Veronicas, kaja és szenvedés...

Pénteken voltam végre állásinterjún. *-* Sajnos azt kell mondanom, eddig ez volt az első interjúm. -.- A színházba ugye baráti csevegés után vettek fel, ott semmi állásinterjú szaga nem volt a dolognak. És hát eddig nem is hívtak vissza sehonnan, szóval ez volt az első. :) Nem nagy dolog, Tescoba pékek mellé kemencésnek. Nagyon durván ideges voltam, de végül jól alakultak a dolgok, bár nem bízok benne annyira, hogy felvesznek. Biztos egy jobb fizikumú emberkét választanak, akin látszik, hogy gyorsabban tud dolgozni, de azért megpróbáltam. Bennem ott tombol a bizonyítási vágy, szóval lazaság van. Egy hét múlva értesítenek, de ez az egy hét 2-3 nap múlva letelik. :'D Szóval nem hinném, hogy bármi is sikerült volna. Viszont örömhír, hogy több mint egy éve vagyok a munkaügyi központban regisztrálva, így már járhat nekem a szociális segély (remélhetőleg) *-*. Szóval ha nem szólnak Tescoból, akkor szépen utánajárok ennek és megigényelem. Jó hát nem egy nagy összeg, de az ember 25ezer ft-nak is tud örülni havonta, ha nincs éppen más. xD

Hétfőn pedig Annával lazultunk a városközpontban picit (míg el nem kezdett zuhogni az eső -.-) és elmentünk a Levesbárba. Az itt vásárolt étkeket a második képen tekinthetitek meg. :3 Pesztós malacragus leves és hozzá járt mézes mustáros sali. Ez volt összesen 600 pöngő kuponnal. Szerintem teljesen megfizethető, és bár kicsinek tűnik (amúgy nem kicsi xD), iszonyat laktató az egész. Elég szomorúak voltunk, hogy az aznapi menühöz sali járt és nem pite, mint általában, így plusz 360 garasé vettünk egy-egy nagy szelet pitét. *-* Az enyém spenótos csirkemelles pite volt (óóóriási :D), Annáé pedig cukkinis mozarellás (sajnos ő kisebbet kapott XDDD). De valami eszméletlen jót kajáltunk. Ilyenkor általában beülünk az Ifjúsági Otthon teázójába is és áttárgyaljuk a készülő mangánk dolgait. *-* Gyönyörű lesz. Bár eléggé kétséges, hogy kész lesz a következő nemzetközi pályázatra, de azért haladunk. :)
No hát nagy dologra határoztam el magamat. Elmegyek endokrinológushoz, és kivizsgáltatom magamat, hogy miért nem tudok fogyni stb stb. Sejtem, hogy mi a gond nálam és régebben is el lettem már küldve dokihoz, de nem csináltam végig a kezeléseket, amit nagyon bánok már. :$ Szóval egy sor vizsgálat vár rám és egy rakat pénzbe is lesz, mert ugye magánrendelésre megyek. :3 Aminek örülök, hogy anyu is kivizsgáltatja magát, így nagy az esély rá, hogy az ő gondjai is megszűnnek ezzel. Kapunk gyógyszert, tudunk majd fogyni, és egy csomó egészségügyi probléma is megszűnne, ami nem volna hátrány. Ez persze még idő kérdése, mert nem megy egyik pillanatról a másikra. 26-án megyek az első konzultációra. Addigra el kell mennem vérvételre is. T^T Omg... De kemény leszek, mint egy csillámfaxláma ^-^. Szóval lassan de biztosan, a fogyás útjára lépek. Erről elég sok beszámolót olvashattok majd a jövőben. *-*

Majd elfelejtettem a poén képet a végére. :'D Ez már ezer éves, és azt hittem elveszett, de megtaláltam valamelyik nap. :3 Akkoriban nagyon boldog voltam ettől és futkároztam a lakásban. XD Ma már mindenki azt mondja, hogy nem volt igazi a profil (
chuuuu~
Megjegyzések