Április bolondja

Páros: Akame (Akanishi Jin x Kamenashi Kazuya - KAT-TUN)
Korhatár: 14
Megjegyzés: Röhögőgörcs garantált minden mennyiségben. Ez volt az első fanficem, de ahhoz képes nagyon jól sikerült szerintem. XD Írjatok kommentárt hozzá, mert kíváncsi vagyok a véleményekre.
Szerző: Andy


Mindenkinek lehetnek cikis, vagy akár megalázó pillanatai. Akanishi Jin rá az elő példa. Ő maga értette a tréfákat, vicces és szórakoztató embernek vallotta magát, mindig benne volt minden hülyeségben, de ez alkalommal ez más volt. Sose gondolta volna, hogy a barátai kegyetlen tréfájának kiszemelt áldozata lehet. De hát, ahogy mondani szokás: Minden rosszban van valami jó!
Az a nap is úgy indult, mint a többi. Megszokta már, hogy eseménymentesen telnek a hétköznapjai, ha éppen nem valami fellépésre vagy forgatásra készül. Kómás fejjel vánszorgott ki reggel a konyhába a hálószobából és igyekezett nem elesni a nagy sietségben. Pontosabban egy beszívott csigához hasonló tempóban ment oda a konyhapulthoz és töltött magának egy nagy bögre kávét. A művelet közben ránézett a falon lévő naptárjára, hogy milyen unalmas programja akadt mára. Mikor meglátta a dátumot, akaratlanul is elmosolyodott. „Április 1-je. Fantasztikus!” - gondolta magában és már azon agyalt, vajon mivel tréfálhatná meg a barátait. A KAT-TUN tagjai közül Junnot lehetett a legjobban szívatni. Mintha csak egy címke lett volna a homlokán „BALEK” felirattal. Jin ezt mondjuk sosem felejtette el hangoztatni, de ki is használta szegény srácnak ezt az adottságát. Két éve ezen a napon lefizetett két juniort, hogy közreműködjenek az ő kis mókájában. A két srác behívatta az anyjukat, és azzal gyanúsították meg Junnot, hogy folyton követi őket és az öltözőjükben kukkol. A szülők kiabáltak vele rendesen, szegény srác meg majdnem elsírta magát és próbálta bizonygatni magát, hogy ő ártatlan. A végén odáig fajult a dolog, hogy a rendőrséggel fenyegetőztek és Jinnek közbe kellett avatkoznia. Elmondta, hogy ő fundálta ki az egészet. Hát nem lett megdicsérve érte. Visszagondolva nem is volt olyan jó tréfa, főleg, hogy ezután a KAT-TUN tagjai nem voltak vele hajlandóak szóba állni két hétig. Junno hamar megbocsátott, mikor látta a fiú kínlódását. Ő sose tudott haragudni semmiért. Jin nem találta veszélyesnek még egy poént eljátszani vele. Tavaly ilyenkor, egy kemény táncpróba után kicserélte Junno tusfürdőjét szőrtelenítő krémre. Mondani sem kell, hogy mi lett az eredmény. Jó időbe tellett mire visszanőtt a szemöldöke. Az volt a szerencséje, hogy nem találta szükségesnek a hajmosást. Mindez a mai napig nem derült ki, hogy kinek a műve volt. „Biztos valami szappan allergia.” - zárta le ezzel a témát Junno. A többi JE-st is imádta szívatni, persze a legtöbbet titokban, a saját szórakoztatására. A többiek persze sejtették, hogy ki állhat a poéngyár hátterében, de sose hangoztatták.
A kocsijával már a JE épülete felé hajtott. A meg-megrohamozott emlékképek hatására végigröhögte az utat. „Ez a nap már csak jó lehet.” Alig lépett be a bejáraton, máris egy dühösen fújtató Ryo-val találta szemben magát. A fiúnak vérben forogtak a szemei, és ökölbe szorított kezében egy papírt szorongatott.
- Mégis mit képzelsz magadról Akanishi? Azt hiszed nagyon vicces vagy? Hogy merted ezt tenni?
- Neked is jó reggelt!
- Neked rossz! Nagyon rossz! Legszívesebben megfojtanálak! - azzal tett néhány fenyegető lépést előre, de Jin nem moccant. Eldöntötte, hogy ma semmi nem ronthatja el a kedvét.
