Kitartás és fogadás

Páros: HayaRyu (Yabuki Hayato x Odagiri Ryu - Gokusen)
Korhatár: 18!!!!!!!!! NAGYON DURVÁN 18!!!! XD
Megjegyzés: Első erotikus töltetű szösszenetem. :$ Nem szaporítom a szót, vicces és élvezetes. :D Jó olvasgatást!
Szerző: Andy

Ismét elérkezett a hétfő, ami egyet jelentett a kötelességekkel, ami egyet jelentett a jó öreg iskolával. Yabuki Hayato kómás arccal és még kómásabb lépteivel dülöngélve lépett be az osztályterembe. Az ember azt hitte volna, hogy a fiú menet közben alszik.
- Hayato, csak hogy megjöttél a második óra végére – pattant fel Take az uzsonnája mellől és mosolyogva elé rohant.
- Volt már benn a banya? – kérdezte ásítás kíséretében és nagyot nyújtózkodva helyet foglalt a székén.
- Igen, és Yankumi üzeni, ha még egyszer elkésel, seggbe fog rúgni – szólt közbe Tsuchiya vigyorogva.
- Majd megmutatom én neki… - ráncolta össze a homlokát Yabuki, mire egy cinikus horkantás ütötte meg a fülét az első sorokból. – Valami probléma van Odagiri? – kérdezte indulatosan a vörös hajút, mire az sunyi vigyorral hátra fordult.
- Mikor látod már be végre, hogy gyenge vagy Yankumival szemben? Ennyire nehéz beismerned? – biccentette oldalra a fejét mosolyogva.
- Te csak ne oktass ki engem. Vagy akarsz egyet? – rúgott bele az előtte lévő székbe ingerülten és villámokat szórt a szeme.
- Mindig az erődet fitogtatod, közben meg a kitartásod egyenlő a nullával – állt fel Ryu és lassú léptekkel osztálytársa elé sétált.
- Hogy jön ide a kitartás? Odagiri, olyan hülyéket tud néha beszélni, nem? – nézett körbe barátain és mind jóízűt nevettek a megjegyzésen.
- Kitartás… hogy is tudnád, hogy mit jelent ez a szó. Valójában még semmiért se küzdöttél igazán, amit nagyon szerettél volna elérni. Ez jelenti az erőt, nem pedig az izmaid teljesítményének fitogtatását – állt meg előtte karba tett kézzel és lesajnálón figyelte barátját.
- Elállod a napfényt – pislogott rá bájosan Hayato és elővette az uzsonnáját a táskájából. Extra nagy szendvicset csomagolt magának, megpakolva mindennel, amit csak talált reggel a hűtőben. Farkas éhes volt.
- Van neked egyáltalán kitartásod Hayato? Ha eléd tolnának mindenféle szemetet még azt is megennéd… - nézte fintorogva a mindennel megpakolt elemózsiát, ami csöppet sem nyújtott étvágygerjesztő látványt.
- Most mi bajod van? – kérdezte teli szájjal, amitől kevéssé volt érthető a kérdése.
- Semmi – forgatta meg a szemeit Ryu és elindult vissza a helyére. – Azért üdvözletem a majmok bolygóján – legyintett hátra se nézve.
- Na jó… - tette le a szendvicsét az asztalra a másik és felállt a helyéről. – Mondd meg, hogyan bizonyítsam be! – kiáltott a vörös hajú után, mire az megállt és hátrasandított.
- Kevés vagy te ahhoz. Ülj le szépen és fejezd be az… uzsonnád – fintorgott rá még egyszer, amitől Yabukiban felment a pumpa. Gyűlölte ha lenézik, bár ismerte barátja stílusát, ez Odagiri Ryu-hoz hozzá tartozott.
- Jó rendben. Mondd meg, mit csináljak és én megcsinálom – tett pár határozott lépést a másik felé, de érezhető volt enyhe bizonytalanság a hangjában. A fejében már megszólaltak a vészcsengők, hogy hallgasson el, de nem tudott lakatot tenni a szájára. – Bebizonyítom neked, hogy igenis kitartó vagyok! Fogadni akarok! – húzta fel az orrát.
Az osztályban döbbent csönd fogadta az elhangzottakat. Yabuki Hayato, az osztály vezére most tette magát kiszolgáltatottá egyik régi ellensége előtt, bár az áldozatnak az fel sem tűnt, hogy magát veti oda az oroszlán elé.
- Tisztában vagy a szavaid súlyával? – jelent meg az a jól ismert kaján vigyor Ryu arcán.
- Igen, és tudom, hogy én fogok nyerni – söpört el egy rakoncátlan tincset az orra elől, mint valami megjátszós primadonna.
- Hayato, ez talán nem a legjobb ötlet… - rángatta meg Take a fiú ruhájának ujját, de az rá se hederített.
- Nem léphetsz vissza – sétált elé Odagiri és csak néhány centi választotta el a fejüket egymástól, ahogy farkasszemet néztek.
- Vállalom a következményeket – suttogta vészjóslóan a kócos hajú, mire a másik arcán szétterült egy sátáni vigyor, amitől kicsit elbizonytalanodott a dolgában.
