changmin és nagyot kellett sóhajtania. Bár már 23 éves volt, mégis egy nagyra nőtt kisgyerek. A felelősségtudat és a komolyság teljes mértékben hiányzott imádott öccse tulajdonságai közül.
- Állj le a drogokkal. Ez így...
- NEM DROGOZOM! - kiáltott fel a fiú, mire Jaejoong reflex szerűen rúgott bele a földön térdeplőbe, és az feljajgatott, majd észhez térve a szájához emelte a kezét, hogy ezúttal halkabban fog beszélni. - Hyungnim, én nem drogozok esküszöm! Valaki a sojumba kevert valamit, mikor nem figyeltem. Ahj... - vakarta meg zavartan a fejét és próbált visszaemlékezni az előző nap történtekből, de csak zavarbaejtő dolgok jutottak eszébe.
- Ezért mondom neked mindig, hogy ne járj ilyen helyekre... ahelyett, hogy befejeznéd az iskolát - nézett félre csalódottan Jaejoong.
- Ne mond ezt Hyung! Csak azért vélekedsz így, mert te sohasem iszol! - háborodott fel testvére, mire szúrós pillantást kapott válasznak.
- Az alkohol talán lediplomázik helyetted? Talán szerez neked egy jó állást a vállalatnál és képes leszel emelt fővel a nagyapa elé állni? - kérdezett vissza durván, mire a másik elszégyellte magát.
- Hyung... ugye... nem mondod el nagyapának? Ugye? - nézett rá szomorúan és a lábához kúszott mint egy kiskutya.
- Persze, hogy nem - nézett fére feszengve Jaejoong. - Belehalnák a szégyenbe miattad. Rám lettél bízva és nem figyeltem rád eléggé...
- Köszönöm Hyung! - ugrott fel vidáman Changmin és a nyakába ugrott volna, de idősebb testvére tökéletes hárította a támadást, ahogy kicsusszant előle és felállt.
- De van néhány szabály - igazította meg magán öltönyét a tükör elé állva, majd haját kezdte babrálni.
- Ah... még mindig úgy nézel ki mint egy sztár. Ha egy kicsit kimozdulnál velem néha, megtudnád, hogy...
- Add fel Changmin - fordult meg dühös arccal a földön terpeszkedő felé. - Kérem a hitelkártyád - nyújtotta tenyerét a kisebb felé, mire az rémülten a szívéhez kapott.
- De Hyuuuung - hápogott levegő után kapkodva és úgy nézett bátyjára, mintha az valami lehetetlent kérne tőle.
- Büntetésben vagy. Kérem a kártyát - lépett elé határozottan, és Changmin kénytelen volt előhúzni zsebéből a kincset érő tárgyat.
- Kicsikém... légy jó, míg nem találkozol újra oppával - nyüszített fel, majd egy csókot adva a hitelkártyára átnyújtotta azt.
- Köszönöm - vette el tőle gyors mozdulattal, majd a tárcájába rejtette. - Ha bebizonyítod, hogy megbántad, akkor visszakapod.
- Hyung, nem fogsz bennem csalódni. - Felpattanva szalutált komolytalanul testvérének, majd vidáman integetve kiviharzott az ajtón. Ahogy jött, el is ment.
Jaejoong sóhajtva emelte tekintetét ismét a faliórára, majd minden erejét összegyűjtve kisétált a szobából. Végighaladva a hosszú folyosón, majd lesétálva a lépcsőn, a tágas nappaliban megpillantotta nagyapját, aki épp a kabátját és aktatáskáját adta át az egyik szobalánynak. Az öregember észrevette őt, de meg sem próbált magára erőltetni egy barátságos mosolyt... mint mindig.
- Keményen dolgoztál ma is nagyapa - mosolyogott rá Jaejoong és mellé lépett, hogy üdvözölje.
- Te is fiam - morgott roszkedvűen rá se nézve, majd hirtelen kíváncsian pillantott fel rá - Készülsz valahová?
- Áh, igen. Van még egy találkozóm - nézett félre, hogy ne kelljen az öreg szemébe néznie.