- Mégis miről beszélsz?
- HOGY MIRŐL BESZÉLEK? Hát erről... - nyújtotta az összegyűrt papírt Jin felé. Ahogy széthajtotta a papírt, elkapta a röhögő görcs. A képen Ryo állt egy csapat gyerek körében és egy papírból készült farsangi jelmezben feszített fának öltözve. Jin még emlékezett rá, hogy a kép még tavaly készült, egy jótékonysági rendezvényen. A képpel még nem is lett volna nagy baj, ha nem éktelenkedik rajta egy óriási felirat: „TUSKÓ”.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? - Jin majdnem megfulladt a röhögéstől. Idő közben egy csomó ember gyűlt össze körülöttük Ryo ordítozására.
- Remélem, jól szórakozol. Akkora szemét vagy! A hirdető táblára volt kiragasztva. Neked köszönhetően mindenki rajtam röhög az épületben!
- Ez egy jó poén, de nem én voltam. - a vigyort még mindig nem tudta eltűntetni az arcáról.
- Tisztában vagyok vele, hogy te szoktál itt mindenkit szívatni.
- De ez most tényleg nem én voltam.
- Hát persze. Biztosan a kertitörpék voltak Tegoshi kertjéből. Na ne szórakozz! - Ryo egyre dühösebb lett.
- De hát mondom, hogy nem én voltam. - kezdett már elfogyni a türelme.
- Ne aggódj, ennek meglesz a böjtje. - azzal sarkon fordult és elment a NewS öltözője felé.
Mikor Jin beért a KAT-TUN öltözőjébe, egyből szúrós tekintetek fogadták. Maru és Koki gyilkosan méregették. Junno csak vihogott. „Ezen vajon miért nem lepődök meg?” - gondolta. Ueda a sarokban ült és elmélyülten hallgatta Gackt legújabb lemezét az iPodján, Kame pedig kizárva a külvilágot olvasgatta a csapat heti programjának listáját.
- Már megint nem bírtad ki! - sziszegte Koki.
- Nekem tetszet! - örvendezett Junno és közben hintázva a széken megtapsolta Jint.
- Nem én voltam. - vont vállat, majd leült Kame mellé, aki még mindig rezzenéstelen arccal olvasott.
- Mikor nősz már fel végre? - érdeklődött savanyú arccal Maru.
- Ilyet ne kérj, mert úgy sem következik be. - vigyorgott Jin, majd kikapta a listát Kame kezéből, kizökkentve ezzel a transzból, amivel a papírt bűvölte. Nem szerette, ha nem veszik tudomásul a jelenlétét, főleg nem Kame részéről. Imádta felhívni magára a figyelmet, még ha csak hülyeséget csinált, akkor is örült, ha Kame legalább egy pillanatra rá figyel. A külső szemlélőnek már-már úgy tűnhetett, hogy imponálni akar az énekesnek az idióta viselkedésével.
- Visszakaphatnám a papírom? Még nem olvastam végig. - megpróbálta kikapni Jin kezéből, de sikertelenül. A fiú magasra emelte, így Kame nem érhette fel.
- Nőj már fel! - mondta dühösen.
- Nem is tudom ki az alacsonyabb. - Jin belehajolt a fiatalabbik arcába és úgy engedett rá egy ördögi vigyort.
- Egyébként vigyázz, mert még nagyon pórul járhatsz. - szólt közbe Maru, látva, hogy már megint incidens készülődik. - Nem volt célszerű ujjat húzni Nishikido-val. Tudod milyen, amikor begőzöl.
- Hanyagoljuk ezt a témát. Csak nagy a szája. Ugat a kutya, de nem harap. Majd lenyugszik.
- Hidd el, egyszer pórul jársz. - vágta közbe Kame, de Jin elengedte a füle mellett.
A KAT-TUN késő délutánig próbálta az új koreográfiát. Az egész napos táncpróbák kimerítőek voltak, de Akanishi imádott táncolni. Sőt! Általában tovább maradt benn, mint a többiek. Szerette tökéletesíteni a mindig makulátlan tánctudását, de az se kizárt, hogy imádta magát nézni a nagy tükrökben tánc közben. Ego az volt bőven.
