Gyilkos szerelem - 1. fejezet, Az új szerep

Épp egy gyönyörű, virágokkal teli mezőn szaladt. A friss tavaszi szellő simogatta hosszú, barna haját, a madarak csicseregtek, a nap sugarai lágyan melengették az arcát. Úgy érezte, ennél tökéletesebb már nem is lehetne, amikor hirtelen megjelent egy alak, aki háttal állt neki. Borzasztóan ismerős volt, de akire gondolt, nem szokott kimonót viselni. Az alakja, a haja azonban… minden passzolt. Lassan hátra fordította a fejét és rámosolygott. Akanishi Jin egyszerre imádta és utálta ezt a huncut mosolyt. Idegesítette minden, ami a fiúhoz kapcsolódott, nem is értette, hogy régen hogy lehettek olyan jó barátok. Most ott állt előtte, teljes valójában és azzal a „mindent tudok, én vagyok a tökéletes idol” tekintetével meredt rá. Elviselhetetlennek találta ezt a mosolyt, de mégis hevesen dobogott a szíve, akárhányszor meglátta. A tenyere izzadt, a levegő elakadt valahol félúton, a gyomra bukfencet járt és a térdei össze akartak csuklani. A való életben ezt mindig el tudta rejteni, álcázta a macsó megjelenésével, a hatalmas egójával és a néha bunkó modorával. Most viszont nem tudta leplezni. Az alak elindult felé. Egyre közeledett hozzá. Már csak pár lépés…

A Real Face dallamos zenéjére ébredt. Felpattantak a szemei és zihálva meredt a plafonra, mintha tényleg egész éjszaka szaladt volna. A zene továbbra is szólt, de kellett neki pár másodperc, amíg realizálni tudta, hogy a mobilja csörög kitartóan már egy jó ideje. Lassan feltornázta magát ülésbe, majd az éjjeliszekrényről elvett telefont egy óriási ásítás kíséretében felvette.

- Mit akarsz? – morgott bele a készülékbe köszönés nélkül.

- Akanishi-kun, fantasztikus hírem van. Most azonnal be kell jönnöd! – hallotta menedzsere izgatott hangját a vonal túlsó végén.

- Hagyjál mááár! – nyújtotta el nyávogva a választ, majd egy határozott mozdulattal összecsukta a telefont. Pár másodpercig maga elé bámult álomittas fejjel, amikor a telefonja ismét csörögni kezdett.

- Eh, de kitartó… - morgott, majd ismét kinyitotta és a füléhez emelte.

- Édes fiam, tudom, hogy nem szereted, mikor felébresztenek, de le ne merd tenni még egyszer! – fenyegetőzött ingerülten.

- Szabadnapom van – jött az egyszerű válasz.

- Igen, tudom, tudom. De most tényleg fontos az ügy. Gyere be az irodába gyorsan.

- Ugyan miért? – ásított egy hatalmasat.

- Majd személyesen megbeszéljük benn, csak siess!

- Nem - jelentette ki, és már készült arra, hogy ismét bontsa a vonalat, amikor meghallotta menedzsere hangos kiáltását.

- Johnny hívat. Azt mondja, ha fél órán belül nem vagy itt, akkor megnézheted magad és ezúttal Szibériában fogsz eltölteni fél évet.

Jinnek elkerekedtek a szemei és levegőt is elfelejtett venni. Ha a főnök személyesen hívatja, akkor az komoly ügy lehet.

- Máris indulok – hadarta a telefonba, és letéve azt, már rohant is öltözködni.

Röpke tíz perc múlva már a kocsijában ült felöltözve és a dugóban a kormányon idegesen dobolva azon morfondírozott, hogy mi rosszat csinált már megint. Mikor megérkezett sietve nyomta le a menedzseri iroda kilincsét, félve attól, hogy mi fog következni.

- Jó reggelt! – köszönt illedelmesen és körbepillantott a zárt kis helyiségben. Teljesen ledermedt, mikor meglátta Johnnyt egy bársonyszéken csörögni, ahogy éppen őt bámulja. A menedzser az asztal másik oldalán ült és látszott rajta, hogy nagyon megkönnyebbült, ahogy a fiú befutott.

- Micsoda gyorsaság. Bravó! – vigyorgott a főnök Akanishire, majd intett neki. – Kerülj beljebb!

