Ismét depresszív...

Talán most kezdtem el érezni a munka, és az állandó társaság hátrányait. Amúgy is nehezen viselem ha kritizálnak, de mostanában az ilyen esetek száma megszaporodott. Bár legalább itthon, a lakás falai között most nyugalom van, szóval nem panaszkodhatok... De ha nem így lenne, szerintem már megőrültem volna. A munka is jól megy amúgy, egy csomó dologra rájövünk folyamatosan, és minden nap egy új kihívás, próbálunk a legjobban teljesíteni... legalábbis én nagyon erőlködök... ami miatt mások agyára mehetek valószínűleg. Egy fontoskodó, túlbuzgó valami vagyok... bevallom, de én csak jól akarok teljesíteni és nem szeretek ölbe tett kézzel ülni. Bár ha ilyen a helyzet, akkor beviszem a japánomat és olvasgatom a tankönyvet, hogy addig se kelljen beszélgetni vagy valami. Van egy "kollégám" aki folyamatosan belém köt... lehet, hogy természetéből fakadóan ilyen a viselkedése, mert oké... elhiszem, hogy nem rossz szándékból mondja, de akkor is belegázol az ember lelkébe, hogy a levegővételemtől kezdve a nevetésemig, mindent megszól... ._. Mindenbe beleokoskodik... amúgy ami a legfurcsább nekem, hogy az ellenkező nembe tartozó egyedről beszélek. Nem igazán mondhatom magamról, hogy fiúkkal túl sokat kommunikálok, szóval nem is nagyon tudom ilyesmire hogyan kéne reagálnom. Együtt dolgozunk, szóval elméletileg kéne valamit... na mindegy. Elég sok az új tapasztalat ha így vesszük, legalább felírhatom a listámra, hogy ilyen is megtörtént velem. ^.^ De amúgy tényleg rohadt idegesítő... így kicsit feszkó van már pár napja.

Nagymamám miatt is aggódok. Ritkán látom, és erről sajnos én tehetek. Fél óra sétára lakik tőlem kb. de iszonyat keveset jártam hozzá az elmúlt pár évben. És most az van, hogy nagyon megöregedett. :$ Nekem nagyon fel sem tűnt, így annyira szembetűnő az egész. Aggódok érte, meg az egészségéért... meg nagyon féltem, hogy egyedül lakik. Én nem is bírnák egyedül élni, mert borzasztóan félnék, főleg éjszaka... és a rokonok nem igazán értik meg, hogy ez milyen szar tud lenni, idős kora miatt folyton bántják és belekötnek... Na meg most már magam miatt is elkezdtem aggódni. :$ Fogyni kéne, de nem tudok... nem is teszek érte semmit különösebben. És szinte hallom a régi gyerekorvosom szavait a fülembe: "ha nem változtatsz az életmódodon, a betegséged miatt kilyukad a gyomrod és a 30 éves kort se éred meg..." Hát talán komolyan kellene most már vennem. -.-" Amúgy őrület, hogy az agyam javarészt csak a fogyáson jár. Amikor ébren vagyok és épp nem koncentrálok oda a munkára vagy hasonlók... szóval elkezdek agyalgatni ilyeneken. Most lehet, hogy csak a hirtelen szar idő miatt vagy nem tudom, de nagyon lehangolt vagyok. Meg ez, hogy belém kötnek folyton az emberek, mert látják rajtam, hogy nem igazán tudom megvédeni magam, így folyton piszkálnak. Még a számomra nagyon kedves személyek is. Azt hiszem Annám az egyetlen, aki elfogad úgy ahogy vagyok. Benne még egyszer sem kellett csalódnom, és ez rohadt jó érzés. Van valaki az ember mellett, aki meg tudja vigasztalni vagy csak végighallgatni... de ő is el fog menni tavasszal Angliába... T-T Egyedül maradok akkor... persze vannak még barátaim, de ők annyira nem fogadnak el engem a bogaraimmal együtt. :'D (japán, yaoi és a túlságosan is érzékeny lelkivilágom). Oh és kezd üldözési mániám lenni valószínűleg... mindig attól félek, hogy az utcán megtámadnak vagy kirabolnak, de komolyan. Ha látok egy-két kétes alakot, már teljesen összetojom magam, hogy úhristen, biztos idejönnek mindjárt! Nem vagyok normális... Szóval ez most ilyen depis bejegyzés volt. De legalább szépen esik a hó... (holnap meg fogok fagyni... -.-")

Jó volt ezt így kiírni. Oyasumi minna!