A többiek hamar feladták és úgy döntöttek, elmennek kajálni valamit. Már rég lezuhanyoztak és átöltöztek, de Jin még mindig a táncteremben serényen gyakorolta a lépéseket.
- Te nem jössz? - kérdezte Koki, mikor bedugta a fejét az ajtó mögül.
- Most érzem a tutit. Ilyenkor nem szabad abbahagyni. Mennyetek csak nélkülem.
- Ha te nem vagy éhes, nekem nyolc, de mi tiplizünk, mert Junno már Kame listáját eszi. Csaó!
- Később találkozunk! Bye Bye! - azzal visszafordult a tükör felé és újra kezdte a lépéseket. Nem szerette, ha kizökkentik a koncentrációból.
A többiek már egy órája elmentek, mikor Jin úgy gondolta, hogy most már tökéletes a mozdulatsor a koreográfiához. Az öltözőben a hátára csapta a törölközőjét és a zuhany felé vette az irányt. Negyed óráig áztatta magát, mire arra az álláspontra jutott, hogy már kellően tiszta. Mikor kilépett a zuhany alól szétnézett, hogy hova rakta le a törölközőjét, de nem találta meg. „Tisztán emlékszek, hogy a csapra tettem rá, a ruháimmal együtt.” Körbenézett, de a ruhákat se találta meg. Óvatosan nyitott be az öltözőbe, hogy keressen valami használható ruhadarabot. Elvégre nem sétálhat végig a JE épületén keresztül meztelenül. A szeme egyből megakadt egy nagy dobozon az öltözőasztalán. Odasétált és megpillantott rajta egy cetlit: „Eljött a bosszú ideje! Most törleszthetsz. Csini legyél! :)” Jin kinyitotta a dobozt és a levegő félúton elakadt benne. Kivette a ruhákat és maga elé emelve, borzadva nézte a fidres-fodros, habos csodát.
- ILYEN EGYSZERŰEN NINCS! - kiáltotta el magát, majd eldobva a ruhát, elkezdte átkutatni az öltözőt valami normális ruhadarabért, de semmit nem talált. „Hát persze, Ryo nem olyan hülye, hogy bármit hagyott volna maga után. Ezt csak ő fundálhatta ki.”
- Ez egyszerűen nem velem történik. - rogyott le a székére. Öt percig ülhetett itt maga elé bámulva, mire rájött, hogy fázik. Ha a többiekre vár, lehet, hogy fölösleges. Ryo biztos elcsalta őket valamerre, hogy ne tudjanak a segítségére sietni. „Csak a parkolóig kéne eljutnom. Utána otthon átöltözök, és visszavágót hirdetek.” Nagy nehezen magára rángatta a rózsaszín, fodros, térdig érő szoknyácskát és belebújt az arany strasszkövekkel kirakott aranyos felsőbe. Ryo még tömést is adott a ruha mellé mellpótlásnak. „Ez a fiú mindenre gondolt.” Mikor felhúzta a tűsarkú cipőt, meglepően konstatálta, hogy nagyon kényelmes darab. Szétnézett még a dobozban és megpillantott egy szőke fürtökből álló parókát. Ráigazította a fejére, majd belenézett a tükörbe. A látványtól igencsak meglepődött. Nem volt csúnya. Sőt! „Hülye lenne bármelyik fiú, ha nem szeretne belém.” Poénkodott saját kinézetén, majd lehervadt az arcáról a mosoly. „De így még felismerhetnek.” Kétségbeesve kezdett keresgélni az asztalán, majd nagy megkönnyebbülésére megtalálta a napszemüvegét, amit igen ritkán hordott, és csak tartaléknak tette el anno a fiókjába. Felvette, majd az ajtó felé vette az irányt. Nagyot sóhajtott és lenyomta a kilincset.
Kidugta a fejét az ajtón és szétnézett a folyosón. „Sehol senki.” Óvatosan elindult a folyosón. Szerencsére senkivel nem találkozott az emeleten, ilyenkor mindenki ebédel vagy szünetet tart. A lift felé vette az irányt, de ahogy odaért, egy táblával találta szembe magát: „Karbantartás miatt nem működik!”
