Borús idők...

Bár szeretem az esőt, de azért a jóból is megárt a sok néha. -.-" Kezdeti lelkesedésem a dolgok iránt is alább hagyott (legyen szó bármiről). Sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem és egyenlőre még nem vagyok abban a fázisban, hogy össze bírjam szedni magamat... Az ígérgetett munka, amit annyira vártam, nem fog bekövetkezni. Ténylegesen kijelenthetem, hogy át lettem verve. Persze az ilyen pofonok az élettől megerősítenek minket, de én most csak töménytelen utálatot érzek minden iránt. Szomorú vagyok, mert a barátaim nem foglalkoznak velem (kivéve talán egy személyt, aki több mint 15 éve kitartóan mellettem van), de a többiek támogatása is jól esne néha, és nem csak akkor jelentkeznének amikor nekik van problémájuk, vagy nekem kéne valamit segítenem. Legyek akármennyire is magam alatt, úgy sem találkoznának velem hipla-hopp ha én azt mondom, "na gyerekek, most kellenétek, mert nagyon ki vagyok akadva..."

Visszatérve a munkához, a csávó meghirdette újra az állást és látszott a fején, mikor betértem hozzá, hogy abszolút "nem rám számított". Én most nem tudom, hogy összekevert e valakivel, vagy csak simán szívatni akart, de egyből lejött, hogy nem kér belőlem egy icipicikét sem... persze azért a múltkori ingyen munka jól jött neki... -.-" szemét... Most már akkor sem vállalnám el, ha térden állva könyörögne. Persze majd hív, azt mondta... jah persze... azóta is arra várok. :'D És akkor még én kuncsorogjak azért, hogy grafikusi meló helyett 9 órából csak max egyet-kettőt tölthetnék gép előtt, mert a maradék időben épületet kell takarítani "takarítónő hiányában". Hát azt mondom az ilyenre, hogy lóf*sz a s*ggébe! :)))

Így is másfél hetet kellett várnom, hogy ezt meg bírjam írni a blogba, mert egyszerűen annyira elszállt az életkedvem. Érzem, hogy megint őszig kell várnom a következő közfoglalkoztatásig és így fognak telni a napjaim az idő végezetéig... Már megbántam egy csomó mindent, hogy nem küzdöttem jobban azért a továbbtanulásért, így most egy év megint csak kimarad. Senki nem fog kapkodni egy túlsúlyos magába forduló leányzóért... :( Néha már tényleg elhiszem, hogy a külsőn múlik az, hogy talál-e az ember munkát.

Mivel időm tengernyi és leginkább csak szenvedek itthon (ilyenkor általában semmihez sincs kedvem), még inkább elszomorít, hogy nem jelentkeznek olyan emberek maguktól, akik fontosak a számomra, hogy "na gyere te szerencsétlen, találkozzunk, mert úgyis túl sok a szabadidőd". :( Igenis rosszul esik, hogy másként néznek rám ilyenkor... Mintha az én hibám lenne az egész! És valóban! Tudom, hogy azt gondolják, én tehetek az egészről, hogy nem találok munkát, hogy nem kellek senkinek. :) Most nagyon depi hangulat van, szóval az esővízzel együtt úszkálok az önsajnálatban... Olyan szépen elterveztem mindent. Munka, egy évig pénzgyűjtés, aztán irány Japánt felfedezni, utána pedig továbbtanulás. Semmi sem úgy alakul, ahogy én azt szerettem volna. Az áhított új telefonra se merek jelenleg beruházni, mert nem szórhatom el csak úgy a spórolt pénzemet. Ennek hosszú hosszú ideig ki kell tartania, amíg nem jön az újabb közfoglalkoztatás. Utálom... nyomorult világ.

Milyen jó is lenne most Tokióban ázni az esőben. :) Olvasom mostanában két leányzó blogját, akik mind a ketten meg tudják valósítani az álmaikat. (egész biztos vagyok benne, hogy sokan tudják kikről van szó XD, de neveket nem írok ki ^^) Örülök nekik, és igen, bár féltékeny vagyok, de ha ők nem lennének, akkor még ennyit sem kaphatnák a világból, amennyit ők elénk tárnak a beszámolóikkal és képeikkel. Talán néha ez tartja bennem az erőt, ha nekik megy, akkor nekem is. :'D Bár ez nem így működik. A megfelelő személyiségnek is meg kell lennie ahhoz, hogy valaki elérhessen az életben valamit. Szóval a küzdeni akarás és a kitartás. ^^ Na ez alapból hiányzik sok embernél, mint például nálam. És be is ismerem. Valahol legbelül tudom, hogy úgy sem fogok tudni elérni ilyen dolgokat az életben, de ha a remény nem lenne, akkor már kb nem is volna értelme az életemnek. Szóval ha nem is valósulnak meg az álmok, de muszáj életben tartani őket, hogy ezáltal élni tudjak. Hát kicsit bonyolult vagyok, de ez van. :')

És a blogspot is most szarol velem. -.-" Ahhj... Na de akkor is beszenvedem ezeket az esős képeket Tokióról, mert most ez kell. :) Az álmok még esős időben is álmok maradnak. :'D
Lehet az a bajom csak, hogy hagytam, a blogbejegyzések száma túllépje a fanfictionök számát. Viszont ilyen lelkiállapotommal ne várjatok happy történeteket. :( Igyekszem irkálni, végre van szövegszerkesztőm (bár nem word). Hamarosan lösz friss. Chu~