Az árvák - 1. fejezet

Páros: YunJae (Jung Yunho x Kim Jaejoong)
Korhatár: 16
Bevezető: Egy világ mely a divat körül forog. A gazdagság és a luxus csillogó ékköve, az AngelPassion, mely Dél-Korea fényűző divatvilágának leghatalmasabb vállalata, s a kicsiny és szegényes Kangszo-i éjszakai piac egy aprócska ruhaboltja áll szemben egymással. Egy fiatal férfi céljául kitűzve a felemelkedést, hogy családján segítsen, semmi sem tarthatja vissza. Vajon mit fog tenni, ha legnagyobb ellensége pont az, aki múltjában és sorsának alakulásában fontos szerepet játszott?

Szerző: Andy
Az üres folyosó gyereksírástól visszhangzott az árvaház egy eldugott csücskében. A nap már rég lement, csupán az udvari lámpák adtak némi fényt a sötét raktár ilyesztőségének. Mikor végre kitárult a bezárt ajtó, a vén gondnok döbbenten pillantotta meg a zokogó kisfiút, aki az ajtó előtt ücsörögve várta, hogy végre valaki megmentse. Yunho még csak nem is a bezártság miatt volt kétségbe esve... hanem azért aki ezt tette vele.
Most, 20 évvel később is rémálmai voltak az esetről. Néha néha eszébe jutott gyerekkori játszópajtása az árvaházból, aki se szó se beszéd hagyta őt magára, az előbbi kegyetlenséget követően. Nem hibáztatta a kisebbet, elvégre ő is félt. Félt hogy elhagyják, emiatt inkább ő hagyott el másokat. Meg tudta érteni, persze... s így visszagondolva, már nem is haragudott, de valahol mélyen legbelül fájt neki.
Ahogy a nehéz zsákokat pakolta ki a piacon, mely roskadásig volt hamisított márkájú ruhákkal, mosolyogva pillantott fel az idős eladó hölgyre, aki vidáman csomagolta aznapi első vásárlójának megvett holmiját egy elnyűtt szatyorba. Szerette ezt az asszonyt. Soha de soha nem panaszkodott, elvégre szerető, gondos családra lelt végül, miután megszökött arról a szörnyű helyről, ahol hónapokat töltött el bezárva egy csomó másik elárvult gyerekkel együtt. Most felnőtt fejjel, szabadnak érezve magát szippantott bele a szmogos esti levegőbe, ahogy az éjszakai piac területét kezdték elárasztani a vidám vásárlók, a hangos zsivajt kizárva elméjéből, élvezte az életet. Nem volt sok, mégis volt neki valamije... szabadsága, családja, munkája, tető a feje fölött, s bár szegények voltak, mégis boldogok. Ez volt az ami számított és semmi más. Csak reménykedni tudott benne, hogy annak a kisfiúnak is olyan jó sorsot szánt az élet, mint neki, ha nem jobbat...
- Yunho, gyere ide és üdvözöld So Ra-t! - kiáltott oda neki az asszony, és ő továbbra is mosolyogva beletörölte tenyerét gyűrött pólójába, majd odalépett hozzájuk. Már tudta előre, hogy most mi fog következni.
- Üdvözöllek Nunim! Hogy megy az üzlet? - köszönt kedvesen, a szokásos lehengerlően sármos stílusában a lánynak. Ha őszinte akart lenni, nem volt az esete, de Ajumma soha sem az a típus volt, aki egykönnyen feladja fogadott fiacskájának a kerítőzést.
- So Ra épp most újságolta el, hogy szakított a barátjával. Hát nem szomorú? - rázta a fejét ál csalódottsággal a hangjában és titkon rákacsintott a fiúra. - Miért nem kíséred el egy italra és vígasztalod meg? - bökte oldalba fiacskáját, aki csak zavartan felnevetett.
- Yunho, rég láttalak... - nézett rá mosolyogva So Ra, akinek mint mindig, most is gondosan volt beállítva a haja, a sminkje és a ruházata is rendben volt, annak ellenére, hogy az olcsó piacon vásárolt magának, bár egy márkás ruhaboltban dolgozott.
- Igen... a zsákok miatt mindig takarásban vagyok - nevetett fel harsányan a férfi, nem is törődve nevelőanyja rosszalló pillantásával. - Halálra dolgoztatnak és még egy rament se kapok a fáradozásaimért - sóhajtott fel a férfi és csóválni kezdte a fejét, mire az idősebb nő jól hátbavágta őt.
- Miket beszélsz te léha gyerek! Ha most azonnal agyonvernélek akkor sem lennél szorgalmasabb egy lajhárnál! Istenem... - emelte az ég felé a tekintetét, ügyet sem vetve Yunho szúrós pillantására.
- Ah... Yunho-ya, mondani is akartam, hogy ha terepszemlét akarsz tartani nálunk, akkor még ma tedd meg. Holnap beugrik hozzánk az elnök unokája, hogy megismerkedjen az alkalmazottakkal. Elég nagy a sürgés forgás mostanában.
- Az elnök unokája? - szaladt fel Yunho szemöldöke a homlokáig. - Ma már semmiképp sem tudok menni. Árut szállítok ki, utána már csak zárásra érnék oda. Ah... micsoda balszerencse...
