Történések

Érdekes érzések kavarognak bennem most... nem is tudom mi vett rá, hogy előkotorjam a gépemen a régi zenéket és újrahallgassam őket - jelenleg Nana ost szól :'). Pedig régen nagyon szerettem, de a folyamatos újdonságok elárasztják a netet és inkább azt hallgatja az ember folyton újra és újra. Miyavit is rég hallgattam már... hm...

Nos, régebbi bejegyzésemben említettem, hogy megválok fekete hajszínemtől... hát ez többé kevésbé sikerült is, egy kis hajrövidítéssel megspékelve. Eddig szőkítve volt, holnap lesz festve. Már kíváncsian várom a "világosbarna" színt, mert jelenleg narancssárgás kanáritollak pompáznak a fejemen. A vágást illetően pedig... hát csak kicsit akartam volna belőle, értitek töredezett hajvégek stb, de a végén jóóóó rövid lett. :'D Körülbelül mint ami ősszel is volt. Talán most elmondhatom, hogy végre Eun Jung-os lett. ^-^ Bár mostanra már nem igazán akartam ezt a fajta frizurát. Na de most, hogy végre megváltam a feketétől, már nőhet szépen. Vagy brutálisan hosszút akarok, vagy brutálisan rövidet. De a rövidet csak akkor, ha sikerül leadni pár kilót, mert úgy gondolom, az akkor fog igazán jól állni. ^-^

Hú, a franc se gondolta volna, hogy még esni fog a hó, de remélem ez már az utolsó volt. Mindig megkapom, hogy miért utálom ennyire a telet. Nem utálom! Soha nem mondtam, hogy utálom, csak már a tavaszra vágyom kivételesen. Több energiám lenne, ha hosszabbak lennének végre a nappalok. Napsütésre vágyok (tudom, hogy ez a kijelentésem nyáron még vissza fog ütni :'D). A japán leckémet sikeresem postáztam, de úgy érzem, bele kell húznom most már, mert augusztusig nem sok időm van 16 könyvet még befejezni a 20-ból. Mondhatni elvagyok maradva. ^-^"

Az elmúlt pár napban nem igen tartottam be a diétát... főleg a tegnapi "gyümölcsnapon"... valami brutális mennyiségűt zabáltam össze. Gondolom minden diétánál eljön a kritikus pont, mikor az ember fel akarja adni az egészet, mert elege lesz és nem bírja tovább. Nem mondanám, hogy sokat szenvedek, inkább nincs elég akaraterőm. Ami miatt elég sűrűn vagyok piszkálva, és mondjuk igazuk van. Viszont az ember nem tud megválni a rossz szokásaitól. Az utóbbi pár hónapban kezdte el a környezetem nyomatni a sok szarságot arról, hogy én mindenkit hülyének nézek... ha ezt még egyszer meghallom, komolyan... már hányingerem van ettől a szövegtől. Ha mondok valamit akkor rögtön jön a sóhajtás, a szemforgatás... mert én ezt biztos azért mondtam... mert másokat meg akarok bántani, mert bunkó vagyok, és mert ügyefogyottnak nézem az illetőt. Aki ismer IGAZÁN az biztos nem hiszi, hogy akarattal csinálnék ilyet. Egyszerűen elegem van ebből. Komolyan. Lassan már megszólalni sem lehet. Mindig voltak olyan emberek a világon, akik szerették jól kifejezni magukat, részletesen elmondani valamit. Teszem azt, nem azt mondja, hogy "finom ez a csoki", hanem "uh imádom a Milkát, de nem eszem sűrűn, mert sok benne a kalória...". Na én ilyen típusú ember vagyok. Megmagyarázom még akkor is, ha az illető nem kérdezte. De én ezt rohadtul lesz*rom. Ha végig akarom mondani, akkor végig fogom mondani. És ezzel nem akarok arra célozni, hogy az illető aki kérdezte, jobban is figyelhetne arra, hogy mivel kínálja a másikat... ah istenem. Komolyan minden mondatomat vagy szavamat mindenki félreértelmezi. Most vagy a világ fordul folyamatosan minden nap a feje tetejére, vagy én vagyok tényleg hülye... De nem! NEM vagyok hülye! Elhitetik velem a dolgot, hogy hülyének érezzem magam, és én kérjek mindig elnézést. Mostantól nem fogok. ^-^ Nem kérek elnézést azért, mert önmagam vagyok. :P Néha olyan érzésem van, hogy a környezetem tudatosan akar bakának beállítani. És imádják nézni, ahogy vergődöm. Nincs most rossz kedvem, csak a meglátásaimat írom le. Megfigyelés...