- Bassza meg! - vicsorította Jin, és a lépcső felé vette az irányt. Már a lépcsőfordulóban járt, amikor egy csapat junior tartott felfelé a lépcsőn. „Már nincs időm elbújni.” Kisebb pánikroham lett úrrá rajta, de a legnagyobb nyugalom látszatával próbálta kikerülni a tátott szájú juniorokat.
- Nézzétek ezt az Istennőt! - fordult utána a magasabbik.
- Milyen formás a feneke és nézzétek a lábait... - mondta a vörös hajú. Jinnek az arca szépen vörösödött, de úgy érezte, ez egy remek alkalom a tréfára. Már leért a lépcsőn, mikor visszafordult és a nyálcsorgató juniorokhoz szólt, elváltoztatott magas hangjával:
- Drágáim... A tojáshéj még a seggeteken van. Majd ha felnőttök a feladathoz - és itt a vörös hajú nadrágjára pillantott - akkor keressetek meg. Csók puszi! - azzal dobott egy cuppanóst a fiúk felé és sarkon fordult. Még látta, ahogy a vöröske arcszíne megegyezni látszott a hajával. A folyosó végén még hallotta a hangos fütyüléseket, amiket a juniorok intéztek a kis monológjához. Jin jobbnak látta, ha az épület végében lévő másik liftig eljut. Nem akart összefutni több juniorral, bár az előbbi jeleneten igen jót szórakozott. Ezen az emeleten volt a NewS öltözője is. Szerencsére ilyenkor már mindenki elvonul kajálni, és kevés az esély rá, hogy bárki felism... „BAKKER!” Ebben a pillanatban Yamapi fordult ki az egyik öltözőből, alig két méterre tőle. A fiú ránézett, és mint aki kővé dermedt, állt meg a mozdulattal, hogy becsukja maga mögött az ajtót. Jin a fal felé próbált fordulni, amennyire csak tudott és lehajtotta a fejét. „Ha fölismer, nekem végem. Életem végéig hallgathatom, hogy Akanishi Jin egy transzvesztita.” Megpróbált észrevétlenül ellibbenni mellette, de nem volt szerencséje.
- Eltévedtél drága? - kérdezte vigyorogva a szőke tüneménytől.
- Én...én...én csak a liftet keresem. - cincogta Jin alig hallhatóan.
- Mit keres egy ilyen gyönyörű virágszál egy fiúkkal teli épületben? - lépett hozzá közelebb Pi. „Jó kérdés bazd meg. TŰNJ MÁR INNEN!”
- Én csak látogatóba jöttem. Elnézést de sietnem kell. Örvendtem a találkozásnak. - próbált eliszkolni, de a srác megállította.
- Kihez jöttél látogatóba? - „Na most erre mit válaszoljak?”
- Ka...Ka...Kamenashi-kunhoz jöttem. Én...én...az unokatestvére vagyok.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy Kazuyanak ilyen gyönyörű unokatestvére van. Sose mesélt rólad.
- Hát...csak ritkán találkozunk. - jött a hazugság Jinből, mintha mindig is ezt csinálta volna. Elvégre színész, nem?
- Hogy hívnak baby? - tette kezét Jin vállára, amitől a barátja összerezzent.
- Ji...Ji...Jina. - dadogta Akanishi.
- Áh...gyönyörű a neved. És nem csak az... - nézett végig Jin lábán, ami mellesleg nem volt túlgyantázva. - Szeretem a természetes lányokat. Ahogy Isten megteremtette őket... - hajolt közelebb hozzá. - Az én nevem Yamashita. Nem volna kedved meginni velem egy kávét vagy valamit? Szívesen megismerkednék veled jobban. - vigyorgott Yamapi. „A ROHADT ÉLETBE! Ez fel akar szedni? Hogy lehet ekkora barom?”
- Sajnálom, de tényleg sietnem kell. Viszlát! - és kísérletet tett a szökésre, de ismét sikertelenül.
- Naaaa...várj, ne menj még. Legalább a teló számodat hadd kérjem el. - nézett rá kiskutya szemekkel Yamapi. Jin tudta, ha Pi elkezd csajozni, akkor levakarhatatlanná válik, és addig nyávog egy lánynak, amíg el nem megy vele valahová. „Megvan, mivel rázzam le!”
- Öhm...egy kicsit megszédültem. Nem hoznál nekem egy pohár vizet? - kérdezte Jin, eljátszva a hattyú halálát, kezét a homlokához emelve.