- Nem baj, majd megy holnapután. Azok az új kabátok várhatnak - legyintett az idős asszony, mire a férfi felháborodott.
- Ajumma, mégis ezt hogy gondolod? Az a lényeg, hogy mi legyünk a legelsők, akik az új termék másolatait piacra dobjuk. Ha a szemben lévő Ajusshi beelőz minket a silány anyagaival, akkor le is húzhatjuk a rolót - csapott rá a kis asztalra ököllel, mire az asszony ismét rávágott a hátára.
- Istenem, ez a gyerek nem nyugszik addig, amíg bajba nem kerül! Park úr soha nem előzheti meg a mi üzletünket! Tehát ha hülyeséget csinálsz és én megtudom, szíjat hasítok a hátadból! Megértetted!? - kiáltott rá az asszony, mire meghunyászkodva behúzta a nyakát.
- Értettem... - motyogta kedvetlenül.
Nem sokra rá So Ra elköszönt a nénitől és továbbállt. Bár megígérte a néninek, hogy nem fog semmi galibát csinálni, mégis furdalta az oldalát a kíváncsiság. Ha valaki értett a divathoz, akkor az ő volt, és nem tudta elképzelni, hogy bárki is, még ha rangban fölötte is áll, többet tudjon a ruhákról, elvégre már 14 éves kora óta dolgozott a piacon. Munkájának részét képezte az is, hogy a drágább üzleteket járva gyűjtse be a legújabb divat szerint készült termékek ötleteit, aminek köszönhetően családja üzletében is növelni tudták a keresletet a különböző ruháikra. Nincs jobb mint egy márkás ruhautánzat, amit fillérekért megkap a közember, és nem kell a fél fizetését otthagynia az AngelPassion boltjaiban. Kíváncsi volt, hogy ki az az ember, aki mindezt a csillogást és gazdagságot megörökli a nagyapjától, aki Dél-Korea divatvilágának irányítója. Az AngelPassion a világ egyik legsikeresebb divatmárkája. Talán mindig is az lebegett a szeme előtt, hogy hasonlót hozhasson létre befogadó szülei számára, hogy meghálálhassa mindazt a támogatást, pénzt és verítéket, amit rááldoztak, hogy kiegyensúlyozott felnőtt legyen. Hát felnőnie sikerült, de hogy kiegyensúlyozott lenne...? Szélhámossága néha hagyott maga után kívánnivalót és az állandó bajkeverés mesterének volt mondható. Tehát ebből következik, hogy nem hagyhatja ki a holnapi napot semmi pénzért sem! Kíváncsi arra a srácra és jól megfogja nézni magának az ellenséget, akit a jövőben le fog győzni és a drága ruhamárkájával együtt a földbe fogja tiporni!

***

Ahogy belépett az áruház egyik legfényesebben ragyogó üzletébe, hunyorogni kezdett. Első napirendi pont: a világítás borzalmas, tehát ki kell rúgni a belső tér dizájnerét. Lassan kimért léptekkel lépkedett a felsorakozott alkalmazottak előtt. Míg elhaladt a reszkető emberek előtt, akik teljes pompájukban kiöltözve tündököltek előtte, hogy lenyűgözzék és semmi kivetnivalót ne találjon bennük, felfordult a gyomra. Híresen hírhedt volt szúrós és goromba modoráról, tehát az emberek próbálnak minél jobb benyomást tenni rá, hogy megtarthassák állásukat. Bár még nem volt elnök, de igazgatóként komoly beleszólása volt mindenbe, ami a cég sorsát illeti. 25 évesen nem sokan mondhatják el magukról, hogy ennyi mindent tettek le az asztalra.
A következő pillanatban megtorpanásra késztette egy borzalmas dolog. A mellette álló nő reszketve vette tudomásul, hogy szúrós tekintete őt pásztázza... és a... cipőit.
- Oh istenem... - húzta el a száját Jaejoong, ahogy a lapos talpú cipőt bámulta, melyen látszódott, hogy Prada hamisítvány. - Azt hiszem kiégtek a szemeim - pislogott egyet a fiú és karba font kézzel a nő felé fordult.
- Igazgató úr... én... át akartam cserélni mielőtt megérkezett volna... de... - hápogott a nő remegve és a zokogás határán volt.
- Ugye nem azt akarja mondani, hogy ilyen cipőben szolgálja ki a vevőket az AngelPassion üzletében? Ugye meg sem fordult a fejében, hogy ilyet tegyen... kisasszony? - villantotta meg hófehér fogait telt ajkai között, és a nő szája már remegett a sírástól. Jaejoong a homlokát dörzsölte lehunyt szemekkel, majd felemelve kezét intett a lánynak, hogy elmehet, mire az kirohant hátra a raktárhelyiségbe.
- Kim úrfi, ne legyen ilyen szúrós kora reggel - szólalt meg a mögötte haladó öltönyös titkára, aki egyben jó barátja is volt.