- Értem. Akkor menj - intett neki az idős férfi, majd mindennemű búcsúzkodás nélkül bevonult a másik szalonba. Jaejoong szomorúan tekintett utána, de az érzés nem volt újkeletű számára. A hatalmas ház lehetővé tette, hogy a benne élők mind úgy éljenek egymás mellett, mintha idegenek volnának. Akárhány év is telt el, akármennyi módon bizonyította szeretetét családja felé, a nagyapja örökre kemény dió maradt számára, mely feltörhetetlen bizonyult. Ha csak egy csepp elismerést, vagy akár egy pirinyó mosolyt tudott volna csalni az arcára. Hiába diplomázott Amerikában, hiába nyert meg minden lehetséges tanulmányi versenyt, vagy ért el sikereket munkájában. Soha egyszer sem kapott érte dicséretet. Ez mind magától érthetődőnek bizonyult. Kétségbeesve próbált magának is bizonyítani, valamint családjának, hogy tudomásukra hozza, nem döntöttek rosszul, mikor őt válaszották hosszú évekkel ezelőtt a sok gyerek közül. Lehetőségeiből próbált minél többet kihozni, és mindezt emelt fővel tette.

***

- Drága fiam, meddig szándékozod lopni itt a napot? - csóválta a fejét lesajnálóan az idős nő, miközben Yunho a pult mögött terpeszkedett úgy, mint a kiskirály és egy cigi lógott a szájából.
- Ajumma, ez egy nagyon fontos találkozó, szóval figyelj oda, hogy miket mondasz rólam, rendben? - nézett nevelőanyjára bájosan.
- Csak nem randid lesz? - kacsintott rá izgatottan a nő, mire a fiú legyintett.
- Ez annál sokkal jobb. Egy naaaaaagyon jó üzletet csináltam. Büszke lehetsz rám - húzta ki magát, mire Ajumma hátbavágta.
- Istenem, mit követtél el már megint - csóválta meg a fejét, majd megpillantott egy vevőt a láthatáron és felkiáltott. - Üdvözlöm! Jöjjön csak, nézzen szét! Ahh - ragyogott fel a nő tekintete, mire Yunho is felpillantott. Ahogy meglátta az üzletbe belépni a feszengő és ideges igazgatót, egyből szétterült rajta egy hatalmas mosoly. Hát eljött...
- Nem gondoltam, hogy tényleg eljössz - pattant fel a helyéről és a kezét nyújtotta üdvözlésképp a morcos férfi felé, de az elfordította a tekintetét. - Okééé - vont vállat Yunho és leeresztette karját.
- Essünk túl rajta és azzal vége - motyogta Jaejoong és elővett kabátja belső zsebéből egy vastag sárga borítékot, majd lerakta a pultra.
- Szép munka volt - nyalt végig szájaszélén Yunho és mohón nyúlt volna a boríték utána, de Ajumma gyorsabbnak bizonyult és felkapta előtte, majd belekukkantott.
- Mégis mi ez az egész? - kérdezte kíváncsian, majd előhúzta a hatalmas köteg pénzt és elállt a lélegzete. - Hát ez... ez... ez... - hápogott zavartan, mire Yunho megpróbálta kivenni a kezéből, de az asszony kivédte a támadást, majd azzal az erővel rá is vágott a hátára egy hatalmasat... újfent. - Mi a fenében keveredtél te gyerek? Hát nem megmondtam legutóbb? Nem meg mondtam!!!!?? - kiabált nevelt fiával és ütlegelni kezdte, mire a fiú kibújt a pult alatt, hogy megmeneküljön, majd megállt Jaejoong mellett.
- Ajumma, ez csak egy kis pénz, nem kell a dráma... - kezdte a magyarázkodást, mire az asszony félbeszakította. Mindeközben Jaejoong zavarában kapkodta jobbra balra tekintetét.
- Egy kis pénz? Egy kis pénz?!!!!! - hüledezett az asszony, majd nagy levegőt vett, hogy rendezze zaklatottságát és visszanyomta Jaejoong kezébe a pénzt. - Bármit is csinált a fiam, elnézést kérek a nevében.
- De... de... aishhhh... Ajumma! Az a pénz az enyém! - kiáltott rá nevelőanyjára, mire az ismét megemelte fenyegetően a kezét.
- Kérem... semmi gond, csak fogadják el. És ezzel rendeztük a dolgot, igaz? - nézett rá vészjóslóan Yunhora, mire az zavartan felnevetett.
- Hát persze, szóval... - próbált odanyúlni a pénzért, de Ajumma rácsapott a pultra.
- Mi a fene folyik itt? Ugyan miért tartozna neked ez a jóképű fiatalember bármivel is? - villantotta rá szemeit az öregasszony.