- Nem vagy jól? O...máris hozom a vizet. Várj itt jó? - és leültette Jint egy padra a folyosón. Yamapi elrohant a folyosó másik végébe és eltűnt egy ajtó mögött. Nem is kellett több, Jin már rohant is a lift felé, mint aki az életéért menekül. Mikor odaért, kb. 40-szer nyomta meg a hívó gombot, óvatosan hátra-hátra nézve, hogy nem követi-e Yamapi. Akanishinek egy örökkévalóságig tartott, mire megérkezett a lift. Mikor kinyílt az ajtó, nagy megkönnyebbüléssel szállt be és megnyomta a parkoló szintjének a gombját. A lift oldalának dőlt és nagyot sóhajtott:
- Ezt megúsztam...
Nem sokáig tartott a nagy megkönnyebbülés, ugyanis a hetedik emeleten megállt a lift és kinyílt az ajtó. Nem más szállt be a liftbe, mint Kame. Jinnek még a lélegzete is elállt, annyira megrémült. Befordult a sarokba és fohászkodott, hogy csapattársa ne nézzen rá. Kame beszállt mellé, és megnyomta a földszint gombját. A lift halkan elindult és ők némán álltak egymás mellett.
- A földszintre tart? - kérdezte hirtelen Kame, Jin felé fordulva.
- Izé...izé...a par...par...kolóba. - dadogta magas hangon a választ.
- Értem. Valamelyik banda menedzsere esetleg?
- Izé...nem. Én csak látogatóba jöttem. - Jint eléggé zavart, hogy Kame furcsán méregeti.
- Nem találkoztunk már valahol? - kérdezte gyanakvóan.
- Áh...nem hinném. Még sose jártam itt ezelőtt. - vágta ki magát az énekes.
- Elnézést...csak annyira ismerős.
- Értem.
- Áh...Megvan! Lehet, hogy a szemüveg miatt! Pont olyan, mint amit két éve vettem a legjobb barátom születésnapjára. Pont ilyen, csak annak az oldalába bele van gravírozva, hogy Ji... - akadt el Kame szava, majd a fejéhez kapott és elkiáltotta magát. - JIN???
Akanishi lassú mozdulattal levette magáról a napszemüveget és rávigyorgott Kamenashira:
- Meglepi!
- TE SZENTSÉGES ÚRISTEN!!! - visított Kame. - Mi a fészkes fene van rajtad?
- Hosszú történet... De ha bárkinek is elmeséled, letagadom, téged pedig kiheréllek. - fenyegetőzött Jin.
- Megbánnád azt, hidd el...szivi. - ekkor kitört belőle a röhögés.
- Rohadj meg! - kiáltotta Jin.
- Még jó, hogy felismertem a napszemüveget. Még nem is láttam rajtad. Azt hittem kidobtad. - törölte le a könnyeket a szeméből, ami a nevetéstől kicsordult.
- Én meg arra vagyok kíváncsi, mióta vagyok a legjobb barátod? - nézett nagy szemekkel csapattársára. - Tudtommal átnézel rajtam.
- Hát ez most nehezen menne... Tekintve a miniszoknyád. - villantotta meg ördögi vigyorát.
- Ne nézz így!!! - húzta lentebb a szoknyáját magán, hogy még véletlenül se lásson semmit a látszólag kiéhezett társa. Kame óvatosan lépdel felé, így Jin addig hátrált, míg elérte a lift oldalát. Már csak 20 cm-re voltak egymástól, mikor Kame kinyúlt és megnyomta a vészgombot, a lift pedig egy nagy zökkenés kíséretében megállt. Jin már szabályosan felpréselődött a lift oldalára és Kame arca egyre csak közelített az övé felé.
- Mégis mit képzelsz? Mi a francot csinálsz Kazu? - hangja remegett és már meg tudta volna számolni Kame minden egyes szempilláját.
- Kazu? Olyan rég hívtál már így... - suttogta Kame Jin fülébe és belesóhajtott.
- Mit...mit csinálsz? - kérdezte elfúló hangon, de ekkor egy másik száj tapadt az övére és szenvedélyesen megcsókolta. Akanishi még levegőt venni is elfelejtett. Kb. egy perc múlva ellökte magától Kamét és elkezdett őrjöngeni:
- MIT MŰVELSZ? MEGŐRÜLTÉL? - nézett rémülten barátjára.