- Junsu... az emberi hülyeséget nem bírom elviselni, ezt te is tudod. Ahh... - sóhajtott fel a fiú, majd odasétált az üzletvezetőhöz. - A világítás mindig ennyire zavaró? Azt akarják, hogy megvakuljak? És az a cipő... - kezdett bele agresszívan monológjába, mire a nő védekezésképp megszólalt:
- Bocsásson meg, rögtön intézkedek, hogy kicseréljék a világítást. Ami a cipőt illeti, biztosíthatom róla, hogy ez többet nem fog előfordulni. Elkerülte a figyelmemet, ezért elnézését kérem - hajolt meg mélyen az üzletvezető asszony, mire Jaejoong cinikusan elmosolyodott.
- Biztos vagyok benne, hogy többet nem fog előfordulni - mosolyodott el szelíden, majd besétáltak titkárával és az hölggyel együtt a hátsó irodába.
So Ra nagy levegőt véve fújta ki magát és megtámaszkodott a mellette álló próbababában, ahogy többi kollégája is legyezgetve magát tért vissza eddigi munkáját folytatni. Ahogy lélegzetvételét lassan rendezte, ujjakat érzett meg siklani a derekára és felsikkantott.
- Nunim, halkabban! - szólt rá Yunho széles vigyorral, aki egy gyűrött öltönyben feszített mellette, ami ízléstelen sárgásbarna színével már bántotta az emberi szemet.
- Hát te meg mit keresel itt? Nem megmondtam, hogy ma nem jöhetsz? - vágott rá vállára a nő indulatosan.
- Most miért bántasz? Kíváncsi voltam a vezérre - vont vállat unottan és körülnézett. - Merre van?
- Hátul van az irodában a főnökkel. Ah... ennél rosszabb már nem is lehetne - szorította össze szemeit és toporzékolni kezdett.
- Hé, hé... mi történt? - szorította meg a karját, hogy a lány egy kicsit lenyugodjon.
- Szegény Sun Hi-t úgy megalázta mindenki előtt, hogy egészen biztosan fel fog mondani.
- Ki? A főnök volt? - döbbent le Yunho.
- Nem, dehogy! Az elnök unokája! - ripakodott rá a fiatalabbra. - Ah istenem... azon se csodálkoznék, ha mindenkit kirúgna.
- Ne aggódj Nunim, nem fog kirúgni téged senki. Majd lerendezem vele - csapott ököllel a másik tenyerébe.
- Ne viccelj, az ilyeneknek annyi pénze van, hogy a végén még te húzod a rövidebbet - szólt rá a lány.
- Oh... nem ők azok? - kérdezte kíváncsian Yunho, és felpillantott a ruhaállványok fölött. - Hol van a góré?
- Ott elől! - mutatott rá So Ra és Yunho szemei elkerekedtek.
- Az a suhanc? - kiáltott fel hangosan, mire a lány megpróbálta szájára tapasztania  kezét, de már késő volt. Jaejoong észrevette őket és szúrós pillantását rájuk irányította.
- Istenem... istenem... végem van! Végem van! Megöltél Yunho! Megöltél! - toporzékolt a lány halkan, ahogy megpillantotta, hogy az igazgató és titkára feléjük veszik az irányt.
- Most mi bajod van? Nem csináltam semmit! - morgott rá barátjára. Hiába, nem volt mit tenni, So Ra olyan volt számára, mintha a nővére lenne, és meg kellett védenie, hogy ne veszítse el a munkáját. Ahogy látta közeledni a srácot, bukfencet vetett a gyomra. A fiú testén kifogástalanul állt fekete, élére vasalt öltönye, melyen egy apró ráncot nem lehetett észrevenni. Rövid fekete haja oldalra fésülve csillant meg a világítás fényében, és már messziről megérezte kellemes parfümjének illatát. Keskeny és nőies arca már már gyönyörűnek volt mondható, csupán sátánian csillogó szemei nem illettek rá az angyali arcra, mely láttán nyelnie kellett egyet.
- Maga miért nem végzi a munkáját? - jöttek a hangok a csinos telt ajkak közül és már el is párolgott a kezdeti varázs, melyet Yunho érzett. Hősiesen húzta ki mellkasát és állt be a reszkető So Ra elé kihívóan, majd biccentett az igazgató felé.
- Elnézést uram, én tartottam fel az alkalmazottját. Már megy is a dolgára... igaz? - fordult a lány felé, mire az gyorsan bólogatni kezdett és már el is iszkolt mögüle.
- Az saját dolgozóimat majd én utasítgatom, nem kell hozzá senki segítsége - emelte fel a fejét és tekintélyt parancsolóan végigmérte, majd félmosolyra húzta a száját. Yunho figyelmét ez nem kerülte el, kezdett zavarba jönni. Gondolta, ideje bevetni a szokásos trükkjeinek egyikét.
- Ahhh... látom nem indult jól az első találkozásunk. Hadd mutatkozzam be, Jung Yun Ho a nevem, a Tiéd a jövő Biztosítási társaságtól vagyok. - kezdte el előhalászni hamis névjegykártyáját zakója zsebéből, lehengerlő stílusát bevetve. Úgy gondolta, ha már nem alázhatja meg rendesen ezt a gazfickót, legalább jól megkopasztja a pénztárcáját. - Ha szánna rám egy kis időt, remek lehetőségeket tudok kínálni, hogy az üzlete...