- Öhm… Kitagawa-san… - kezdte Jin idegesen a kezét tördelve. – Sajnálom a tegnap történteket. Az úgy volt, hogy Ryo unokatestvérének ünnepeltük a születésnapját abban a bárba, de… de nem ittam sokat, csak jó kedvem volt és a többiek biztattak… - darálta a szavakat egy szuszra.

- Miről van szó? – ráncolta össze a homlokát a főnök.

- Őőő… hát őőő… - adta az értelmes választ a fejét vakarva. – Nem ezért hivatott?

- Nem, de ha már elkezdted, elmondanád, miről beszélsz? – nézett rá gyilkos tekintettel az öregember. Jinben megállt az ütő és nem akarta elhinni, hogy elárulta saját magát. Johnny időközben felállt, majd hirtelen halk kuncogást hallott maga mellől a sarokban.

- Akanishi tegnap mulatni volt a barátaival a Tornádó nevű bárban és igen érdekes sztriptíz táncot adott, enyhe illuminált állapotban az egyik asztal tetején – adta meg a választ helyette a gonoszul vigyorgó Kame. Nem értette, mit keres ott a férfi és azt sem, hogy miért nem vette eddig észre, de azt tudta, hogy legszívesebben agyon verné egy hólapáttal.

- Szóval sztriptíz? – nézett rá ledöbbenten Akanishire a főnöke. – Nagyon tornádó lehetett…

- Az volt – vigyorgott a fiatalabb, bandatársa szemébe nézve.

- Ott voltál? – kérdezte halkan, hatalmasra tágult szemekkel a mellette állót.

- Bizony ott volt – szólt közbe hirtelen a menedzser. – És Kamenashi-kun gyors közreműködésének köszönhető, hogy az eset nem került címlapra – próbálta nyugtatni a főnököt, aki szemmel láthatóan azon gondolkodott, hogy Jint késsel-villával vagy kanállal fogyassza, így folytatta Akanishi életéért a harcot. – Elintézte, hogy a bár alkalmazottai tartsák a szájukat. Még szerencse, hogy a buli zártkörű volt. Szóval minden rendben – tárta szét a karját.

- Az információkból következtetek rá, hogy nekem nem kívánt szólni az esetről – nézett ezúttal a menedzserre gyilkos tekintettel Johnny.

- Elnézést kérek. Nem akartam ilyesmivel zaklatni önt – hajolt meg előtte a férfi.

- Ah… Migrénem lesz ettől a beszélgetéstől. Térjünk inkább rá arra, amiért idejöttünk – dünnyögött a főnök, majd visszaült a helyére.

Jin teljesen zavarba jött ettől a beszélgetéstől és szégyellte is magát. Nem elég, hogy lelepleződött, de most kiderült, hogy a nagy Kamenashi Kazuya mentette meg az állását. Ráadásul ez azt jelenti, hogy látta az egészet.

- Elnézést a késésért. Hatalmas dugó van a belvárosban – rontott be lélekszakadva egy hatvanas éveiben járó szakállas, baseball sapkát és napszemüveget viselő alacsony, pocakos férfi.

- Hadd mutassam be Takeda Mamorut, a híres forgatókönyvírót és rendezőt – mutatta be Johnny.

- Örülök, hogy megismerhetem! Sokat hallottam magáról és csodálom a munkásságát – sétált oda Kame, majd meghajolt és kezet rázott a férfival. Az idősebb is odasétált és követte bandatársa példáját, majd így szólt:

- Én még életemben nem hallottam magáról. – Jutalmul Kame a könyökével oldalba vágta, majd gyorsan hozzátette – De azért én is örülök.

- Én örülök a találkozásnak - vette le a napszemüvegét a férfi és olyan átszellemülten kezdte el bámulni Jint, hogy az már ijesztő volt.

- Nos, azért gyűltünk ma itt össze, hogy megvitassuk eme remek ember műalkotásának a sorsát – emelt fel két füzetet Johnny, amit aztán a két srác kezébe nyomott. – Egy mozifilmről lenne szó a ti főszereplésetekkel.

- Azta! – Jin megbabonázva pörgette végig a füzet lapjait.

- Igen, igen – csapta össze a tenyerét a rendező. – Tökéletesek. Akanishi-kun a legtökéletesebb.