- Nem itt kellett volna találkoznunk - sóhajtott Yunho, majd magyarázkodásba kezdett. - Tudod, épp sétálgattam Yoochunnal az utcán, mikor egy sittes alak nekemszaladt, egy aktatáskával a kezében, ami televoooolt pénzzel - mutogatta kezével gesztikulálva. - Szóval az a táska az igazgató úré volt - mutatott rá Jaejoongra. - És én megállítottam! Így jutalmat ígért nekem hálából, igaz? - nézett vidáman mosolyogva a fiúra, de ő csak válaszként gyilkolóan összeszűkült szemeivel jutalmazta meg.
- Ah... ah... Igazgató????!!!! - kiáltott fel harsányan Ajumma és rögtön a haját kezdte el önkéntelenül igazgatni. - Hát miért nem ezzel kezdtétek? - legyintett zavartan nevetgélve, majd kisétált a pult mellől egy széket kicibálva. - Üljön le fiacskám... akarom mondani igazgató úr. Milyen udvariatlan vagyok, hogy még hellyel se kínálom meg - kacarászott tovább az asszony, mire Jaejoong csak levágta a borítékot az asztalra és szúró tekintetét Yunhora függesztette.
- Köszönöm, de nem kívánok tovább maradni egy ilyen helyen. Csak tegyék el és legyen vége. Ezzel végeztünk - köpte a szavakat utálattal a hangjában és Ajumma is döbbenten állt meg a mozdulatban.
- Istenem, milyen udvariatlan - fintorodott el az asszony, és Jaejoong már fordult volna ki az üzletből, de Yunho elkapta a karját és visszarántotta, majd dühösen fordult felé.
- Milyen helyen? Hogy mondtad? - lépett felé kettőt fenyegetően a fiú, hogy szinte már összeért a mellkasuk.
- Mennem kell - válaszolta határozottan, de Yunhonak nem akaródzott olyan könnyen elengednie.
- Yunho, engedd el az igazgató urat. Nem látod, hogy dolga van? - ripakodott rá az asszony, de a fiú továbbra is Jaejoongra meredve válaszolt neki.
- Ajumma, nekünk még egy kis megbeszélni valónk van az igazgatóval, szóval meghívom egy italra - emelte fel a pultról másik kezével a kis sárga borítékot és büszkén forgatta a kezében, hogy mindannyian jól lássák. - Későn jövök - mosolygott az asszonyra, majd kirángatta az üzletből az öltönyöst.
- Mégis mit képzelsz? Megkaptad amit akartál... Mi a fenét akarsz még?!!! - háborgott Jaejoong miközben az előtte haladó srác megpróbált utat törni maguknak az éjszakai piacon lézengő emberek tömegében és maga után rángatta őt. Ahogy haladtak a tülekedő emberek között, érezte hogy a veríték lassan kiül az arcára. Gyűlölte a tömeget... hogy az emberek akár véletlenül is hozzáérhetnek, ahogy egymásnak nyomódnak mint a heringek a dobozban. Érezte a szoros ujjakat a csuklója körül, s hiába rángatta karját, nem tudta kihúzni a másik érintéséből. Már kezdett pánikba esni, amikor hirtelen egy jobb kanyarral elérték a kijáratot, és hirtelen az emberek tömegét felváltotta a csendes, jóleső friss levegő. Az épület mögötti rész kihaltnak tűnt, napközben innen vitték be a friss árut a piac területére, de éjszaka egy árva lélek sem volt a pislákoló lámpával kivilágított kis parkolóban. Megrémült, ahogy befészkelte magát a gondolat a fejébe, hogy talán itt akarja a másik eltenni láb alól. Elvégre nem ismeri, a pénzt megkapta, és lehet hogy így próbálja majd elhallgattatni, hogy ne tudja feljelenteni. Levegő után kapva rántotta ki karját a szorításból és megdermedve állt meg a parkoló kellős közepén.
- Mit csinálsz!? - kiáltott rá Yunho bosszúsan és már nyúlt volna vissza a kezéért, mire hátrált két lépést.
- Hogy is ne! Itt nincs senki! - válaszolta remegő hangján, de próbált bátornak tűnni. Kezét zsebébe süllyesztve markolt rá mobiljára. Egyfajta biztonságérzetet nyújtott számára, hogy akármikor segítséget kérhet vele, vagy nemes egyszerűséggel vághatja vele fejbe a másikat, ezzel egérutat nyerve magának.
- És az miért probléma? Mozdulj! - lépett felé szaporán, mire Jaejoong gondolkodás nélkül nekiiramodott az aszfalton. - Most meg mi van? - hallotta meg, ahogy a férfi utána kiált és a nyomába eredt.