- Lehet...Nem te akartad mindig felhívni magadra a figyelmet a hülye vicceiddel? Most, hogy foglalkozok veled, örülnöd kéne.
- De basszus én nem erre gondoltam... - a mondat vége már nem sikerült annyira meggyőzőre, mint szerette volna és arca láng vörös lett. Kame csak elvigyorodott és újra közelebb hajolt hozzá:
- Kawaii... - mondta és újra lecsapott a szájára. Hát Jin egyáltalán nem ellenkezett. Sőt! Még vissza is csókolta. Eközben Kame keze kitapogatta a vészgombot, megnyomta és a lift ismét elindult. Jin hirtelen megszakította a csókot és meglepetten nézett Kaméra, de ő csak vigyorgott.
- Április bolondja! - mondta, majd rácsapott Jin fenekére és az ajtó kinyílt, jelezve, hogy megérkeztek a földszintre.
Megdöbbentő volt, ami ezután történt. Egy nagyobb tömeg állta körbe a liftet, Ryo-val az élen. Kame kilépett a liftből, de Jin nem mert mozdulni.
- Csinos a ruhád Akanishi! - vigyorgott Ryo, majd a tömeg hangos kurjongatásokkal kísérve megtapsolta a szituációt. Jin még mindig úgy állt ott, mint aki kővé dermedt. „Kazu is benne volt. EZT NEM HISZEM EL!”
- Mondtam, hogy eljön a bosszú ideje. Most visszakaptad azt, hogy mindig mindenkit szívattál. Nem gondoltad volna, hogy egyszer veled is megtörténik. - röhögött Ryo. A tömegben megpillantotta a KAT-TUN tagjait, akik fuldokoltak a röhögéstől. Főleg Junno. „Az egész JE itt van.” Óvatos léptekkel kijött a liftből, és mint aki megzavarodott, kapkodta jobbra-balra a fejét.
- Megszívtad. - rötyögte Junno a hasát fogva.
- Kellett neked ujjat húzni Nishikido-val. - vigyorgott Koyama.
- A biztonsági kamera felvételeiből egy fantasztikus filmet tudunk csinálni. - röhögött Ryo.
- Most ez mire volt jó? Mondtam, hogy nem én voltam, aki a fényképedet kiragasztotta a hirdető táblára. - Jin már a sírással küszködött. Borzasztó megalázó volt neki ez az egész.
- Igen? Na ne hazudozz most már! Ha nem te, akkor ugyan ki lett volna? - kérdezte dühösen a másikat.
- ÉN VOLTAM! - hallatszott egy kiáltás a tömeg mögül. A tömeg szétvált és lassú léptekkel közeledett egy alak Ryo felé.
- Ueda? - nézett elhűlve rá Ryo, de nem csak ő. Az előcsarnokban mindenki meglepődve bámult rá.
- Igen...én voltam. - állt egyenesen a fiú elé.
- De miért? - nézett rá meglepődve.
- Mert folyton szekálsz és törleszteni akartam. Utállak te dög! - jelentette ki teljes nyugalommal a hercegnő.
- Na neee... - hüledezett Jin.
Ebben a pillanatban kinyílt a lift ajtaja Jin háta mögött és Yamapi lépett ki rajta.
- Hát itt vagy édes? Annyira aggódtam, hogy... - nézett körbe a nagy társaság láttán. - Hát itt meg mi folyik?
- Bocs Yamapi, de nem vagy az esetem. - fordult hátra Jin és Pi majdnem elájult, mikor felismerte napszemüveg nélkül Jint.
- Ezt megszívtad öcsém. - röhögött Koki a tátott szájú Pi-t bámulva.
- Azt hiszem elfelejtettem neked szólni az akcióról. - kapta a szája elé a kezét Ryo.
- Mi a... - tátogott Yamapi.
- Azt hiszem, az igazi április bolondja Yamapi lett. - vonta le a következtetést Kame. - Ami pedig Uedát és Ryot illeti: szerintem ez egy csodálatos barátság kezdete. - Azzal karon ragadta Jint és elindult vele a parkoló felé, azzal a céllal, hogy hazavigye és talán mást is tervezett még estére...

The End