- Azt hiszem, már tudom is, hogy mit kell csinálnod – szűkült össze a szeme Ryunak és tekintetével majd átlyukasztotta Yabuki retináját. Feszült légkör pár másodpercig, majd: – Három napig nem eszel.
- Haaa? – tántorodott hátra áldozata és megtámaszkodott az egyik padon.
- Ryu, ezt nem teheted! – szólt közbe Take, felpattanva a helyéről. – Ez nagyon komoly dolog. Az egészsége…
- Azt mondta megcsinál bármit, amit mondok – pislogott rá bájosan a fiú.
Hayato arcából kiszaladtak a színek. Az étel… pont az étel az, amit el akar a másik tőle venni három egész napra. Imádott enni, és a szerettei után a kaja volt számára a legfontosabb dolog a világon. De a büszkesége…
- Megcsinálom – vágta rá határozottan és kiegyenesedett.
- Yabuki, nem kell ezt csinálnod – tette a vállára a kezét Tsuchiya.
- Most már nem léphet vissza. Beleegyezett – fonta karba a kezét Ryu.
- Halljuk, miben akarsz fogadni! – nézett mérgesen barátjára Hayato.
- Esküszöm, ha megcsinálod, meztelenül fogok végigsétálni az iskola udvarán, egy szál zokniban – nevetett fel a fiú, mire az egész osztály röhögésben tört ki. – De persze, erre kevés az esély, ugye? – mosolygott cinikusan.
- És mi van, ha Yabuki veszít? – kérdezte egy szőke gyerek mellőlük.
- Nos, azt majd négyszemközt megvitatom a vezéretekkel – válaszolta Ryu és végig le se vette a szemét barátja dühös arcáról, mire az említett biccentett felé egyet és elfordulva tőle másokkal kezdett el beszélgetni, közben pedig észrevétlenül dobta ki a kukába a szendvicsét.
- Honnan tudod, hogy nem fog csalni? – lépett Ryu mellé Tsuchiya.
- Hidd el, nála büszkébb és becsületesebb személyt még nem láttam… és pont emiatt fog veszíteni – válaszolta, és közben barátja felé sandított és szeme sarkából az erőltetett mosolyú srácot nézte, akiről tudta, hogy most legbelül tele van kételyekkel, hogy vajon végig bírja e csinálni.

Nyálcsorgatva figyelte, ahogy Take a szájához emeli a fagyiját és hatalmas falatot leharap belőle, mire megkordult a gyomra.
- Öhm… Hayato?
- Hallgass, Take, koncentrálok – vonta össze a szemöldökét és a fagyit bámulta a fiú kezében.
Még csak egy napja éhezett, de már a pokolba kívánta az egészet és már nem léphetett vissza. Egy falat se fog lemenni a torkán, míg le nem jár a három nap. Ezt eldöntötte.
- Hayato, figyelj… ha csak egy kis harapás is… Ryu nem fogja megtudni, erről kezeskedek – kacsintott rá Kosuke és felé nyújtotta a hamburgerét.
- Nem, nem, NEM! – állt fel a helyéről a fiú. – Végig fogom csinálni! Be fogom bizonyítani, hogy van kitartásom. Ne haragudjatok fiúk, de ma nem tartok veletek – motyogta el a mondat végét és felkapva az iskolatáskáját, kisétált a gyorsétteremből, aminek bejáratánál összefutott a siető Odagirivel.
- Lám, lám? Csak nem egy gyorsétteremből távozunk? – vigyorgott rá ördögien, mire a másik felhorkantott.
- Megkérdezheted a többieket, hogy egy falatot se ettem egész nap. – Úgy érezte menten felökleli a vörös hajú sátánfattyát.
- Ha te mondod, elhiszem – zárta le a témát Ryu és körbenézve meg akart bizonyosodni róla, hogy senki sincs a közelükben a kihalt, sötét utcán. – Azt hiszem, adnom kéne egy kis motivációt a feladatodhoz – mosolygott rá.
- Mi lesz, ha vesztek? – tért rá a tárgyra Yabuki.
A kérdezett még szélesebben mosolyodott el, majd kezét felemelve hátrasöpörte a kócos hajzuhatagot barátja füle mögé és odahajolva belesuttogott.
- Az enyém leszel.
Hayato még soha nem került korábban lesokkolt állapotba annyira, hogy megszólalni se tudjon és a lábai földbe gyökerezzenek. Mikor megérezte a másik nyelvét a fülén, áramütés szerűen ugrott egyet és taszította el magától a fiút.
- Te őrült… te őrült – hüledezett és hátrálni kezdett, majd elrohant az utcán a sötét éjszakában és még hallotta a kacagó hangot a háta mögül, amely elkísérte egészen hazáig és még az álmaiba is beférkőzött.