- Hagyj békén! Már megkaptad a pénzed! - kiáltott hátra az igazgató, ahogy rohant előle. Kicsit idiótának tűnhettek, ahogy két felnőtt férfi kergetőzik az éjszaka közepén egy kietlen parkolóban, mint az óvodások.
- Nem lehetsz ennyire gyáva! - Yunho a derekát fogva lihegve vonszolta magát a másik után, ugyanis az egész napos kemény munka már eléggé kimerítette ahhoz, hogy most ne vágyjon a fogócskázásra.
Jaejoong már úgy érezte, talán nem érik utol, mikor hirtelen megcsúszott a sárban és egyensúlyát elvesztve terült el a mocskos földön.
- Oh, hogy az a... - motyogta bosszúsan, lassan négykézlábra emelkedve és szörnyülködve nézett végig méregdrága kabátján és öltönyén, melyet most tetőtől talpig sár borított.
- Mi a fennért rohantál el? - érte utol Yunho és térdén megtámasztva kezeit zihálva próbálta rendezni légzését.
- Te kezdtél üldözni! - vádaskodott hisztis hangon vissza, majd megérezte könyökén a másik érintését, ahogy felsegítette a földről. Ahogy végre lábán stabilan meg tudott állni, elrántotta kezét a másiktól. Yunho lassan végigmérte a kosztól borított testét és kitört belőle a jóízű nevetés. - Fogd be!!! - kiáltott rá ingerülten, ahogy kétségbeesve próbálta magáról ledörzsölni a sarat.
- Te tényleg egy szerencsétlen balfácán vagy - szorította szájára a kezét a férfi, de nem bírta visszatartani a kikívánkozó röhögést.
Jaejoongot a sírás kerülgette a helyzettől és megalázva érezte magát. Pont egy ilyen koldus előtt kellett pofára esnie... Elgyötört arccal fordított hátat a másiknak és remegő szájjal, szitkozódva dörzsölgette kabátját, de hiába volt mindennemű erölködés... a kabátja tönkrement. Yunho lassan abbahagyta a nevetést és némi sajnálatot érezve lépett a másik mellé.
- Ott van a kocsma a túloldalon - mutatott a parkoló kerítésén túl kivilágított kis ivóra. - Gyere, ott rendbe tudod szedni magad - tette tenyerét a hátára, mire az igazgató összerezzent.
- Nem kell, hagyjál! - morogta durcásan, de a következő pillanatban megragadták a karját és ismét húzni kezdték. Már se ereje se kedve nem maradt ellenkezni, így hagyta magát végighúzni a parkolón és betámogatni a kis vendéglátó helyiségbe.
Ahogy beléptek a kocsmába, rögtön megcsapta a cigaretta orrfacsaró szaga és a kpop zene halk duruzsolása a rádióból. Körbepillantva egy lélek sem volt rajtuk kívül, csupán egy vén szakállas öreg a bárpult mögött.
- Áh Yunho-ya! - intett vidáman az öreg a fiataloknak, mire Yunho szintén mosolyogva köszönt. - A szokásosat?
- Igen, és hozz egyet az új barátomnak is - kacsintott Jaejoongnak és elengedve kezét hagyta, hogy az durcásan levegye ázott kabátját és leüljön az egyik székre. - A mosdó ott van jobbra - intett az egyik sarokba, mire a fekete hajú gyilkolóan tőrdöfködő pillantással bámult rá.
- Ne szólj hozzám! - Ingerülten elfordította tekintetét.
- Áh... úgy viselkedsz, mint az exem - csóválta a fejét Yunho és ő is helyet foglalt vele szemben a kis asztalkánál. A saras férfi csak horkantott egyet felháborodva és kitartóan kezdte el bámulni a szomszédos asztal lábát. - Hé, nem ütötted meg magad? - nyúlt volna a másik keze felé, de Jaejoong hirtelen indulattal rákiáltott:
- Ne merj hozzám érni! - fújtatott dühösen, mire Yunho döbbenten pislogva visszahúzta kezét.
- Jól van nyugiiiii - hunyászkodott meg a szidástól, de azért az orra alatt elmotyogott egy apró szitkot. - Miért kellett elszaladni? - kérdezte kíváncsian fürkészve a szemben ülőt, de az csak kivörösödött arccal mérgesen fújtatott maga előtt. Szinte már bájosnak találta a zaklatott srácot.
- Nem mindegy? - motyogta durcásan és karba fonta a kezét, miközben az öreg bácsi kihozott nekik két üveg sojut, meg két poharat.