Az érintett szégyenlősen elmosolyodott és már el is felejtette az előző kellemetlenségeket.

- Kérlek, olvassátok el a forgatókönyvet holnapig és döntsétek el, hogy vállaljátok-e a szerepet vagy sem – mondta Johnny. – Bár jobban örülnék, ha elvállalnátok, mert csak akkor működik a dolog, ha mindketten rábólintottatok. Ez Takeda-san kívánsága. Komoly szerepről van szó, nem egy szimpla doramáról. A szakértők szerint, akár a tengerentúlon is bemutathatják és az Oscar díjra is esélyes.

Akanishi kezéből kiesett a kis füzet egy sikkantás kíséretében. A hirtelen jött öröm teljesen elborította az agyát és már azon gondolkodott, hogy milyen pezsgővel fogja leitatni magát Yamapiékkal.

- Milyen szerepről lenne szó? – kérdezte Kame boldogsággal a hangjában.

- Kosztümös film lenne – mondta a rendező vigyorogva. – De olvassátok el! Úgy a biztos.

- Király! – örvendezett az idősebb és már képzeletben az Oscar díj átadó vörös szőnyegén sétált a sikítozó fangörlök felé integetve a vakuk fényében, kezében a kis arany szoborral.

- Ez minden fiúk, ti mehettek. Mi még tartunk egy kis megbeszélést. Holnap reggel nyolckor várlak titeket az irodámban, hogy megbeszéljük hogyan döntöttetek. Kevés időnk van, így gyors választ várunk. Köszönjük, hogy befáradtatok – mosolygott a főnök.

- Mi köszönjük! – válaszolta Kamenashi, majd mindketten meghajoltak és távoztak. Jin már rohant is elmondani az örömhírt Yamapinak, csapattársát faképnél hagyva, aki jól láthatóan mondani szeretett volna valamit az idősebbnek.

Másnap reggel karikás szemekkel, de izgatottan ácsorgott már egy órával hamarabb Johnny irodája előtt. Teljesen felvillanyozta a tudat, hogy nemsokára a világ legismertebb színészei között tartják majd számon. Az előző estét végig bulizta a barátaival. Már nem emlékezett rá, hány pezsgőt ivott meg, csak arra, hogy nagy örömmel magyarázta a többieknek, hogy VIP-s meghívót kapnak a film premierjére. Az se tudta érdekelni, hogy Kame is szerepet kapott a filmben. Egyértelmű volt, hogy a rendezőnek Akanishi jobban tetszett, így bizonyára neki nagyobb szerepet szánt, annak ellenére, hogy a két főszereplőt várták a reggeli megbeszélésre. Gondolataiból fiatalabb bandatársa köszönése zökkentette ki.

- Szép jó reggelt! Hogy lehet, hogy nem késtél el? – kérdezte cinikusan.

- Nem tudsz érdekelni. Ma a csípős megjegyzéseid sem ronthatják el a napomat. – mosolygott rá szelíden.

- Oh, nocsak? Na és hogy döntöttél? Gondolom, nem vállalod.

- Már hogy ne vállalnám? – háborodott fel, de ezúttal a másikon volt a meglepődés.

- Ugye elolvastad a forgatókönyvet?

- Öhm… beleolvastam… - kezdte zavartan a fejét vakargatva.

- Nem olvastad végig? – kérdezte Kamenashi hatalmasra tágult szemekkel.

- Így is-úgyis elvállalom. Nincs azon mit végigolvasni.

- Oké – mondta vigyorogva. Már megint az a gonosz vigyor. Akanishiben felmerült némi gyanú, hogy a fiatalabb tud valamit, amit ő nem, de nem tudott sokáig agyalni ezen, mert befutott Johnny, a menedzser és Takeda.

- Jó reggelt fiúk! Örülök, hogy már itt vagytok, fáradjatok beljebb – azzal betessékelt mindenkit maga előtt a főnök és a hatalmas irodában elfoglalta a helyét a kényelmes bőrfotelben, majd intett a jelenlévőknek, hogy üljenek le vele szemben a kikészített székekre. – Akkor, hogy döntöttetek? – kérdezte izgatottan.

- Elvállaljuk! – kiáltotta hirtelen Jin.

- Helyettem is te döntesz? – kérdezte gúnyosan Kame.