Erőtlenül pihentette az asztal lapján a fejét, mit sem törődve szidalmazó osztályfőnöke szavaival, hogy már megint órán alszik. Nem érdekelte… csak azt látta maga előtt, ahogy az egyik előtte ülő osztálytársa a padjába rejtett chipszét majszolja, mire még fájdalmasabban kordult meg a gyomra. Már a harmadik napnál tartott, és tudta, éjfélkor lejár a határidő. Csak odáig kell kibírnia. Az eddig végigszenvedett idő hosszú napoknak tűnt, ahogy éhezve figyelte minden áldott nap, evő barátainak az arcát. Úgy érezte, nem bírja tovább…
Észre se vette, hogy szünetben valaki elhalad mellette és asztalon pihenő markába egy cetlit nyomott. Mire oda jutott, hogy felemelje a padról a fejét, már senkit sem látott. Kíváncsian egyenesedett fel és nyitotta ki az összehajtott papírt. „Ma éjfél előtt a bungalóban. Ryu” Mérgesen fújtatva gyűrte össze a fecnit és számára legnagyobb lendülettel hajította bele a kukába, ami persze jóval mellé ment, mivel a cetli csak egy métert repült erőtlensége miatt.
- Holnap mindenki látja, majd a meztelen seggedet – húzódott a szája gúnyos vigyorba.

Tavaszhoz képest még igen hűvös idő volt, dideregve húzta összébb magán a kabátját és lépett be a banda titkos rejtekhelyére pontosan éjfél előtt két perccel. Hangosan lépkedett fel a régi elhagyatott raktár lépcsőin és a tetőre igyekezett, ahol már a korlátnak támaszodva ott várta barátja.
- Még Afganisztánban is lehet hallani a lépéseidet – forgatta meg Ryu a szemeit és szembe fordult a fiúval, aki dühösen méregette.
- Nyertem. Pillanatokon belül éjfél – jelentette be Hayato diadalittasan és a fiú mellé lépett vigyorogva.
- Nos, azt elismerem, hogy kitartó vagy. Tévedtem… - szegte le a másik bűnbánóan a fejét.
- Igen és ezért fogsz vezekelni holnap az egész iskola előtt… meztelenül… - boxolt a levegőbe örömmámorban úszva és örvendezve ugrált.
- Ennyire szeretnél meztelenül látni? Csak szólnod kellett volna – kötött bele hirtelen Ryu.
- Odagiri, te teljesen hü… mi ez? – szimatolt hirtelen bele a levegőbe kerekre tágult szemekkel.
- Oh, hogy ez? – emelt fel egy kis zacskót maga mellett a vörös hajú és rápillantott a csomagolásra. – Hamburger… úgy tudom a kedvenced – nyújtotta át a kiéhezett tekintetű barátjának.
Yabuki egy ezred másodperc alatt kapta ki a kezéből a csomagot és előtte gondosan órájára rátekintve tudatosította magában, hogy éjfél elmúlt két perccel, majd szétszaggatva a zacskót a szájába tömte a tartalmat és térdre rogyott.
- Köfönöm Iftenem – emelte az ég felé a tekintetét és tovább tömte magát, míg Ryu mosolyogva figyelte éhező barátját, aki a zacskóba túrva most felfedezte a sültkrumplit is, ami könnyeket csalt a szemébe és marok számra tömte magába.
- Látom éhes voltál – guggolt le hozzá a másik és jót kuncogott a jeleneten. Yabuki pontosan 2 perc, 33 másodperc alatt tüntette el a hamburgert, egy kicsi sajtburgert, és egy nagy zacskó sültkrumplit, és immár a kólásüveg felbontásával küszködött.
- Nem tudom, mire van ilyen jó kedved, mikor holnap a porba tiprom a méltóságod – paskolta meg Odagiri vállát és lehúzta az egész üveg üdítőt.
- Yabuki Hayato… te olyan nagggyon hülye vagy, hogy hozzád képest a majmok egyetemet végzett tudósok. – Ez ütött. A srác kezéből kiesett az üveg és megfagyva pillantotta meg a sátáni ábrázatot a félhomályba.
- Nem értelek… - adott hangot tanácstalanságának.
- Gondoltam, hogy nem figyeltél az iskolában, mikor a nyári időszámítást tanultuk – billentette oldalra a fejét és csillogó tekintettel nézett rá.
Nyári időszámítás… ami egyet jelent az órák visszatekerésével… ami egyet jelent azzal, hogy még nincs éjfél.
- Hazugság – pattant fel a helyéről és hitetlenkedve rázta a fejét.
- Tik tak tik tak… Yabuki nem teljesítette a fogadást… Yabuki veszített – dalolta Ryu és ő is felállva közelebb sétált hátráló barátjához – Ismerd be, hogy vesztettél!
- Soha! Ez aljas csalás volt. Rászedtél! Tudtad, hogy megfeledkezem az óraátállításról – vágta hozzá a másikhoz és immár megszaporázott léptekkel hátrált befelé a raktár épületébe.
- Minden lépésed olyan kiszámítható… olyan naiv vagy – nevetett fel osztálytársa és szaladni kezdett felé, mire Hayato nagy hátraarcot csinálva menekülni kezdett volna előle, de a küszöbben megbotlott és egyensúlyát elveszítve kapaszkodott meg a lépcső korlátjában. Karokat érzett a vállába markolni és hátrafordították.