- Szét ne hord itt a mocskot, te fiú - ripakodott rá az öreg Jaejoongra, mire annak tátva maradt a szája. Hogy meri egy ilyen büdös kocsmáros megszidni pont őt? Yunho felé fordult, ahogy meghallotta annak prüszkölő röhögését, miközben töltött az italból egy pohárba, majd felé nyújtotta.
- Semmi gond Chong úr, majd vigyázunk - válaszolta helyette a nevető férfi, mire az öreg rosszalló pillantást vetett rájuk, majd fejcsóválva visszavonult a pult mögé. - Nesze - tolta az orra elé a sojus poharat, majd magának is töltött egy italt.
- Én nem iszok - fordította el dancosan a fejét és próbált lassan megnyugodni.
- Mi az, hogy nem iszol? - pislogott ki nevetve a pohara mögül, majd egyszerre lehúzta annak tartalmát.
- Figyelj, megkaptad a pénzed. Mit akarsz még? - kérdezte ingerülten.
- Csak iszogatunk. Nyugaloooom.
Ahogy Yunho vigyorgó, önelégült fejét nézte, legszívesebben odahányt volna. Az a koldus annyira nagyszerűnek képzelte magát, most hogy ott lapult a boríték a zsebében és hirtelenjében elkezdte játszani a jófiút. Az ilyen simlis alakok úgy is mindig egyre többet és többet szoktak kérni. Érezte, hogy nem fog olyan könnyen megszabadulni ettől a bajkeverőtől, mint ahogy először gondolta. Kelletlenül nézett az előtte lévő pohárra és kirázta a hideg.
- Oh... az elkényeztetett igazgató úrnak nincs ínyére egy ilyen koszos helyen iszogatni mint ez? - mutatott körbe ünnepélyesen. - De hát mit tehetnénk? Az igazgató úr is legalább olyan mocskos, mint itt a padló - röhögött bele a poharába. - Na mi van? Megnémultál? - pillantott rá kíváncsian a feketehajúra, mire az kényelmetlenül fészkelődni kezdett a helyén. - Szerencséd, hogy ilyen aranyos vagy - nevetett fel ismét, mire Jaejoong a füle hegyéig elvörösödött.
- Mit mondtál?! - kiáltott rá a szemben ülőre, de az csak dalolászott jókedvűen magában.
- Ne legyél ilyen puhány seggfej. Idd már meg! - bökött a fejével a pohár felé, mire Jaejoongban felment a pumpa. Hirtelen nem tudott parancsolni a kezének, az italhoz nyúlt és egyszerre hajtotta le ingerülten. Őt már pedig senki sem nevezheti puhánynak! Hangos köhögés tört fel belőle, úgy érezte, a folyadék menten szét égeti a torkát.
- Ez aaaaaz - kezdett tapsolni Yunho, és megint töltött a poharába. - Úgy iszol, mint egy lány - nevetett fel, amitől ismét bosszús lett. Maga sem értette, hogy miért hajtotta le a második pohárral is, csak be akarta bizonyítani, hogy nem egy gyenge alak, mint aminek a másik gondolja. - Kezd alakulni - mosolygott sejtelmesen a férfi és ismét megtöltötte a poharát.
- Ha van valami hátsó szándékod akkor bökd ki végre! Nem érek rá egész nap - morogta Jaejoong és már érezni kezdte az alkohol hatását, ahogy lassan a fejébe száll és szédelegni kezdett.
- Nem kéne ilyen ellenségesnek lenned, hiszen a fotó még mindig a telefonomban van - nevetgélt Yunho, ahogy a poharat forgatta maga előtt.
- Megkaptad a pénzt, töröld ki - adta a parancsot határozottan az öltönyös és oda sem figyelt, hogy mikor húzta le a harmadik pohár sojut is.
- Csak próbálom kiélvezni a helyzetet - rántotta meg a vállát és elmélázva kezdte bámulni a szemben ülő egyre kipirultabb arcát. - Hogy van a drogos öcsikéd?
- Nem drogos - vakkantotta és autómatikusan odatartotta a poharát a másiknak, hogy tölthessen neki.
- Ha az én öcsém lenne, jól seggberúgtam volna - bólogatott maga elé tudálékosan, majd töltött.
- De nem a te öcséd, szóval jó lenne, ha egyszer és mindenkorra lezárhatnánk a dolgot - csapta le a poharát Jaejoong és előre hajolt. - Nem fogom hagyni, hogy a családom jóhírével szórakozz!