- Ne mondd, hogy neked még gondolkodnod kell ezen - válaszolta.

- Már meg ne haragudj, de egy igen komoly szerepről beszélünk – mondta tudálékosan a másik.

- A szerződések itt vannak – adta át a menedzser a fiúknak a papírt.

Az idősebb idol izgatottan kapta ki a férfi kezéből és az asztalról elvéve egy tollat már bőszen körmölte rá a nevét.

- Kamenashi-kun, hogy döntöttél? – kérdezte Johnny.

- Természetesen elvállalom. Sokat gondolkodtam rajta, de rájöttem, hogy ez egy remek lehetőség, hogy megmutassam, mit tudok, mint színész. Óriási kihívás és… - magyarázta Kame, de Jin durván félbeszakította:

- Ne dumálj! Írd alá! – tolta oda neki a papírt. A férfi csak megforgatta a szemét, majd ő is aláírta a szerződést.

- Remek. Ezek szerint egy izgalmas munkának nézünk elébe – mondta vidáman Takeda. – Ha bármi kérdésetek van, bátran mondjátok. Hogy tetszett a forgatókönyv?

- Kinek a szerepét kapom? – kérdezte Akanishi izgatottan. – Akiráét ugye? Mindig is szerettem volna kipróbálni magamat, mint szamuráj.

- A forgatókönyv végén fel volt tüntetve a lehetséges szereposztás. Nem olvastad el? – kérdezte a menedzser.

- Igazából csak belenéztem a könyvbe, de amit olvastam az tetszett. Szóval enyém Akira szerepe ugye? – nézett körbe vigyorogva.

- Nem, fiam. A te szereped Hakué – mondta a rendező teljes nyugalomban. Némi fáziskésés után Jin agyáig eljutottak a mondatok, majd felkacagott.

- Itt valami tévedés lesz. Haku egy lány, Akira szerelme.

Kazuya nem bírta tovább és elkapta a röhögés, majd Johnnyt is.

- Így jár az, aki nem olvassa el, hogy mit ír alá – mondta Johnny a könnyeivel küszködve. – De így legalább könnyen belementél, és sok pénzt hoztok a konyhára.

- Mi van? – kérdezte Jin zavartan.

- Drága fiam, ez egy BL film. Te leszel Haku, Kamenashi-kun pedig Akira – jelentette ki lesajnáló tekintettel Takeda.

Mindenki nevetésben tört ki. Most rajta nevetnek? Kame és ő… egy BL filmben. A gondolatok nehezen kavarogtak a fejében, nem akarta elhinni, amit az előbb hallott. A felismerés hidegzuhanyként érte, és ez meg is látszott rajta. Érezte, hogy kiszárad a torka és nem kap levegőt, majd megszédült és már dőlt is oldalra a széken. Ha csapattársa nem kapja el időben, valószínűleg szétverte volna a fejét az üvegszekrényben, ami mellette volt.

- Jesszusom, Akanishi! Jól vagy? – kérdezte rémülten a menedzser odaugorva mellé, hogy segítsen Kaménak a széken tartani a férfit.

- Nemtom… - motyogta elfúló hangon, szédelegve.

- Talán hívni kéne orvost. Olyan kis törékenynek látszik, mint Haku – mondta Takeda. Kame elnevette magát.

- Hát, törékenynek nem mondanám, csak butának – mondta Johnny. – Annyira felelőtlen, hogy sem a forgatókönyvet, sem a szerződést nem olvasta végig. Gondolom, most hallja először az információkat.

- Oh! – tette a szájára a kezét a rendező. – De ha már aláírta, akkor nincs mit tenni – tárta szét a karját.

- Természetesen most már nincs. Elég komoly költségvetésű filmről beszélünk.

- Miért nem mondtad? – kérdezte a mellette álló fiatalabbat, aki a vállánál fogva tartotta, hogy ne szédüljön le újra a székről.

- Mert akkor nem írtad volna alá. Logikus – vigyorgott rá. Már megint az a vigyor.

- Én nem… - kezdte volna a hisztit Jin, de két kar már fel is rántotta állásba és elkezdte kifelé rángatni.

- Elnézést, de beszélnem kell a bandatársammal – mondta Kazuya határozottan, azzal már ki is lökte az iroda ajtaján. Az üres folyosóra érve nekipasszírozta a falnak és a képébe mászva kezdett el vicsorítva beszélni neki.