- Dobjátok ki - forgatta meg szemeit Jaejoong és hátat fordítva a másiknak intett a két biztonsági őrnek mögötte, mire azok felé vették az irányt.
- Mi? Hogy mi? - döbbent le Yunho, miközben karon ragadták és elkezdték kifelé vonszolni az üzletből. - Hát így bánik a kuncsaftokkal is? Őrült balfácán! - tört ki belőle az elfojtott dühe, mire elérte hogy Jaejoong szúrós pillantással felé forduljon.
- Mit mondtál? - bökött felé állával és fogai kivillantak ajkai közül.
- Azt mondtam őrült balfácán! Háh! Egy köcsög vagy, tudd meg! Nem ijedek meg az ilyen gazdag rohadékoktól, mint te - kiáltott Yunho, hadakozva a kidobókkal, mire megfagyott a levegő az üzletben. Az összes eladó és vásárló a szája elé kapta a kezét és feszült csöndben figyelték a történéseket. Az igazgató levegő után kapkodott, ahogy próbálta feldolgozni agyában a sértéseket. Ez mégis hogy lehetséges? So Ra a hátsó sarokban ácsorogva egy keresztet vetett barátjára gondolva. Jaejoong felemelte a kezét a biztonsági őröknek, hogy engedjék el a férfit, aki lihegve fújtatva rázta le magáról az erős szorításukat, majd dühös mozdulatokkal megigazította magán a zakóját. Lassan odasétált a férfi elé, majd mit sem törődve magasságbeli különbségeikkel, megállt előtte. Lesajnáló, lenéző tekintetét végig futtatta rajta majd megcsóválva fejét így szólt:
- Ha nem lennél egy szakadt koldus, még meg is sértődnék azon amit mondtál... de... - nézett végig rajta újra, elfintorodva. - Nem érdemes rád egy percemet sem pazarolni... A ruhád, ahogy a névjegykártyád is, olyan hamis, mint az ábrázatod. Ha te biztosítási ügynök vagy, akkor én az angol királynő. - mosolyodott el az igazgató. Yunho fújtatott az indulattól és rákvörös arca majd meggyulladt a dühtől. - Az ilyen szánalmas emberek, hogy veszik a bátorságot, hogy belépjenek egy hozzájuk nem illő üzletbe? - mosolygott tovább negédesen, és előre nyúlva megigazította Yunho ingének gallérját, amit a fiú remegő, ökölbe szorított kézzel tűrt, tekintettel a mellette álló kétajtós szekrényekre. - Nem gondolod, hogy inkább az éjszakai piacon kéne üzletelned? A hozzád... hasonlók között - biggyesztette le ajkát álszomorúsággal, majd saját zsebéből elővett egy zsebkendőt és megtörölte ujjait benne, amivel előzőleg Yunho inggallérját érintette.
Ha késsel lehetett volna vágni a levegőt, akkor ez most lehetséges lett volna. A fiú egész testében remegve az indulattól és szégyentől abban a pillanatban bármire képes lett volna. Ezt megérezve So Ra odaugrott mellé és megfogta remegő karjait.
- Jobb lesz, ha most mész... - suttogta neki óvatosan és finoman elkezdte kifelé húzni az üzletből. Dühtől elborult fejjel mégis mit tehetett volna... követte a lányt. Ha balhét csinál, csak annyit ér el, hogy So Ra elveszíti azt a munkahelyet, amire évek óta vágyott és amiért keményen megdolgozott. Higgadtnak kellett maradnia és eltűrni a szenvedést, amit a nála feljebbvalók okoztak neki. Mindig ez volt... már gyakorlata volt benne. Csak nem mindig tudta ökölcsapás nélkül elviselni, az ilyen helyzeteket. De most muszáj volt...
Még egyszer visszapillantva a bejárattól már csak a hátát látta az igazgatónak, aki pöffeszkedve tovább folytatta az alkalmazottak kritizálását. Már alig várta, hogy a sárba tiporhassa ennek a ficsúrnak a büszkeségét... Nem ez volt az utolsó, hogy találkoznak.

***

Yunho egy hét elteltével sem tudta elfelejteni azt a megalázó jelenetet, amiben az AngelPassion igazgatójának hála része volt. Ha teheti, legszívesebben addig ütötte volna a fejét, míg az lélegezni tud. A sok szenvedés, amin ő és a családja az évek során átment... Ezzel nem csak őt, hanem az összes keményen dolgozó embert a piacon lealacsonyított. Tehetetlennek érezte magát a gazdagok megalázó viselkedése miatt. Hogy bármit csinál, az kudarcba fullad, és nem tudja megmutatni magából azt, amit igazán szeretne. Hogy elismerjék, tiszteljék... Mindennél jobban vágyott erre, de ez szinte lehetetlennek látszott. Minden porcikájával bántani akarta az igazgatót...
Ahogy legjobb cimborájával részegen dalolászva megálltak a következő klub előtt, érezte hogy ismét rátört az alkohol iránti szomjúság.
- Hyung, elég voooolt... nem bírok többet inni - nyafogott Yoochun, és már húzta volna a másikat tovább karjánál fogva, de az magával rántotta a bejárat felé.