A mosolygós képekkel próbálom lágyítani a hangulatom, hogy tényleg ne zuhanjak ismét önsajnálatba. :) A mosolygás gyógyír, és igyekszem ilyenkor benyomni valami zenét vagy nézegetni a weheartit-ot. :'D Persze egy-egy vidám dorama is dob a helyzeten. ^-^ Ma megnéztem a Pi élete című filmet... annyira mély nyomot hagyott bennem. Meg akartam nézni moziban, de nem jött össze. Letöltöttem és gyönyörű film volt. Kár, hogy nem láthattam 3D-be. Még sose voltam 3D-s moziba, de Bruce Willis-t feltétlen meg fogom nézni a héten. :) Évente talán egyszer járok moziba, de ha kell egyedül nézem meg. ^-^ Persze hívtam anyumat, hogy ő is kimozduljon kicsit és amúgy se voltam még vele kettesben moziban. Sőt... egyszer voltam a szüleimmel eddig, mikor volt a Harry Potter 3. része. O.O Az nem ma volt. Omg!

A héten elég sok minden történt. Az egyik legkiemelkedőbb dolog, az a Mondo magazin természetesen. :D Istenem, ez az első alkalom, hogy egy történetem - habár csak említésként is - de bekerült egy újságba. Az kár, hogy a rajzról nem esett szó, de ennek a pár sornak is nagyon tudok örülni. Elvégre ez az első mangánk Senseiel. :) Lesz még legközelebb is, hogy megmutassuk mit tudunk - igen, rá kéne feküdni a mangás dolgokra is, de nincs rá időm. Ha már így szóba került, ne mondjatok le rólam, már elkezdtem írni a YunJae fic folytatását. *-* Tapsvihar. Még írok hozzá valamennyit, aztán pakolom fel. És utána jöhet a többi frissítése is szépen sorban.

Próbálok motivált maradni, de eléggé lehangoló mikor mindenhonnan azt kapja az ember vissza a képébe - főleg itthon - hogy ne álmodozz! Légy realista! Az elképzeléseid sosem valósulnak meg. Mikor mondogattam itthon a mangás dolgot, senki nem hitte el, hogy sikerülni fog. Egyszerűen nem bíznak bennem. Mikor elkezdtem a japánt tanulni, nem gondolták, hogy valaha is hasznomra válik az egész... még most se hiszik. És bennem van a bizonyítási vágy, hogy megmutassam nekik, mikor már ott leszek a repülőn úton Tokió felé... és nem fog eszükbe jutni a dolog. Hogy nem kaptam meg a kellő lelki támogatást, hogy nem hittek bennem, de majd visszanyal a fagyi. ^-^ Tegyük fel, hogy nem fog megvalósulni. Én akkor is elégedett vagyok, mert vannak céljaim, álmaim, motiváltságom, ami hajt előre és évek óta képes vagyok ebbe a dologba kapaszkodni. Látom azt a sok embert nap mint nap... mindenhol ott vannak... és látszik rajtuk, hogy nincsenek álmaik. Megelégednek a mókuskerékkel... Ezeket az embereket én nagyon sajnálom, de őszintén. Lehet, hogy épp neked, kedves olvasó, az jut az eszedbe "áh ez a csaj tényleg nem százas, hogy álomvilágban él"... Na és akkor? Én így boldog vagyok, teszek is a dologért, hogy megvalósuljon. Azoknak az embereknek akiknek ez szúrja a szemét, csupán irigyek, amiért ők nem merik megtenni azt, amit mások igen. Sokáig én is ebben a világban éltem, míg meg nem ismerkedtem a japán kultúrával. Lett egy célom, amiért nap mint nap küzdök, amiért felkelek reggelente. ^-^ Mindenkinek kéne lennie ilyen dolognak az életében. Én így gondolkodom. Máskülönben megsavanyodott felnőtt lesz az ember, akit beszippant a hétköznapok monoton szürkesége...

Amúgy nem akartam filozófiai boncolgatásokba merítkezni. O.O Gomeeen! XD A héten még történtek érdekes dolgok, az egyik például, hogy az egyik színész tőlünk benne van a Jóban rosszban-ba. :D Jaj de vicces volt látni azt az embert a tv-ben, akivel nap mint nap találkozok. Azért is írom le mindenhova, mert szeretek az ilyen tényekkel büszkélkedni. ^-^ Végül is büszke vagyok arra a helyre, ahol dolgozok. :) Na a másik történés meg... omg! Szerdán megszólalt a tűzjelző bent nálunk és még füst is volt a folyosón. Először azt hittem, hogy csak próba vagy valami ilyesmi, de mikor élesben van a dolog az ember elkezd pánikolni - mint én. Persze később ki lettem röhögve - mint általában - hogy már vettem volna a cuccom meg minden és eltorzult fejjel néztem a többiekre. Később kiderült, hogy a műszaknál odaégettek egy pirítóst és ez indította be a tűzjelzőt... vágjátok? Egy rohadt PIRÍTÓÓÓS! (._.) Mindenesetre én megijedtem. Volt már halálközeli élményem és többet nem kérek belőle, köszönöm.

Nyo... hamarosan jelentkezem még. ^.^ Egy kis muzsikával búcsúzom, ami állati menő szerintem. ;D Oyasuminasai!