- Nem hagyom, hogy elcseszd a karrierem. Ha már voltál olyan hülye és aláírtad, akkor most már viseld a következményeket. Nem fogsz hisztizni és égetni a fejemet! – nézett rá dühösen.

- De Kame! Hogy mehettél bele? Tudod, hogy ezek mit…

- Nem érdekel! – emelte fel a hangját a fiatalabb. – Itt az esély, hogy megmutassam, milyen jó színész vagyok. Egyszer az életben fogadd el azt, amit mondanak. Mindig az van, amit te akarsz, de most fordult a kocka. Ez egy remek lehetőség neked is, hogy bizonyíts. Ha te nem vállalod, én se vállalhatom. Megmondták. Szóval nem hagyom, hogy keresztbe tegyél nekem. Világos? – kérdezte ingerülten. Akanishi szabályosan megrémült a fiatalabbtól. Még soha nem látta ilyen elszántnak és dühösnek. Egy szót se tudott kinyögni, csak nézte a szinte már lángoló szempárt. – Remek. Ezt megbeszéltük. Mehetünk vissza. – váltott át mosolygós jó kisfiúba egyre inkább, mintha semmi sem történt volna, majd karon ragadta és visszavezette az irodába.

- Minden rendben? – kérdezte Johnny a rémült Jinre, majd a felettébb jókedvű Kazuyára nézve.

- A lehető legnagyobb rendben – válaszolta a fiatalabb, majd mindketten visszaültek a helyükre.

- Nos, akkor bele is kezdenék – nézett rá Johnnyra a rendező, majd miután ő bólintott, a fiúkhoz fordult. – Tehát, elmondom röviden, Akanishi-kun kedvéért, hogy miből is áll a szerepetek. Kitano Akira egy fiatal, jól képzett szamuráj harcos, aki remekül forgatja a kardot, de gyűlöli az uralkodót, aki rettegésben tartja a birodalmat. Éhezések, kivégzések, kínzások… de ezt majd részletesen elolvassátok – nézett rá itt Jinre. – Szóval, Akira kapja azt a küldetést az összeesküvők megbeszélésén, hogy mint az uralkodó fiának személyi testőre, közelebb férkőzzön az uralkodó házhoz és a bizalmukba fogadják, hogy aztán információk birtokában támadást indíthassanak a felkelők. A Hanakashi ház trónörököse Haku. Az ő védelmére fogadják fel Akirát. Haku fiatal és gyönyörű fiú, de születése óta vak, ugyanakkor remek íjász. A hallása kifinomult, így remekül tájékozódik a környezetében. A történet egyfajta Rómeó és Júlia keleti változata. A két ellenség egymásba szeret. Akira forróvérű, temperamentumos és erős, Haku pedig nyugodt, kedves és törékeny.

- Jaj, neee! – nyüszített Jin alig hallhatóan, de Takeda folytatta.

- Szóval a kettejük között kibontakozó szerelemről és a harcról szól a film, ami a fiatalok lelkében zajlik le, miszerint nekik nem szabadna egymásba szeretniük. Ezért is Gyilkos szerelem a címe. A lényeg ennyi, a többit pedig megtaláljátok a forgatókönyvben.

- Kérdezhetek? – kérdezte Akanishi halkan, kezét felemelve.

- Öhm, persze – jött a válasz.

- Miért? Mondja, miért pont nekem szánta Haku szerepét? Még csak össze se lehet hasonlítani vele – nyüszített kínlódva.

- Örülnöd kéne – nézett rá felháborodva Takeda. – Haku szerepe nagyon összetett. Csak egy igazán tehetséges színész képes eljátszani, és amikor megláttalak a Bandage filmben, azt gondoltam, hogy igen! Te vagy az!

- De miért egy csajt? – kérdezett tovább hisztizve, bár Kame már a lábán taposott.

- Haku nem lány, hanem egy nemes, kifinomult, érzékeny férfi – magyarázta a rendező, mintha egy öt évesnek mondaná, hogy igen, az ég bizony kék színű.

- És langyi – fejezte be a mondatot Jin, mire bandatársa egy óriásit sózott a fejére.