- Még érzek egy kis józanságot - nevetett fel mámoros állapotban Yunho és beléptek a klubba, ahol már régóta ismerős vendég volt. Yoochunt egészen fiatal korától fogva ismerte, mikor még nem sodorta Ajumma mellé a sors. Akkoriban utcagyerekként tengették napjaikat és együtt járták meg a javítóintézetet is. Szoros és mély barátság alakult ki kettejük között az évek során.
Ahogy beléptek az épületbe, már repült is feléjük két dekoratívan kiöltözött nőcske, akik ismerős vendégként fogadták.
- Oppa, hogy hogy csak most jössz? Hiányoztááááál - nyafizott a szőke, alig 18-nak kinéző lány és kolléganőjével együtt elkezdték terelgetni a férfiakat egy privát szoba felé.
- Jaj mucikám, oppát nagyon de nagyon meg kell most vigasztalnotok - sóhajtott Yunho és tántorogva megállt a folyosón, míg a lányok kinyitották nekik a szoba ajtaját. Abban a pillanatban kivágódott a mögötte lévő ajtó, és onnan szabályosan kiesett két férfi - szintén tántorogva - akik sikeresen fellökték őt és Yoochunt.
- Mi a franc! - kiáltott fel barátja, majd ő is a két férfi felé fordította pillantását.
- Nem látsz a szemedtől? - jegyezte meg a fekete hajú szúrósan, majd felemelte fejét, és Yunho majdnem elájult a sokktól, amiben része volt.
- ÁH, EZ A KÖCSÖG!!!!!? - kiáltott felháborodva, mikor realizálta tudatában, hogy ez bizony az AngelPassion igazgatója, s éppen támolyogva próbál kivonszolni egy fiatalabb srácot a szobából, aki már egy cseppet sem tűnt szomjasnak.
- Tűnj az útból! - kiáltott vissza Jaejoong és nagyot taszítva rajta megpróbált ellavírozni a kisebb srácot cipelve.
- Micsoda meglepetéééééééés! - kezdte a kötekedést Yunho és visszarántotta a másikat a karjánál fogva, mire Jaejoong elengedte a fiatal fiút, aki nemes egyszerűséggel folyt ki a karjai közül a padlón elterülve, miközben vihogott.
- MÉGIS MIT KÉPZELSZ, MIT CSINÁLSZ? - kiabált rá indulatosan, és látszódott rajta, hogy már nem kell sok, hogy elszálljon az agya a stressztől.
- Háh... nem ismersz meg? Az üzletből... egy hete - dülöngélt Yunho és megkapaszkodott a mellette álló Yoochun vállában, másik kezével Jaejoong felé mutogatva.
- Áhhh... a koldus! Gratulálok, ez a hely igazán illik hozzád - fintorodott el a fiú, és a leguggolt a fiatal sráchoz.
- Changmin, ébredj! - szólt rá a fiúra és gyengéden pofozni kezdte annak arcát, hogy magához térjen.
- Hyuuuung... szeretleeeeek - tárta szét a karjait a fiatalabb és megpróbálta megölelni az idősebbet, de az eltolta magától.
- Hogy tudtam, látod Yoochun! Ez egy mocskos köcsög aki kisfiúkat szed fel... Ahjjj... ha ezt a híres nagyapád tudná, biztosan csalódott lenne. - Nevetésével mit sem törődve próbálta ébresztgetni tovább a fiatalabbat a földön térdelő, majd érintést érzett a vállán. - Süket vagy? Azt mondtam, egy nyomorult köcsög vagy! Most nem mersz visszapofázni, hogy nincsenek melletted a gorilláid, mi?
- Yunho, fejezd be! - rángatta meg felsőjét a mellette álló barátja, de csak lerázta magáról a másik ujjait.
Jaejoong kirántotta vállát a fiú szorításából és ingerülten pillantott fel a fölötte állóra, akinek dagadt a melle a büszkeségtől, hogy ezúttal ő került fölénybe. Az igazgató szemeiben talán még némi félelmet is ki tudott venni, ami borzasztóan növelte az önbizalmát, s még jobban belelovalta magát a kötekedésbe.
- Nincs értelme szóváltásba keveredni egy részeg koldussal - köpte a szavakat Jaejoong és már fordult volna vissza Changminhoz, mikor érezte, hogy felrántják a földről és a falhoz vágják, teljes erővel. A két lány ijedten sikoltott fel és rohantak végig a folyosón, míg Yoochun megpróbálta visszatartani Yunhot, a verekedéstől.
- KIT NEVEZEL TE KOLDUSNAK?!!!! - ordította ingerülten, s megragadva a kisebbet öltönyénél fogva, még jobban a falnak préselte, míg Jaejoong levegőért kapott.
- Hyung, elég legyen! - kiáltott rá barátjára Yoochun, de az nem hagyta, hogy lerántsák a másikról.
- Ez egy őrült, szedd le rólam! - Jaejoong kétségbeesett hangja még több bátorságot adott a részeg Yunhonak és a képébe nevetett.
- Most milyen érzés megalázva lenni? Egy ilyen nyomorult köcsög, mint te... azt sem érdemli meg, hogy levegőt vegyen! - kiáltott rá egész közelről, miközben az igazgató az arcát elfordítva, összeszorított szemekkel érezte, ahogy a másik nyála az arcába fröcskölődik.