- Jól vagy? Majdnem leestél a lépcsőn – zihált Ryu, akinek arcán látszott, hogy komolyan megijedt.
- Jól vagyok és hagyjál békén te csaló – rázta le magáról a fiú kezeit.
- Ilyen nehéz beismerned, hogy vesztettél?
- Én soha sem vesztek. Főleg nem ellened – jelentette ki dühösen Yabuki és megpróbált lemenni a lépcsőn, de útját állták.
- Én nyertem. Ígértél valamit – csapott rá dühösen a korlátra barátja és felfelé kezdte tolni.
- Nem, én nem ígértem semmit és pontosan azt sem tudom, hogy miben… - a mondatot nem tudta befejezni, mert lábának ütközött valami és lendületüket elvesztve mind a ketten egy régi ütött kopott kanapén kötöttek ki elterülve, amit nyáron ki szoktak vinni a tetőre.
- Esküszöm még egy ilyen két bal lábas ember nincs a földön, mint te Yabuki Hayato! – kiabált rá vörös hajú barátja és az alatta fekvő ziháló fiúra nézett. – Minden oké? – tette hozzá aggódva.
- Már hogy lenne oké, mikor le kéne feküdnöm veled? – nedvesedtek be a szemei és a dühtől szaporán vette a levegőt.
- Jó de ez… MI??? – tágultak kerekre Ryu szemei és lesokkolva meredt az idegileg roncs barátjára.
- Én nem akarom, hogy ilyen legyen az első… egy fogadásból… nem akarom – törtek ki a szavai, amik a szívét nyomták és karjával eltakarta a szemeit a másik előlel.
- Hayato… te még nem… - motyogta maga elé Odagiri lesokkoltan. Úgy érezte túl sok információ ez egy estére.
- Ryu… én így nem akarom – vette reszketegen a levegőt az alatta fekvő.
- Te most sírsz? – Barátja kezdte azt hinni, hogy valamilyen rejtett kamerás műsor áldozata lett. Hogy Yabuki Hayato sírva vallja be, hogy szűz és nem akar vele lefeküdni… ezt nem bírta feldolgozni az agya.
- Jól vagy? – hallott meg egy halk hangot hirtelen, majd az alatta fekvőre nézett, aki döbbenten, de még mindig könnyes szemekkel, aggódva bámulta őt. – Teljesen elsápadtál…
- Honnan szedted, hogy én szexelni akarok veled? – nézett le hirtelen, mire a másik fiún volt a sokkos tekintet.
- Miért, nem?
- Hát nem!!! – vágta rá hirtelen és feltápászkodott a másikról.
- De hát… az étteremnél te mondtad… - habogott zavartan Yabuki.
- Hogy azt fogod tenni, amit én mondok. Nem? - tört ki idegesen Ryu. - Hogy a szolgám leszel, nem azt hogy…
- „Az enyém leszel”, így mondtad – ült fel a srác felháborodottan. – És a fülemet is megnyaltad. – fogta meg az emlegetett testrészt.
- Az csak vicc volt. Azt hittem, hogy veszed a lapot – tárta szét a karját a másik.
- Ryu, te elmebeteg vagy. Ezt mindenki félreértené – csapott egy hatalmasat a másik feje búbjára.
- Csak a hozzád hasonló szerencsétlen flótások értik félre – köpte a választ, mire Hayato újra le akart csapni a fejére, de a fiú elkapta a csuklóját és újra a hátára döntötte, így a mellkasán landolt.
- Ne próbálj belőlem hülyét csinálni! – kiabálta miközben a nyakát próbálta elérni, hogy megfojthassa.
- Hogy lehetsz, ennyire ostoba, te gyökér? – szorította le a karfára a sötét hajú csuklóit, mire az abbahagyta a kapálódzást.
- Nem vagyok ostoba, én csak…
- Szűz? – tette fel vigyorogva a száz pontos kérdést osztálytársa, mire elakadt a szava. Ő és az a nagy szája… mindent ki kellett pofáznia, amivel a markában tarthatják.
- Hogy te mekkora… - kezdte volna Hayato fejben fellapozni a káromkodási szótárát, amire sajnos nem került sor, mert elméjét kiürítette az az érintés, amit az ajkán megérzett, mikor Odagiri előrehajolva megcsókolta olyan gyengéden, ahogy csak tudta. Megmerevedett izmokkal feküdt a másik alatt és nyitott szemmel próbálta felfogni, hogy most mi is történik. Filmekben mindig látta, hogy ilyenkor az emberek mindent elfelejtenek, de soha nem hitte el. Hát most tényleg tökéletesen üres volt az agya. Ryu még csak nem is volt tolakodó, lehunyt szemekkel apró puszikat nyomott a másik ajkára, kihasználva, hogy nem tud reagálni a helyzetre.
- Lám az első csókod már megvolt – suttogta bele a szájába Odagiri és a másikra nézett. Hayato a füle tövéig el volt vörösödve és tökéletesen zavarban volt.
- Te buzi – motyogta és megpróbálta a nyakát bentebb húzni, mintha azt várta volna, hogy a kabátjában elbújhat a másik elől.