Yunhonak se kellett több, hirtelen előrerendült és megragadta a másikat a tarkójánál fogva, hogy az ne tudja elhúzni a fejét rögtön. Orrukat csakhogy nem összeérintette már, ahogy éhes pillantással a kivörösödött arcot kezdte fürkészni.
- Milyen ellenállhatatlan vagy - kuncogott fel. - Azt hiszem mégis csak a természetben való fizetséget kellett volna választanom - mondta mély hangján, majd másik kezével előrenyúlt és két ujjával végigsimított az igazgató kézfején.
Jaejoong levegő után kapva, elvörösödött fejjel húzódott hátra és zavarában töltött magának még egy italt, majd lehúzta azt.
- Te megőrültél - válaszolta rekedten, ahogy lenyelte az erős italt és kezdte úgy érezni, hogy lebeg körülötte a helyiség.
- Te meg kezdesz részeg lenni - dőlt hátra fejcsóválva Yunho és gyönyörködve figyelte, ahogy a zavarban lévő férfi egymás után töltögeti magának az alkoholt, mint aki életében először iszik és rájön, hogy ez milyen jó dolog.
Ahogy lassan telt az idő, úgy egyre jobban kezdett feloldódni az alkohol hatására és a nyelve is megeredt rendesen, amit aztán sehogyan sem bírt kontrollálni. A kezdeti ellenséges vitatkozás átadta a helyét a tömérdek panaszáradatnak, aminek egy keményen dolgozó ember egy híres vállalatnál nap mint nap ki van téve. Észre se vette, ahogy egyre jobban adta ki magát a másik előtt, aki arcát tenyerén pihentetve figyelte, ahogy kipirult ábrázattal, részegen kiabálva szidta a saját öccsét, aki soha sem hallgat rá, és nagyapját, akinél hiába teper, soha sem érdemelheti ki a szeretetét.
- És a vén szivar képes volt azt mondani... - csuklott egyet. - hogy nem teszek meg mindent, hogy megköthessük a szerződést az amerikaiakkal. - Kivörösödött arccal bámult bele a sojus pohárba, mintha csak azzal veszekedne. - Utál engem! Soha sem szeretett! - kiáltozott, mire a pultos Chong úr feszengve melléjük lépett.
- Yunho-ya... vidd haza ezt a fiút végre. Elijeszti a többi vendéget - nézett végig rosszallóan az elázott igazgatón, aki immár nevetve borult rá az asztalra és cirógatni kezdte a saját poharát.
- De hisz nincs is más vendéged - tekintett körbe Yunho, meglepően józanul, mivel meglehetősen jól bírta az italt.
- Hát ez az! - dobbantott egyet ingerülten a férfi, és intve egyet hátat fordított nekik, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést.
- De hisz olyan jó a műsor - kuncogott fel, ahogy a bájos Jaejoongot figyelte, ahogy épp a szemeit hunyta volna már le motyogva az asztalra hajtva fejét. - Na gyere te selyemfiú, mennünk kell - állt fel a székéről fáradtan és a másik mellé lépve, felhúzta karjánál fogva.
- Nem! Még inni akarok - kezdett hadakozni Yunhoval és már nyúlt volna az üvegért, de elkapták a kezét.
- Szerintem épp eleget ittál már - nyögött egyet, ahogy felnyalábolta a részegest és elkezdte kitámogatni a kocsma ajtaján.
- Ahh de hideg van - nevetett fel Jaejoong, miközben a másik ráadta saras kabátját.
- Előző nap a drogos öcsi... most meg a részeges bátyj... ez az én formám - sóhajtott egyet, ahogy szembe állította magával a másikat és összébb húzta annak mellkasán a kabátot. Ahogy lassan felpillantott az igazgató arcára, nagyot kellett nyelnie. - Héj, muszáj ilyen csábítónak lenned? - kérdezte ingerülten, ahogy a nedvesen csillogó telt ajkakat megpillantotta az utcai lámpa fényében, majd a mélybarna szemeket, amik zavarodottan pillantottak rá. A karjaiban tartott fiú fel sem fogta a kérdést.
- Ah... - nyögött fel Jaejoong és megtántorodva előredőlt, a magasabb kabátjában megkapaszkodva, arcát a vállára hajtva.
- Hé! - kiáltott rá Yunho, majd lemerevedett, ahogy megérezte az alkoholtól bűzlő forró lehelletet a nyakán. - Minden férfival ezt csinálod? Normális vagy? - fogta meg a vállait és eltolta magától.