- Hyung! - kiáltott rá Yoochun, majd hangos léptekre lettek figyelmesek a folyosó végén. - Hyung, a biztonsági őrök! Ki fognak minket dobni, hallod?! - rángatta tovább a karját, de az nem engedett.
- Na mivan? Megnémultál te balfácán? - rázta meg ismét a falnak szorított fiút, majd kezét felvezette arcára, hogy hüvelykujjával lefogja annak reszkető alsó ajkát. Jaejoong egyre gyorsuló lélegzetvétele már már fuldoklásnak volt hallható, ahogy kerekre tágult szemekkel meredt fogvatartójára. Az érintés az arcán, elviselhetetlen volt, szinte égette a bőrét, mint mindig. Undorítónak és mocskosnak tartotta, a pánik elborította az agyát.
- Ne érj hozzám... neh... - csuklott el a hangja kétségbeesve, és Yunho felismerve a férfi halálfélelmét, döbbenten pislogott a falnak lapítottra. Hiába volt részeg, az emlékek egyszeriben villantak be agyába, s egy reszkető kisfiú képe jelent meg szemei előtt, akivel 20 éve találkozott utoljára. Feszengve emelte le tenyerét a reszkető férfi arcáról, majd hátralépve megpillantott valamit, ami kikandikált a zilált külsejű igazgató ruhája alól. Inge a dulakodás közben félig szétnyílt, így előkerült egy régi sebhelynek látszódó nyom bal melle fölött. Döbbenten meredt az apró nyomra, mire Jaejoong összehúzta magán a fölsőjét és hátrált két lépést a fal mentén.
- Az a heg... - kezdett bele kábultan Yunho, de a másik meg sem hallva guggolt le a földre ismét társa mellé és próbálta ébredésre késztetni.
- Hyungnim! - kiáltott Yoochun újra kétségbeesve, mire végre ráeszmélt, hogy egy hatalmas darab dühösen tomboló kidobó halad feléjük sebes léptekkel, és a koponyás tetoválások a karján se kecsegtettek semmi jóval. - Mennünk kell! - szólt rá ismét, de Yunho a földön térdeplő Jaejoongra meredt, aki halálra rémülve próbálta észhez téríteni a fiatal srácot. Már hagyta volna magát elráncigáltatni onnan Yoochunnal, de hirtelen visszafordult.
- Changmin kelj fel azonnal! Nem hallod?! - kiáltott rá a fiatalabbra az igazgató a könnyeivel küszködve, de már késő volt. A hatalmas sittes kinézetű hústorony már föléjük magasodva készült a halálos erejű ütésekre, amikor hirtelen hasba rúgta valaki mellőlük és a kidobó beesett az egyik szoba ajtaján. Halálra vált arccal pillantott fel maga mellé, és Yunho dühösen fújtató alakjára lett figyelmes. A következő pillanatban már fel is rántotta a földről, majd az ájult fiú után nyúlva a vállára vette őt, mint egy zsákot, Jaejoongot pedig karon ragadva rángatta kifelé, végig a folyosókon rohanva, nyomukban az immár három kidobó emberrel, akik szent célnak tűzték ki, hogy agyonverjék őket.
A táncterembe berontva a dübörgő zene és a sötétben villódzó neonfények, valamint a táncoló emberek tömege tökéletes menedéket nyújtott számukra, míg elértek egy olyan hátsó kijáratot, melyet Yunho már nagyon jól ismert. Nem egyszer került már ehhez hasonló szituációba, csak ezúttal két kolonc is a nyakába szakadt. Yoochun valószínűleg már rég elmenekülhetett, mert sehol se látta maga körül, hiába forgolódott, csak a rémült Jaejoongot pillantotta meg maga mellett, akinek továbbra is a karját szorongatta, miközben húzta maga után. A Changmin nevű fiú egyre nehezebbé vált, így mikor végre kivágódtak a nehéz vasajtón a sötét sikátorba, nagyot sóhajtva dobta le magáról a fiút, nem túl finoman kivitelezve.
- Changmin! Úristen! - kiáltott az igazgató és aggódva térdelt le a fiú mellé, hogy megnézze jól van-e. - Miért kellett ilyen durvának lenni?! - pillantott fel a másikra szúrós szemekkel, majd újra visszafordította tekintetét a kisebbre.
- Be van lőve, nem látod? Úgysem érez semmit - válaszolta indulatosan, majd fájós vállait kezdte masszírozni. - Egyébként nagyon szívesen...
- Nincs belőve... csak... részeg - motyogta a férfi és megpróbálta felültetni a kábult fiút a hideg aszfalton.
- Jah persze... részeg. A részeg az én vagyok! Ez a srác tele van droggal, nem először látok ilyet - mutatott rá a földön terpeszkedőre.
- Az nem lehet... - rázta a fejét a férfi továbbra is, és próbálta Changmin nedves hajfürtjeit kisimítani az arcából.
- Aggódsz a szeretődért, mi? Egy kicsit fiatal hozzád - húzta el a száját Yunho, mire egy dühös pillantást kapott válasznak.