- Mindenki magából indul ki – kuncogott rá az arcára Ryu és újabb puszikkal kezdte elhalmozni, ezúttal az arcán. Yabuki lehunyta a szemeit és visszafojtott lélegzettel hagyta, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Érezte, hogy teljesen izgalomba jön és félt megmozdulni. Kapott csókot a szemére, az orrára, az arccsontjára, az állára, majd ismét visszakalandozott a kiindulási ponthoz és szájába véve az alsó ajkát gyengéden ráharapott, majd ezt követte nyelve, amely akadálytalanul csusszant bele a szájába.
Hayato már nem gondolkozott azon, hogy mit kéne tennie, vagy mire kéne figyelnie, egyszerűen új volt neki az élmény és hajtotta a kíváncsiság, ahogy egy idegen testrész cikázik fel-le a szájában. Egy élő hal jutott az eszébe és belemosolygott a csókba, amit Ryu bíztatásnak vett és hozzányomva magát elmélyítette a csókot annyira, hogy szinte már ledugta a nyelvét a másik torkán, mire Yabuki szemei kipattantak és izgatottan húzta fel az egyik lábát mi hozzáért valami keményhez. Érezte, hogy be fog pánikolni.
- Mmm – nyögött bele társa szájába és vergődni kezdett alatta, mire Ryut kizökkentette és kimászva a szájából elengedte az egyik csuklóját.
- Mi a baj? – suttogta erotikusan, amitől Hayato libabőrös lett.
- Neked felállt! – nézett rá kétségbe esve a másikra, mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el.
- Igen? Akkor jó, mert neked is – vigyorgott rá diadalittasan és visszahajolt a nyakához, amit nyelves csókjaival kezdett beborítani.
- Most akkor a fogadás miatt van vagy… - kezdte zavartan, de felnyögött, mikor a fogak a bőrébe vájtak.
- Felejtsd el a fogadást, amíg tart az éjszaka – suttogta a fülébe Ryu és végigsimítva a mellkasán a csípőjére vezette a kezét, mire az alatta lévő megremegett.
- Nekem haza kéne me… - csókkal némította el barátja, amely ezúttal szenvedélyesebbre sikerült az előzőnél és kezét kettőjük közé vezette.
- Nem mégy te sehová – vigyorodott el fogvatartója és rászorított érzékeny testrészére, mire felnyögött és szabad karjával a másik keze után kapott.
- Ryu, ez őrültség! – szakadt ki belől egy sóhaj után, majd el is felejtette amit gondolt, mert a másik lökni kezdte magát hozzá, amit ő hátra hajtott fejjel nyögdécselve vett tudomásul.
- Igen… őrülten akarlak – nyögte Ryu és ismét rátapadva az ajkára, majd megpróbálta lerángatni róla a kabátját, ami aztán nagy nehezen sikerült is neki és a földön landolt az iskolai egyenruha zakójával együtt. Időközben róla is lekerült a kabát és a zakó, két remegő kéz segítségével, amelynek tulajdonosa nem tudta őket irányítani. Odagiri nehezen lélegezve hajolt oda a fehér ing kivágásához, ami láthatóvá tette a gyönyörű kulcscsontot és szenvedélyesen ráharapott, majd végignyalt rajta, gazdájából ezzel egészen halk sikolyt kiváltva, ami megmosolyogtatta.
- Micsoda hangok a nagy Yabuki szájából – kuncogott a mellkasára.
- Kuss legyen – nyögte az említett és felnyomva magát összepréselte kemény testrészüket. Mintha Odagiri csak erre várt volna, izgatottan tolta fel a laza inget barátja nyakáig, láthatóvá téve gyönyörű felső testét. Mellkasa fel-le mozgott szaporán, ahogy kipirultan levegő után kapkodott és megfeszítette magát, mikor Ryu odahajolva végig nyalt a hasán a köldökétől az egyik mellbimbójáig.
- Fúj, mit csinálsz? – sóhajtotta megremegve az alatta fekvő.
- Nem jó? – kérdezte rekedten.
- De – válaszolta, és ezzel lezártnak tekintették a témát.
Ryu szája és kezei bebarangolták a fiú egész felső testét és kezei immár az övét tapogatták ki, ami a sok rángatásnak köszönhetően megadta magát és szétnyílva utat engedett a következő akadálynak, a cipzárnak. A vörös hajú egy szempillantás alatt szabadította meg a másikat nadrágjától, úgy, hogy az szinte észre se vette, csak azon kapta magát, hogy egy szál feszes alsógatyában fekszik alatta és őt bámulja.
- Most szaladj el, ha akarsz, mert innen már nem bírok leállni – közölte mély és komoly hangon a tényeket Ryu, és osztálytársa fölé magasodva a tanácstalan tekintetet figyelte.
- Yabuki Hayato soha nem fut el senki elől! – közölte bátortalanul felhúzott orral.