- Álmos vagyok - nyöszörögte csukott szemmel és kézfejével dörzsölgetni kezdte a szemét. Teljesen úgy viselkedett, mint egy álmos kiscica. Yunhonak hatalmas lélekjelenlétre volt szüksége ahhoz, hogy ne tegyen olyat a másikkal, amit még maga is megbánhatna.
- Hol laksz? - rántott rajta egyet, ahogy vonszolni kezdte magával az utcán.
- Ott... valamerre - mutogatott továbbra is csukott szemmel össze vissza és közben nevetett.
- Jól van, akkor hozzám megyünk - fogta szorosabban a derekát, és érezte, ahogy a másik teljes testével kezd ránehezedni. - Hé! Hééé! El ne merj aludni!
Ahogy elindultak az esőáztatta utcában a házak között, Yunho már meg is bánta, hogy magával rángatta ezt a srácot. A nehéz súly, melyet vánszorogva cipelt végig több háztömbön keresztül, megterhelő volt számára, mégis valamilyen izgatott bizsergést érzett a testében. A pöffeszkedő, elkényeztetett igazgató, aki megalázta, most kiszolgáltatva tart a lakása felé, ráadásul még a pénzt is elhozta neki. Mámoros érzés kerítette hatalmában, hogy egyszer az életben végre valamiben szerencséje volt, mintha megütötte volna a jackpot főnyereményt.
Nagy nehézségek árán tolta fel a kis kültéri lépcsőn a fiút, hogy elérhessék a kis omladozó, düledező tetőtéri lakását. Nem a legjobb környéken volt az otthona, mégis szerette. Talán a kilátás, mintsem az alacsony bérleti díj miatt választotta ezt a kis odút magának. A tetőről gyönyörű látvány tárult az ember szeme elé, ahogy a főváros éjszakai fényeit megpillantja az ember, és mindezek mellett remek rálátása nyílt az éjszakai piacra is. Minden este ott állt karba tett kézzel, és elmélázva arra gondolt, egy nap mindez az övé lesz... vagy még több.
Betámolyogva az ajtón az igazgató mintha egy kicsit észhez tért volna, ahogy a hideg levegőt felváltotta a kellemes meleg. Kinyitva szemeit kábán körbenézett az egyszobás kis lakásban, ami már már egy lyuknak volt betudható. Mindenütt dobozok, olcsó hamisított márkájú ruhák hevertek szerteszét, a sarokban egy nagy boxzsák lógott lomhán a plafonról, és mosatlan edények, szeméthalmok árasztották el a padlót és a mosogatót.
- Mi ez? - nevetett fel hirtelen és megpróbált az őt támogató férfira nézni. - Szóval ilyen helyen laknak a koldusok?
Yunho csöppet sem finomkodva lökte rá ágyára a másikat, ahogy elérték a bántó szavak a fülét. Már szinte hagyta magát megtéveszteni a másik csinos arcával. Hogy is felejthette el, hogy egy beképzelt, arrogáns, gazdag seggfej az AngelPassion leendő örökös jelöltje. És most ott fekszik az ágyán...
- Ha valami nem tetszik, felőlem az utcán is megfagyhatsz - válaszolta hidegen, ahogy megállt az ágy mellett és lenézett a részeg igazgatóra. Talán részegségének volt köszönhető, de már meg sem próbált felülni vagy akár megmozdulni. Abban a pózban, ahogy a takarók közé dobták, úgy is maradt, szétterült végtagokkal. Csupán pihegő lélegzetvétele és résnyire nyitott csillogó szemei tanúskodtak arról, hogy még magánál van.
- Egy nyomorult szélhámos vagy - jöttek a szavak Jaejoong ajkai közül, amit aztán önkéntelenül nyalt meg, mert kicserepesedett a hidegben.
- Szerinted olyan helyzetben vagy, hogy ilyesmit mondhass nekem? - kérdezett vissza cinikusan a másik és lehajolva elkezdte kigombolni a részeg fiú kabátját.
- Mit csinálsz? - próbálta erőtlenül eltolni a kezét, de mire észbe kaphatott már húzták le a nedves ruhadarabot elernyedt testéről. Yunho válaszra se méltatva kezdte lerángatni ezúttal a méregdrága olasz cipőket lábáról, amit azért kellően megcsodált magának. Egyszer talán ő is hordhat majd ilyesmit. - Ne nyúlj hozzám - jött az erőtlen próbálkozás újra a másikból, mire szánalommal telt pillantással nézett végig zilált külsején.