- Ő az öcsém! - Döbbenten meredt rá a dühösen fújtató, könnyes szemű igazgatóra, akiről most per pillanat egyáltalán nem volt elmondható, hogy az AngelPassion leendő örököse. Öltönye és haja zilált volt, arca kipirosodott a dühtől, szemei pedig vérvörösek voltak. Talán egyfajta sajnálat kerítette hatalmába, de nem bírta levenni a szemét a szerencsétlen párosról.
- Aish... menny innen! - guggolt le melléjük, és arrébb lökve Jaejoongot, megragadta Changmin pólóját és maga elé húzva lekevert neki egy iszonyatosan nagy pofont. A mellette ülő még levegőt is elfelejtett venni a sokktól, de az ütés hatása nem maradt el. A fiatal srác kinyitotta szemeit és vigyorogva nézett szét kábult tekintettel a jelenlévőkön, majd megpillantva Jaejoongot elkiáltotta magát:
- Hyuuuung! Szeretlek!
- Ahj... szánalmas - csóválta a fejét Yunho és Jaejoongra nézet, aki sokkos állapotban bámult kettősükre.
- Te megütötted őt! Hogy merted?!!!! - kiáltott rá, és belekapaszkodott abba a karjába, amivel tartotta a legkisebbet.
- Ismétlem... nincs mit! - forgatta meg szemeit Yunho és böfögött egy jóízűt, majd rámosolygott. - Hol van a kocsid? Gondolom van kocsid...
- Micsoda lángelme vagy. Igen, képzeld, van kocsim! - válaszolta ingerülten és átvette öccsét a részeg férfitől, majd nagy nehezen átkarolva, talpra állította. Látva a két testvér szerencsétlenkedését - akik egyáltalán nem hasonlítottak egymásra - megsajnálta őket és arrébb lökve Jaejoongot átvette tőle az öccsét és elkezdte kicipelni a sikátorból.
- Zsörtölődés helyett inkább szedd rendbe a ruhádat te selyemfiú, és mutasd az utat! - Yunho szavai hallatán ismét levegő után kapkodott a sértettségtől.
- Mégis meddig akarsz még így hívni te koldus? Engedd el az öcsémet! - rángatta meg a karját.
- Aishhh...!!! Ha hagyom, hogy te vidd, akkor még a végén összeveri magát a srác az aszfalton! ÉS NEM VAGYOK KOLDUS! - kiáltott rá és nagyot rántott Changminon, mire az felnyögött kábultan.
Jaejoong jobbnak látta öccse érdekében, ha nem szól semmit, csak előreszaladt, hogy megkeresse gyönyörű fekete Ferrariát, amihez nagy nehezen odaértek.
- Látom van mit a tejbe aprítanod, te kis buzeráns - nyögött fel Yunho, ahogy a nehéz tehertől megszabadulva befektette a srácot a hátsó ülésre.
- Senki sem kérte, hogy ezt tedd! - kiáltott rá a fiú.
- Igazán? Hát jó... - vont vállat Yunho, és elkezdte Changmint a lábánál fogva kihúzni a kocsiból.
- Neh! Nee! Hagyd őt! Jó! Köszönöm, most már elmehetsz - ugrott oda az öccséhez és gyengéden visszafektette az ülésre.
- Milyen gondoskodó vagy... a férfiak biztos oda vannak érted - fintorodott el, és a másik kerek fenekében kezdett el gyönyörködni, aki deréktól lefelé lógott ki a kocsiból, hogy minél kényelmesebb pózba helyezhesse el testvérét. Dühösen egyenesedett fel és kipirult arca, kócos hajával együtt egyfajta durcás bájt kölcsönzött külsejének.
- Jó volna ha visszafognád magadat, mégis mit képzelsz, kihez beszélsz?
- Egyem meg de tündéri vagy - sóhajtott gúnyosan Yunho. - Megmentettem a szaros életedet, meg a drogos taknyosét, és ez a hála?
- Mit akarsz ezzel? - bökött felé indulatosan az öltönyös.
- Mégis mit akarhatok tőled? - nevetett fel kárörvendően, majd elővette zsebéből telefonját és lefotózta a szerencsétlen párost az autónál. - Ez egy gyönyörű címlapfotó lesz, nem gondolod?
- AZONNAL TÖRÖLD KI! - kiáltott rá Jaejoong és nekiugorva megpróbálta kivenni a telefont a másik kezéből, de csak azt érte el, hogy az ő karját ragadták meg, és kicsavarva azt nekinyomták a kocsi oldalának.
- Lassan a testtel - duruzsolta Yunho és az igazgató hátának nyomva magát a füléhez hajolt. - Mindennek ára van... ennyire hülye nem lehetsz, hogy még ezt sem tudod.
- Engedj el... - nyüszített fel az alatta vergődő, és a pánik ismét kezdte hatalmába keríteni. Yunho rászorított a szerencsétlen karjára és erősebben nyomta a kocsihoz, mire Jaejoong felnyögött.
- Ez a hála? Hm? Megalázol egy csomó ember előtt, de én megmentem az életed. Nem érzed az igazságtalanságot? Hmm? - sutyorgott tovább a fülébe, de valami oknál vezérelve mélyen beleszagolt a fiú nyakába, aki ijedten összerezzent. Talán a részegségnek, vagy a parfüm csábító illatának tudhatta be különös viselkedését, de mámorral töltötte el a helyzet.