- Abbahagyni! – kiabált Johnny. – Mintha az óvodában lennék. Térjünk vissza a filmre. Szóval: Mivel egy igen komoly előkészületnek nézünk elébe, ezért kemény munka vár rátok. A forgatás nyáron veszi kezdetét. Addig van három hónap a felkészülésre. Feltételezem, egyikőtök sem tud vívni, íjászkodni vagy neadj Isten lovagolni. Júniusig folyamatosan ilyen jellegű órákra fogtok járni. Ugyanakkor beszédtanárhoz, hogy elsajátítsátok ezt a különleges és régies nyelvezetet. Akanishi-kun pedig kap egy etika tanárt, aki megtanítja neki a helyes viselkedést és kifinomultságot, amit a szerep megkövetel.

- Eh? – nézett döbbenten a férfi.

- Erről beszélek – mutatott rá. – Nos, a felkészülést egy kis tréninggel fogjuk kezdeni.

- Az mit takar? – kérdezte kíváncsian Kame.

- Azt hittem már sosem kérdezed meg – fordult oda izgatottan Takeda. – Elutazunk egy gyönyörű apartmanba, amit az ügynökség biztosít a színészeknek, hogy megismerkedjenek és elkezdjék a felkészülést, valamint bevezetem őket a szerepükbe.

- Ez hol van? – kiváncsiskodott tovább Kamenashi.

- Okinawa mellett egy kis szigeten. Elég messze van, így hajóval fogtok menni. A sziget teljesen elzárt a külvilágtól, így nem zavarhatja a felkészüléseteket sem a paparazzik, sem a rajongók. Csupán két hétről lenne szó – mondta a főnök.

- És mi lesz a KAT-TUN-al? – kérdezett újra.

- A banda kap egy kis pihenőt – szólt közbe a menedzser.

- Mikor kéne menni? – érdeklődött Akanishi kelletlenül.

- Holnap reggel indultok. – jelentette be Johnny.

- Mi? – kérdezte kórusban a két férfi.

- Kevés az idő a felkészülésre, nincs vesztegetni való időnk – mondta Takeda.

- Az Akame rajongók boldogok lesznek – jelentette ki vigyorogva a főnök, és látszott rajta, hogy már el is képzelte a tömérdek pénzt, ami be fog folyni a filmből.

- Menjetek, búcsúzzatok el a srácoktól és irány haza csomagolni – adta ki a parancsot a menedzser.

- Egy pillanat – szólt közbe Johnny. – Akanishi-kunnal beszédem lenne.

Kame először tétovázott, majd elköszönt, és kisétált az irodából.

- Hát, akkor én is megyek csomagolni. Viszlát! – köszönt el Takeda és követte Kamenashit. Jin egyedül maradt a két férfival az irodában és már várta a hegyi beszédet, amikor a menedzser a kezébe nyomott egy papírt.

- Mi ez? – kérdezte zavartan.

- Ez kérlek, a diétád – mondta főnök.

- A mi? – hüledezett Jin.

- A diétád. Haku szerepe egy törékeny és vékony férfit ír körül.

- Kövér vagyok? – kérdezte ledöbbenve, kicsit se halkan.

- Nem vagy kövér, csak a szerep megkívánja, hogy gyengébb alkatú legyél, mint Kamenashi.

- Ezt nem hiszem el – csóválta a fejét hitetlenül, majd beleolvasott a szövegbe. – Mi? Reggeli: két deci joghurt, ebéd: ráksaláta, vacsora… Hol a vacsora? – kérdezte kétségbeesve.

- Hát, az nincs – mondta a menedzser nemes egyszerűséggel.

- Éhen fogok halni. – nyüszített az énekes.

- Fontos dolgokért néha áldozatot kell hozni. Ja, és még valami. – kezdte Johnny. – Vedd komolyan ezt a munkát. Sok pénzt fektetünk a produkcióba és rengeteg ember munkája függ tőled. Ha nem az előírtak szerint csinálsz mindent és megszeged a játékszabályokat, repülsz. Most mehetsz.

Akanishi szótlanul, köszönés nélkül kullogott ki az irodából. Nem elég, hogy Kamenashi Kazuyával kell szerepelnie egy BL filmben, és neki kell játszania a gyenge, vak hősnőt, még diétára is fogták. Jelen pillanatban azt kívánta, bár megnyílna alatta a föld és elnyelné örökre.