- Ahamm… persze – terült szét a jól ismert mosoly az arcán. Mellkasához hajolva egyre lentebb haladva kezdte csókokkal elhalmozni az egész testét. Mikor az alsónadrágjához ért, nem torpant meg, a szövet anyagon keresztül kezdte csókolgatni férfiasságát, majd egyik térde alá nyúlva megemelte a lábát, és ahogy felhúzta már a belső combját vette célba.
Hayato halálra vált arccal nézett farkasszemet a mennyezeten lógó pislákoló villanykörtével. Most konkrétan mi is történik vele? Mit is csinálnak pontosan? Miért érzi ennyire izgatottnak magát? Elöntötte az a furcsa érzés, ami néha az embereket szokta szokatlan helyzetekben, mintha egy álomba csöppent volna és szédülni kezdett. Nem tudott átértékelni dolgokat, nem tudott gondolkodni és döntést hozni, hogy ez most helyes vagy helytelen. Úgy érezte nagyon rosszul van és közben pokolian élvezi is a helyzetet.
Kábulatából egy érdekes érzés rázta fel és valami… nedves? Sokkosan pillantott le magára. Az alsónadrág már rég nem volt rajta és Ryu szájában egy nem oda illő dolog volt, amit látszólag élvezettel szopogatott. Hirtelen szakította el onnan a tekintetét és fordította ismét a plafon felé. Úgy érezte, ha egy másodpercnél is tovább nézi, belehal a látványba. Egyre szaporábban és hangosabban vette a levegőt, talán túlságosan is, ami már a fülét sértette. Az érintések abbamaradtak és a lámpa fényét egy aggódó tekintet takarta el előle.
- Jézusom, jól vagy? – kérdezte rémülten Ryu, de alig fogta fel a kérdését.
- Mit tegyek? – nézett rá olyan riadtan, amilyennek barátja csak egyszer látta, mikor az édesanyja meghalt és nem bírta felfogni a dolgot.
- Ne haragudj. Rosszul csináltam valamit? – simított végig kapkodva az arcán tanácstalanul.
- Én csak… nem tudom mit kéne csinálnom – harapta be az alsó ajkát és idegesen fixírozta.
Ryu megkönnyebbülten sóhajtott fel és mosolyogva simított ki néhány izzadt tincset Hayato arcából.
- Tán csak nem meglepődtél, hogy ennyire élvezetes is lehet, ha egy fiúval vagy? – mosolygott rá szélesen, amitől egy kicsit alábbhagyott a pánik. – Te csak lazulj el, és élvezd a dolgot – hajolt közelebb hozzá és lágy puszit nyomott az orrára, amitől végre elmosolyodott.
Odagiri, tartva barátja újabb kiborulásától elölről kezdte az egész procedúrát, csak hogy a másik újra el tudjon lazulni és át tudja adni magát az élvezetnek. Végigkényeztette a bőre minden apró négyzetcentiméterét és pár perc után már ott folytathatta, ahol abbahagyta, immár Hayato elfojtott nyögéseivel kísérve. Lassan tapasztalta ki, hogy mit és hogyan szereti a másik, akit már az őrületbe kergetett huncut nyelvjátékával, ahogy hímtagja végével játszott, ami a legérzékenyebb pontja volt, és erősen szorítva nem hagyta elélvezni. Felnézett a csukott szemű fiúra, aki megfeszült testtel zihálva és nyögdécselve viselte az édes kínzást és hosszú csapzott haja rátapadt a homlokára, kezeivel a kanapé karfáját markolta erősen. Úgy gondolta egy pornófilm sincs, ami nagyobb izgalmat tudna nyújtani ennél a látványnál.
- Mit bámulsz? – kérdezte hirtelen rekedten Yabuki résnyire nyitott szemeivel. – Vigyázz, elcsöppen a nyálad – mosolyodott el szélesen, mire Ryu észhez tért.
A fiú már egyáltalán nem tűnt zavartnak vagy szégyenlősnek, az ujja köré csavarva, kitárulkozva és izzadtan feküdt előtte hatalmas terpeszben és várta az újabb érintéseket. A vad tekintetet figyelve felerősödött benne a bizonyítási vágy. Nem hagyhatja, hogy a másik vegye át az irányító szerepét, bár ez Hayato fejében meg sem fordult. Visszahajolt játékához és nyelve hegyével kezdte el izgatni, amitől áldozata ismét összerándult és beharapva az alsó ajkát megemelte a csípőjét, amit Ryu kihasznált és alá nyúlva megragadta a fenekét.
- Szeretném, ha megfordulnál – búgta erotikusan és csókot nyomott a combjára.
- Mi? Miért? – vékonyodott el hirtelen Yabuki hangja és döbbenten pillantott le a másikra.
- Nem bízol bennem? – vonta fel a szemöldökét Ryu, hangjában csalódottsággal. És elérte amit akart, mert ugyebár mindig eléri amit akar. Hayato lassan fordult a hasára a kezei között és ismét elkönyvelhette magában, hogy ez az ember mennyire naiv és mennyire hagyja, hogy saját butasága miatt ennyire kihasználják. Eldöntötte, hogy soha többé nem hagyja, hogy ezt a fiút bárki is bántsa a sebezhetősége miatt. Persze… rajta kívül… mert hát… mégis csak ő Odagiri Ryu.