- Mennyit akarsz? - kérdezte halkan Jaejoong, miközben próbálta minél messzebb húzni fejét a másik arcától.
- Egy ilyen pénzeszsáknak, mint te, nem okozhat problémát egy kis adomány a szegényebb embereknek, igaz? - döntötte neki a fejét barátságot színlelve és felnevetett. - Azt hiszem 10 millió von még nem pofátlanság a részemről.
- 10 millió?!!! - kiáltott fel az igazgató. - Normális vagy?!!
Kiáltozása nyögésbe fordult, ahogy Yunho még nagyobbat taszítva rajta, immár olyan mértékben hozzápréselte a kocsihoz, hogy félő volt, átpréseli őt rajta.
- Miért? Azt hitted, hogy természetben kérem a fizetséget? - nevetett fel ördögien, és egyik kezét levezette a másik derekán, egészen a fenekéig, mire az nyelt egy nagyot.
Karjai között reszketett az az elkényeztetett gazdag seggfej, aki egy csomó ember előtt tiporta el büszkeségét és alázta meg szóban nem csak őt, de a hozzá hasonló közembereket is. Most viszont, ahogy ott állt előtte kiszolgáltatottan és gyámoltalanul, már egyáltalán nem jelentett számára semmit a bosszú. Az elégtétel megvolt azzal, hogy a másik rászorult a segítségére, de mégsem akarta olyan könnyen elengedni. Talán tényleg a parfüm illata késztette ilyesmire, de teljesen elbódította a törékeny férfi közelsége. Ha tehette volna, reggelig kínozza a másikat, de a kocsiban fetrengő bedrogozott srácra pillantva megkegyelmezett neki. Azt a srácot valakinek orvoshoz kell vinnie minél hamarabb, hogy kimossák a szervezetéből a drogot. Nem tűnt komolynak a dolog, de nem akart senki életével sem játszani.
- Megadok bármit, csak engedj el... kérlek... - jött a megtört és halk válasz, mire felhúzott szemöldökkel pillantott rá az elvörösödött fülekre.
- Tudsz te szépen is beszélni a te Hyungodhoz, ha akarsz - vigyorodott el szélesen, majd amilyen durván leszorította, most olyan gyengéden vette le róla mancsait és lépett el mellőle.
Jaejoong reszketve fordult meg, karjait maga körül tartva és kócos haja arcába lógott, mely mögül könnyes szemeire lett figyelmes. - Most elengedlek, mert eléggé leharcolt a öcsikéd, de holnap este várlak a Kangszo-i éjszakai piacon. Keresd a LovelyBird üzletet.
- Cöh... jellemző... - motyogta halkan Jaejoong, de Yunho ezt is kitűnően hallotta. Válaszként csupán felé tartotta a telefont, rajta egy csodálatos fotóval, amin zilált külsővel áll a kocsi mellett, hátsó ülésen pedig amúgy sem túl jó hírű testvére terpeszkedik belőve. Akárhogy is utálta a másikat, muszáj volt engedelmeskednie, különben a jövője rémálommá változik.
- Nincs átbaszás, vagy megy föl a netre a kép. Megértetted? - fenyegette tovább Yunho, aki már cseppet sem érezte magát annyira részegnek, mint eddig.
- Értettem - válaszolta halkan a másik lehajtott fejjel, majd félve felpillantott a férfira. - Most már elmehetek?
- Ahj... Menny! Menny! - mutatta kelletlenül, majd hátat fordított és elindult a kis utcán hazafelé. Mikor az utcasarokhoz ért még kíváncsian visszapillantott. Az igazgató már a kocsiban ült és a kormányra borulva próbálta rendezni zaklatott idegállapotát. Felhorkantva emelte le róla tekintetét és folytatta útját hazafelé, zsebében a kincset érő telefonnal, mely egy olyan képet tartalmazott, ami bizony sok sok ételt biztosított családja asztalára. Ha a pénz miatti mámoros gondolat mellé nem fészkeli be magát az igazgató iránti szánalom, talán semmi sem szabott volna gátat ujjongó boldogságának. Bár bosszút állhatott, mégsem érezte tőle magát jobban, s ahogy visszagondolt a karjaiban tartott reszkető testre, csak még nagyobb késztetést érezett arra, hogy valamilyen módon bántsa a fiút. Mindent el akart venni tőle és kiszolgáltatottnak szerette volna látni. Hogy levegőt se vehessen, amíg ő engedélyt nem ad rá, hogy a hatalmába kerítse és megfertőzze az életét olyan mértékben, hogy legrosszabb rémálmaiban is csak őt láthassa. Ennek a beteges vonzódásnak nem tudta megmagyarázni az okát, csak egyszerűen érezte magában, mélyen legbelül, és nem tudott szabadulni tőle. Nagyot sóhajtva markolta szorosan zsebében a telefonját, és alig várta a holnapi napot, hogy józanul és szemtől szemben kezdhesse el terrorját, amire esélyként tekintett a családja jövőjének jobbá tételére. Akármilyen áron is...