- Istenem... micsoda egy balfácán vagy - rázta meg a fejét elfintorodva, miközben az ágyban fekvő az inggallérját húzogatta a nyakán, mely szemmel láthatóan szorította. Gondolkodás nélkül ült le mellé az ágyra, és fölé hajolva elkezdte kigombolni az ingjét. Úgy érezte magát, mint egy apa, aki a részeg tinédzser fiáról gondoskodik.
- Hagyd abba - nyöszörgött fel elvörösödve az igazgató, ahogy próbálta megállítani tevékenységében, de Yunho nem hallgatott rá. Nevethetnékje támadt a gondolattól, hogy a másik most azt hiszi róla, hogy valami perverzséget készül elkövetni ellene, holott csak segíteni akart neki. Ő és az a nagy szíve... Ajumma szerint is egyszer ez viszi majd a sírba.
Jaejoong mozdulatai egyre lomhábbak és lassabbak lettek, majd felnyögve oldalra fordította a párnán a fejét. A mellette ülő lemerevedve bámulta a megfeszített nyakat és íves kulcscsontot, ami az inge alól szabadult fel, láttatni engedve a selymes fehér bőrt. Talán még életében egyszer sem találkozott olyan koreai emberrel, akinek ennyire világos és szép bőre lett volna. Hiába... a gazdag ficsúrok biztosan sokat tesznek azért, hogy így nézzenek ki. Talán még a lányokon is túltesz, gondolta magában, ahogy lassan végighúzta mancsát a puha felületen. Nem tudott ellene mit tenni, ő sem volt már teljesen józan, és meglehetősen nehéz volt eddig is visszafognia magát, ahogy az igazgató lassan öntudatlanul elcsábította őt az este folyamán. Megdöbbenve vette tudomásul, hogy egészen a mellkasáig kigombolta az inget, és nagyot nyelt, ahogy arra gondolt, meglesi a másiknak minden porcikáját. Már épp szétnyitotta volna rajta a ruhaanyagot, amikor erős szorítást érzett meg a vállán és rámeredt a csillogó szempárra, mely őt bámulta.
- Hánynom kell.
A megdöbbentő szavak hallatán még egy jól hangsúlyozott "Mivan?"-ra se futotta Yunhotól, amikor Jaejoong előre lendülve hirtelen felült és sugárban ontotta ki gyomrának tartalmát az ő ruhájára. Még levegőt venni is elfelejtett, ahogy mozdulatlanná dermedve tűrte, hogy végigfolyjon rajta a sárga trutyi, míg végül az igazgató elszédülve dőlt vissza a párnák közé az ágyra, mint aki jól végezte dolgát.
- Aishhh... ez a kis... fuh... - tört fel belőle a szitkozódás hirtelen, ahogy végre felocsúdott döbbenetéből, és végignézett bemocskolt ruháján. A bűnös vágyódás érzése hirtelen átadta magát a dühnek, és talán ettől tudott megnyugodni kissé. Ha ez nem történik meg, ki tudja mit lett volna képes művelni a másikkal. A zsebéből előhúzva egy zsebkendőt, próbálta magát megtisztogatni, de tekintete minduntalan a csendesen szuszogó, alvó férfira tévedt. Feje ernyedten dőlt oldalra, mancsa az arcához húzva, mintha csak egy ártatlan kisgyerek aludna az ágyában. Nagyot sóhajtott, ahogy arra gondolt, ezt az illetőt soha az életben nem lesz képes felképelni, pedig megérdemelte volna. Többször is. Már épp fordította volna vissza figyelmét a kabátja megtisztítására, ahogy hirtelen valami apró dolog a látóterébe került. Az igazgató mellkasán szétnyílt ing alól kikandikált egy kis hegnek a nyoma, amitől hirtelen deja vu érzése támadt. Előző nap is látta a másikon ezt a nyomot, még a klubban. Előre nyúlva végigsimított az érdekes, egyedi alakú sebhelyen és a felismerés váratlanul csapta arcon. Levegő után kapva, remegő kezekkel rántotta fel a földről az igazgató saras kabátját, és a zsebeiben turkálva a tárcáját kezdte el keresgélni, majd megtalálva azt idegegesen nyitotta ki, a másik igazolványát keresve. Ahogy megpillantotta a fotó mellett lévő Jaejoong nevet, remegő pillantását az ágyában békésen szunyókálóra emelte, majd rekedten suttogni kezdett:
- Jaejoongie?