Odamászott a fiúhoz, haját félresöpörve a fülébe suttogott:
- Fel kéne térdelned…
Hayato agya még mindig nem kapcsolt, hagyta hogy a másik megfogja a lábszárát és feltornázza térdelésbe. Fehér inge ismét a nyakáig csúszott, láthatóvá téve a hátán a gyönyörű bőrt, ami a pislákoló lámpa narancssárga fényében aranynak látszott a megcsillanó izzadtságcseppektől. Ryu alá nyúlva végigsimított a hasfalán majd az ing gombjaival kezdett babrálni, miközben rátapadva a hátára, izgalmát a fiú fenekéhez dörgölte. Áramszünet vége…
- Mégis mit képzelsz, hogy hagyni fogom?! – csattant fel hirtelen Yabuki, ahogy tudatosult benne, hogy mire is jó ez a pozitúra. Feltornázva magát megtámaszkodott a tenyerén és dühösen tekintett a hátát csókoló Odagirire.
- Késő bánat – vigyorodott el, és felkelve mellőle kihámozta magát a rajta lévő nadrágból és alsónadrágból egyszerre. – Így dögös vagy – villantotta rá fehér fogait, mire Yabuki észbe kapva az enyhén pucsító pózból felegyenesedett és ráült a sarkára. A kigombolt ing lecsúszott a karjaira, láthatóvá téve a félresöpört hajtól is a tarkóját és íves vállait.
- Ne hidd azt, hogy engedem, hogy mindent te irányíts… - szűkültek össze a kócos hajú fiú szemei.
- Ne mozdulj! – adta ki az újabb utasítást barátja és gyorsan mögé telepedve átölelte hátulról és magához szorítva a nyakához hajolt és magába szívta az illatát.
- Ilyesmivel nem veszel le a lábamról – motyogta Hayato fátyolos hangon, és közelebb bújt a meleg testhez, amit természetesen a hideg számlájára írt, mivel az épületben nuku fűtés.
Odagiri elkábítva és mámorban érezte magát, ahogy végighúzta az orrát a puha bőrön, majd füléhez hajolva megnyalta, mire a fiú felkiáltott a karjaiban és szabadulni akart.
- NE! Idióta, ott ne! – rémüldözött, de a másik nem hagyta menekülni, az ölébe húzta és tovább folytatta a kegyetlen kínzást.
- Talán ismét egy érzékeny pontra tapintottunk? – kuncogott bele a fülébe. – Lássuk csak… volt egyszer itt… - ismételte meg a mozdulatot, amit hangos zihálás követett – egyszer itt… - simított végig lágyan a hívogató kulcscsonton, mire a fiú felnyüszített – és végül… - kezét levezette a mellkasán és csupán ujja hegyével megérintette a makkját – talán itt? – vigyorodott el szélesen, ahogy hangosan felhördült a kiszolgáltatott személy a karjaiban.
- Gyűlöllek – motyogta rekedten Hayato és hátrahajolt egy csókért.
- Nem eléggé – közölte Ryu és kicsit nagyot taszítva barátján, visszadöntötte eredeti pozíciójába a hasára, de nem engedte, hogy a lábait leengedje.
- Mit akarsz csinálni? – hallott meg egy feszéjezett hangot, de válasz helyett inkább úgy gondolta megmutatja. Odahajolt a fenekéhez és csípőjét erősen megtartva a bejáratához érintette a nyelvét és ezúttal ott kezdte el izgatni. Yabuki felnyüszített és nyakába csúszó ingjére erősen ráharapott. Ryu nem mondott semmit, nem tette szóvá a reakcióját, inkább folytatta amit elkezdett. Először csak gyengéden körözött a nyelvével, majd hirtelen nyomta neki a szűk lyukhoz. Hayato most vesztette el a maradék önkontrollját és zihálva kiáltozott alatta, hátán az izzadság folyt végig, ami szintén ingerelte.
A tömérdek kényeztetés hirtelen maradt abba, majd hátrapillantva azt vette észre, hogy a fiú a földre hajított nadrágja zsebében turkál, majd elővesz egy egészen apró kis tégelyt. Felismerte, ez volt az a kézkrém, amit olyan sűrűn használt Ryu, hogy ki ne száradjon a bőre. Azt mindig is utálta. Látta, hogy a vörös hajú belemártja az ujját a kenőcsbe, majd visszamászik a fenekéhez. El sem tudta képzelni, mire készülhet azzal a másik, mikor érezte, hogy egy ujj csusszan belé és tágítani kezdi. A síkos és intenzív érzéstől mozgatni akarta a csípőjét, de erősen tartották.
- Majd hozzászoksz, ne mozogj – mondta halkan Ryu, de a hangja minta egy dobozból szólt volna. Távolinak tűnt, akárcsak az, amit ott hátul művelt vele. Időközben újabb és újabb ujjak csatlakoztak az előzőhöz, és Yabuki kijelenthette, ez egyenesen őrjítő volt számára. A fájdalom keveredett az élvezettel és ágaskodó férfiassága egyre nedvesebb lett, ahova most nem kapott érintéseket. Sajnálattal vette tudomásul, hogy most egy ideig még nem fogják hagyni elélvezni.
A kellemes masszírozás hirtelen megszűnt, és csalódottan akart hátra fordulni, mikor meleg testet érzett meg a hátára simulni és a nyakába csókoltak. Lehunyt pillákkal próbálta rendezni végre a légzését, mikor ismét megremegett az izgalomtól. Megérezte Ryut a bejáratához dörgölőzni és teljesen elvesztette az eszét. Azon nyomban érezni akarta a másikat és úgy gondolta bele is hal, ha ma esti szeretője tovább kínozza. Mintha csak olvasott volna a gondolataiban a mögötte lévő, lassan engedte bele magát a másikba, amit Hayato néma sikollyal fogadott, majd mikor már teljesen benne volt, zihálni és nyöszörögni kezdett.
- Jó érzés? – kérdezte bizonytalanul Odagiri, miközben a hátát és vállait csókolgatta. Egy határozott „uuuuu”-n kívül nem volt képes szavakat formálni. Ezt Ryu igennek vette. Lassan kezdett el benne mozogni és fokozatosan gyorsított a tempóján. Yabuki lábai úgy remegtek, mint a kocsonya és érezte, hogy összecsuklanak alatta, így a másik a hátán fekve kötött ki, de még így sem állt le a heves mozdulatokkal. Hangos zihálásuk és nyögéseik betöltötték az egész épületet. Nem hallhatták, hogy idő közben odakinn eleredt az eső, csupán saját magukra és egymásra koncentráltak.
Ahogy összesimultak és ragadtak az izzadságtól, úgy érezték, hogy talán soha többé nem lesznek képesek elválni egymástól. Ryu Hayato vállaiba kapaszkodott és erősen lökve magát ott csókolta a másikat, ahol csak érte a hátán és a nyakán. Időközben az oldalukra fordultak, hogy a vörös hajú hozzá férhessen a másik izgalmához és hevesen dolgozhasson rajta miközben néha-néha szenvedélyes csókot váltottak.
Innen már nem volt megállás, nem tudták, hogy melyikük élvezett el hamarabb, csak azt, hogy többször lettek egymáséi, míg utolérte őket a hajnal.

- Hayato, végül megnyerted a fogadást? Mesélj! – támadták le izgatottan másnap osztálytársai, mikor belépett a terembe fáradtan és karikás szemekkel.
- Hagyjatok békén ezzel a hülyeséggel! – húzta fel az orrát és peckesen, de kicsit furán a helyére sétált és feszengve helyet foglalt a székén.
- Ezek szerint vesztett… pfff – motyogta Tsuchiya és karba tett kézzel csóválta a fejét.
- Nem vesztettem, csak… átvert az a szemét – duzzogott Yabuki látványosan és elfordította a fejét.
- Hayato, Yankumi üzeni, hogy ma el ne felejtsd visszaállítani az órádat, mert nem tűri el, ha még egyszer késel – viharzott be az osztályba Take és vidáman helyet foglalt.
- Uuu… tényleg… majdnem kiment a fejemből nekem is – vakarta meg a fejét Tsuchiya.
- Ti hülyék vagytok. Az órát már tegnap… - akadt el a lélegzete az osztály vezérének és megfagyott benne a levegő.
- Én úgy tudom máma kell – nézett körbe zavartan Take.
- MEGÖLÖM!!! – csapott egy hatalmasat az asztal lapjára Hayato indulatosan és felpattant a helyéről. Osztálytársaik szinte már látni vélték, ahogy füstöt fúj az orrán keresztül.
- Hé, nézzétek!!! Gyertek gyorsan!!! Ryu!!! – kiáltott Kosuke az ablak mellől és vigyorogva mutogatott kifelé, mire az egész osztály az ablakhoz tömörült és az üveghez tolták az orrukat. Mindenki sírva szakadt a röhögéstől.
- Hayato, ezt látnod kell! – kiáltott vidáman Tsuchiya és dühös barátját az ablakhoz vezetve kimutatott az udvarra.
Odagiri Ryu meztelenül sétált be az iskolakapun táskáját a hátára vetve, teljesen lazán, mintha csak egy átlagos tanítási napra igyekezne. És a zokni… az egy szál zokni pontosan azon a testrészen lógott, amire ráfért, és történetesen nem a lábán volt. Hayato a szája elé kapta a kezét és lesokkolt arccal tapadt az üvegre.
Ryu tudta… végig tudta, hogy ő fog veszíteni. Halvány, alig látható mosoly kúszott az arcára.
- Barom – motyogta magában és figyelte, ahogy a fütyülő és tapsoló osztálytársai kirohannak az udvarra és éljenezni kezdik bátor társukat, aki az iskola szabályaira fittyet hányva betartja a neki tett ígéretét, aki most vidáman és lazán dobálta a puszikat a tanári ablak felé, ahol az igazgató és helyettese valószínűleg szívinfarktus közeli állapotba kerülve bámulták őt.
Talán megérte a három nap éhezés…

the end :D